Pont ma van egy éve annak, hogy Somi kezébe foghatta a Shoki prototípusát, és elkezdett vele dolgozni meg tesztelni. Az évfordulóra komoly cikket szerkesztett: mester-önéletrajzzal, háttér- és kultúrtörténettel, „tesztmunkatársi” idézetekkel és persze tesztekkel tarkított, nagy formátumú posztot olvashattok.

A kés, és aki mögötte van
(Német Laci, alias SÁMÁN saját szavai)

Debrecenben születtem 1972-ben. Miskolcon nőttem fel, de az anyai nagyszüleim és a rokonság jó része Debrecenben élt és él a mai napig, ezért főként a nyári szünetekben sok időt töltöttem ott. Debrecennek és a környékének – beleértve a hortobágyi pusztát is – olyan atmoszférája van, ami már gyerekkoromban is megfogott. Sokat mászkáltam mezítláb a határban a nyári nap alatt bicskával a zsebemben, nagyapám foxijának kíséretében. A minap is megálltunk a Hortobágyon, megkerestük a ménest, és eltöltöttünk a lovak közelében két gondtalan órát. Kicsit feltöltődtünk. Szeretem a pusztát, a nagy nyílt teret, a jószágot, meg az istálló szagát, és nagyon sajnálom, hogy ehelyett időm nagy részét Pesten kell töltenem, mivel itt van a munkahelyem.
A nagyapám kovácsmester volt, bár amikor én már elbírtam volna a kalapácsot, ő már idős volt ahhoz, hogy tanítson. Ennek ellenére néha kovácsoltunk, és ezen túl is elég sokat ügyeskedtem a műhelyében, mert már siheder koromban is erősen foglalkoztattak a kések és kardok. Végül is mellette ütöttem először az izzó acélt. Jó 20 évvel később Papica kusztoráját a nagyapám szerszámaival kovácsoltuk.
2005 év végén költöztem a párommal, Mariannal Gödöllőre. Mariann gödöllői lány, a szülei pár utcára laknak tőlünk. A házunk kicsi, de nagyon kényelmes, a kert körülötte egyre szebb, tele nagy fákkal. A kislányunk, Nikolett 2007 februárban született. Gödöllő nagyszerű hely, egy olyan város, amit teljesen átsző a természet. A kertekben mindenfelé dús növényzet van, nagyon jó, hogy ilyen helyen tudjuk felnevelni a lányunkat. Mariann tudja, hogy mennyire fontos nekem a késművesség, és szerintem nem bánja, hogy ezzel foglalkozom, pedig a műhelyben töltött időt részben tőlük veszem el.
Azt az elhatározást, hogy nekem késeket kell készítenem, a debreceni Déry múzeum fegyvertárának tárlói előtt állva hoztam meg. Vagy legalábbis ott alapozódott meg ez a szándék. Egy 19.századi wakizashin keresztül néhány japán mester nagyon magas mércét, tulajdonképpen példaképet állított elém. Az a fegyver egyszerűen tökéletes. Én legalább is annak látom. Minden benne van, amit nekem az életem során jó lenne megtanulnom. Nem lesz könnyű, de optimista vagyok, mert az alatt az évtized alatt, amióta késeket készítek, megtanultam, hogy autodidakta módon is sokat lehet tanulni, és végeredményben a legjobb tanítómesterek a tapasztalás, és a gyakorlás.
2005-ben Makrai „Ales” Tibornak készítettem egy túlélőkést, a mostani Kalandor modellem elődjét. Ales olyan követelményeket támasztott, amelyekhez igazodva sikerült kidolgozni egy késekre vonatkozó értékrendet, amin elindulva megtaláltam a saját “sámános” stílusomat. Azelőtt rozsdamentes acélokból, holkeres élezésű, kiforratlan késeket készítettem, amelyek funkcionálisan nem voltak átgondoltak. Ales viszont megtanított arra, hogy a kést az adott feladatra kell megtervezni, ezenkívül jobb, ha valamilyen strapabíróbb, alacsonyabban ötvözött szerszámacélból készül, és nagyon fontos a penge és a markolat ergonómiája, munkához való adaptálása. A Rigor (A2) szerszámacél, amiből az a kés készült, a mai napig a legfontosabb alapanyagom, de mostanára használatba vettem a szintén Uddeholm gyártású Sleipnert, és a Böhler N690 szerszámacélt is. Más acélalapanyagot nem használok.
A Wendigo kivételével minden késtípusomat magam terveztem, emiatt még akkor is felfedezhető bennük az egységes stílus, ha az Anakondát hasonlítjuk össze a Shokival. Az elkészítésük módja is nagyon hasonló, hiszen gyakorlatilag ugyanazokat a fogásokat használom egy nagy kés készítésénél is, mint egy kicsinél. Van tehát egy saját utam a késkészítésben, amire büszke is vagyok, és amin haladva meg tudom valósítani az elképzeléseimet.
Úgy gondolom, hogy azt a késművest tekinthetjük mesternek, aki a teljes munkafolyamatot kiegyensúlyozottan, pontosan, kételkedés nélkül el tudja végezni. Tudom, hogy még rengeteg kést meg kell csinálnom ahhoz, hogy tényleg magabiztos késművessé válhassak. A mester szinttől én még jó messze járok, nincs még a kisujjamban a szakma, és nem csak azért, mert van olyan munkafázis, amelyhez nem értek – nevezetesen a hőkezelés -, hanem mert van, amikor bizonytalannak érzem magam, és nem nagyon merek hozzányúlni az acélhoz. Nehéz ezt megmagyarázni, de talán érzékelhető a dolog. A késkészítéshez komoly koncentrálóképesség kell, ennek megszerzése sem megy egyik napról a másikra. Én a saját műhelyemben tanulok, és próbálom megszerezni a kellő gyakorlatot.
Pár gondolat a Shokiról. A Shoki megtervezése során az volt a feladat, hogy egy olyan kés jöjjön létre, ami a kis mérete miatt EDC-ként hordható ( ne minősüljön KKVE eszköznek, tehát 80mm alatti legyen a szúró-/vágóhossz ), de mégis sokoldalúan használható (esetleg terepen is), illetve a lehető legkisebb anyagfelhasználással előállítható legyen. A formai alapot a japán kozuka szolgáltatta. Az alapanyag az eredeti elképzelés szerint is a 6×45mm keresztmetszetű Sleipner laposacél. Úgy terveztem meg a kést, hogy egy 188 mm hosszú acélból ki lehessen vágni két darab pengét. Megrajzoltam tehát a kést, amelynek a befoglaló mérete 188×22x6 mm. A forma tulajdonképpen természetesen adódott. A terv a markolaton igényelt finomításokat, mert nem volt könnyű megfeleltetni az elvárásoknak, de Somi segítségével ez a művelet is sikerült. Érdekesek voltak az első darabok készítése során adódó tapasztalatok. Szokatlan módon két-három darabot el is rontottam, mert ezt a kis kést bizonyos szempontból nehezebb megcsiszolni, mint például egy vadászkést, mert más fogásokat igényel.
Reméltem, hogy ez egy gyorsan előállítható kés lesz, de bebizonyosodott, hogy nem lehet vele sok időt spórolni, ami végül is nem baj, mert az eredmény megéri a sok munkát. Tavaly nyár óta az egyik kevésbé sikerült példány az EDC késem. Észrevétlenül függ az övemen, munkára készen, jól használhatónak találom. Ha tudok egy kis időt szorítani rá, készítek majd magamnak is egy bozótműves verziót is.
Ars poetica: „Fel a fejjel!”, ahogy Tuskó Hopkins mondaná…

Az ötlet

Az egész projekt 2009 telén indult. Ekkor fogalmazódott meg a gondolat Sámánban, és ekkor írta le először a Késportál fórumában, hogy egy kozuka formájú, távol-keleti hangulatú kés szeretne készíteni.
„Uraim! A segítségeteket kérem! Tervezni és készíteni akarok egy japán stílusú EDC kést, ami olyan egyszerű, hogy viszonylag könnyen, gyorsan és olcsón előállítható lenne. Tanto stílusú penge 80×24x4mm méretben, meg egy hozzá illő 100-120mm hosszú markolat szintén max. 24mm szélességben. Ha valaki olvasta Mark Oldentől az ONI-t, akkor tudni fogja, hogy mit is akarok. Csontváz kés lenne, amin úgy vannak a furatok elkészítve, hogy vagy paracorddal lehessen befonni, vagy akár fa markolatpanelekkel lehessen felszerelni. Na most. Már az alapvető stílusjegyek meghatározásánál gondjaim vannak. eddig azt hittem, hogy a kozukából kell kiindulnom. De a kozukát sehogy nem bírom a rajzlapon úgy tuningolni, hogy kiadjon egy normális EDC kést, de meg is őrizze a stílusjegyeit. Sőt lassan be kell látnom, hogy a tradícinális kozuka túl jelentéktelen egy ilyen feladatra. Nem is tudom, hogy mire kellett ez a szamurájoknak? Szerintetek ha a japók egyáltalán csináltak ilyen kis méretű kést, annak mi a neve? És, mi a különbség a tanto, a kozuka, az aikuchi meg a többi kés között? Az a legfőbb bajom, hogy ha sikerülne ezt a kést kiviteleznem, akkor rá is aggatnám az eredeti japó megnevezést. Ehhez meg meg kell jelenítenem a stílusjegyeket. Csak azt nem tudom, hogy melyikét?”
(Kelt Késportál Fórum, 2009-01-29 13:26:02)
Szerencséjére sokan láttak lehetőséget a dologban, és rögtön elkezdték ötletekkel bombázni, a mestert, aki így nem tudott unatkozni. Az ötletelés végül pár szempontból zsákutcába vezetett, pár szempontból viszont meglepően eredményes lett. Az rögtön az elején eldőlt, hogy egy Kozuka formájú és funkciójú kést legálisan hordható – tehát 8cm alatti szúró- és vágóhosszal rendelkező – méretbe zsúfolni meglehetősen hiú ábránd lenne. Ezért az eddigi tervek alapján, Sámán egy új kést gondolt ki, ami részleteiben felmutatja a keleti stílusjegyeket, mint például a hagyományos tantó hegy, ami a modern (amerikai) tantó hegyekkel ellentétben nincs éles szögben megtörve, de összességében mégis egy egyszerű és új formájú kés lesz. Így született meg a projekt alapkoncepciója, ami akkor még a Kozuka nevet viselte, és amiről még nem lehetett tudni, hogy milyen (jó) kés is lesz valójában.

(2009 elejéről egy Késtalin készült hőkezeletlen penge)

A név eredete

2009. májusában kapcsolódtam be aktívan a kés fejlesztésébe, miután a májusi Késtalin megkaptam az első prototípust. Önként és örömmel elvállalt feladatom egyrészt tesztelés volt – amihez Papica segítségét kértem -, másrészt a tesztek tapasztalatait felhasználva javaslattétel a végső kialakításra, és az egész megírása egy cikkben.
Mint már korábban is utaltam rá, ez a kés nem kozuka. Ez a kés egy teljesen új dolog, ami stílusjegyeit tekintve egyszerre japános és „sámános”. Ezért is gondoltam arra, hogy szükség van egy új névre.
Először a sámán szó összes jelentését megkerestem, így jutottam el a papig, vallási vezetőig, ami egy sámán legnagyobb feladata volt. Persze emellett csontokból meg mindenféle különös dologból jósolt, és a gyógyításhoz is értett, de a legnagyobb szerepet egy törzs szemszögéből vallási vezetőként kapta. Ebből egyenesen következett, hogy a pap szóra kellett keresnem egy japán megfelelőt, ami jól tükrözi a pap tevékenységét, de mégis egyszerű, rövid szó, és magyar ember is könnyen ki tudja mondani. Végül egy ismerős – és bizonyos szempontból vicces – szóra találtam.
Ez volt a Shoki.
Egyrészt azt is jelenti, hogy pap, így közvetve SÁMÁN neve is benne van a kés nevében, másrészt Shokinak mai napig nagy kultusza van Japánban, harmadrészt adminisztrátort is jelent, amit fórumadminként nem tudtam kihagyni.
Így kapta a kés a Shoki nevet.
Ki, illetve mi is volt a Shoki?

A név Japánból származik (jelentése: démon gyilkos). Eredetileg a kínai taoista panteon egyik istene, de alakját később a japánok is átvették, és egyik kedvelt hősükké vált, akinek a történeteit sok módon feldolgozták (festmények, mesék, haikuk…).
Japánban (főleg Kiotóban) ma is nagyon gyakori egy ronda, szakállas, kardos alakot ábrázoló szobor a házak bejáratai fölött. Ő Shoki. A hiedelem úgy tartja, hogy Shoki fizikai megtestesülése elűzi a rossz szellemeket, és megvédi az otthonokat a betegségektől, betörőktől, tűztől. Ez a kés pedig értő kezekben megvédi az embert a kihűléstől, éhhaláltól, esőtől, így végső soron ez is tekinthető Shoki egy fizikai megtestesülésének.

Kezdeti munkálatok

2009. május 29-én belevágtam a dolgokba, és nem csak átvitt értelemben. Kézben fogva és jobban megtapogatva a kést, rögtön szembesültem olyan dolgokkal, amiket tervrajzként nem lehetett látni. A pengeforma alapvetően jó. Ezt Sámán már a prototípusnál is nagyon jól eltalálta. Meglepő módon a legtöbb vita a markolatról zajlott, hogy hova és mekkora furat kerüljön, illetve milyen legyen a végleges markolat. Egy valamit már akkor bajosnak láttam, ez pedig a viszonylag rövid pengehossz, és a 6 mm-es pengevastagság keresztezése, így én is kíváncsian vártam, hogy mit tud a kés.

Tesztek és tapasztalatok (Somi)

Konyha
Első nap délután rögtön egy olyan szerepben próbáltam ki a Shokit, amiben éreztem, hogy hiányosságai lehetnek. Tehát irány a konyha.

Némi vöröshagyma, fokhagyma, répa, és egyéb konzervek elővétele után – öcsém segítségével – elkezdtem az előkészítést. Zöldségek pucolásánál az él és a tantó forma különösen jól teljesített, viszont szeletelésnél és aprításnál a penge vastagsága és rövidsége közbeszólt. A kemény zöldségeket repesztette, és nem is lehetett olyan apró kockákat vágni, mint amilyenekkel egy szakács szívesen dolgozna.

Konzervek nyitásával jól boldogultam. A kés erős hegye, és a hegy körüli jó él ebben sokat segített.
Ezután már látható becsillanás volt az élen, ami a répapucolásban (mert az a végén jött) nem hátráltatott, de a szememnek már nem tetszett. Mindösszesen 6 húzás a fenőacélon, és újra borotvált a kés.
Végén egy kis pet palack szeletelős mókában is része volt. Papírhengerhez hasonlóan a palack íves részén próbáltam a kés élét. Rögtön belekapott a műanyagba, és vajként vágta végig. A zsinórmarkolat jó fogást biztosított, a kéz esetleges nedvességét jól elvezette, így a munkákban inkább segített, mint hátráltatott.
Ez a kés két szélsőség között mozgott, mert egyszerre volt nagyon vastag és nagyon éles.
A mérete jó, könnyen kezelhető, szokható és jól irányítható. A markolat is kellően hosszú, így a nagy tenyerűek sem lesznek bajban.

Egy kis méretű sík kerámia élezővel mind az él, mind a levezető él szépen és gyorsan karbantartható – mivel utóbbi teljesen sík -, ha a fenőacél már kevésnek bizonyulna.
Papírvágás, szőr borotválás, papírlapba hullám vágása a tesz előtt is és utána is könnyen ment. A Sleipner meggyőző választás ehhez a késhez.
Tapasztalatok estebéd közben:
Kellően éles és íves penge a paradicsomhéjjal is szépen boldogult, ami nem meglepő, elvégre a szőrt is jól borotválta. Vajazni egy álom vele, ami sok késnek hiányossága, de ennek nem.
Zsömle és kifliszelés a penge vastagsága és rövidsége miatt nehezebb volt, de az él itt is kisegített a bajból. Sajtszeletelésnél a penge vastagsága győzött, mert ez nehézkes volt, plusz a sajt is rátapadt.
A konvex él, teljesen sima levezető éllel rövid időn belül nagy kedvencem lett.

Papica mondja:

Véleményezni azt amibe belezúgtam, nem lesz nehéz. Jöhet, a kritika, meg az „elfogultság” vádja, de nyugodt szívvel vállalom, mert nagyon jó ez a kés. Előrebocsájtom, a gyakorlati részről Satu fog írni.
Tavaly Somi megkeresett a prototípusnak a tesztelésével. Igazat megvallva, mikor először a kezembe fogtam (tok nélkül) zsinóros markolattal, nem volt egy erekció gyanús pillanat. Az már az első pillanatban látszott, hogy rettenetesen masszív, az élszög egy vésőre emlékeztetett.
Markoltam, pörgettem, próbálgattam a súlypontját és egyre jobban érlelődött bennem, hogy sokkal több ez a kés, mint elsőre gondoltam. Irány a dudva, mert tapizás közben max. az izzadtságot veszi át a kezemről…Azonnal kedvem támadt összekoszolni, feszegetni, vágni….tehát gyepálni.
A klipben szerintem nem látszik rendesen, hogy milyen vastag volt a fa a késhez képest. Ütöttem, vertem, kidőlt és hozta szőrt. Akkoriban még csúcsos volt a törővég, de szerencsére Sámánnal lehet beszélni, a mostani egyenes, sokkal jobban üthető. Farigcsáltam, majd „véletlenül” kicsúszott a kezemből, mert ha teszt, akkor engem érdekelt a dobás is. Egyedül csak nyomorult, dudvaidegen zsinórmarkolaton morgolódtam egy sort, persze már feslett lefelé. Pedig éppen csak rátettem a kezem.
Ipolynál satunak is a kezébe adtam…el sem akarta engedni. Addig-addig markolászta, míg nála is kiteljesedett a szerelem. Faragott, tollaságazott, dobálózott… próbálta amortizálni, de ez neki sem sikeredett. Rövidesen küldte is a privát üzenetet Sámánnak és ezzel beállt a reményekkel teli várakozók igen hosszú sorába.
A végeredménnyel mindketten már az első pillantásra nagyon meg voltunk elégedve. A használhatóságán nagyon sokat javított a normális markolatpanel (mindkettőnké wenge) és a frankó törővég.
A nagy dilemmára, hogy nem túl vastag-e a 6 mm:
Kimondottan jó, hogy rendesen meg lehet támasztani a pengeháton az ujjat faragásnál. Ja, hogy repesztené a krumplit, meg a paradicsomot szeletelésnél? Más is repesztene, nem kell belenyomni …a krumliba, paradicsomba. Nem konyhakés, nem arra van kitalálva. Faragni, faragni, faragni……

Papica videóját innen töltheted le (54 MB)

satu írja:

SHOKI

Pozitívumok:
1. nagyon masszív;
2. a hegye kellően finom;
3. a kaparóél a pengehát teljes hosszában tökéletes;
4. erős strapabíró törővég;
5. egyszerű forma (rengeteg fogást enged);
6. nagyon jó éltartás;
7. viszonylag egyszerű élezhetőség;
8. kellőképpen tapadó nyél;
9. legálisan hordható;
10. extra erős, variálható tok;
11. jó árfekvés.

Negatív tapasztalatok nincsenek a késsel, csak tudni kell, mire lehet illetve kell használni egy ilyen vasat. Persze lehetne írni, hogy nem jó a sújtása, de ezt nem is arra kell használni…. ez csak mellébeszélés lenne. Ha tisztában vagyunk, hogyan, és mire kell használni egy ilyen kést, akkor tökéletesen elégedettek leszünk a teljesítményével.
Ezt a kést alapvetően „kis ügyes” mindenesnek, és méretéből adódóan EDC-re tervezte a mester. Bushcraft körülmények között szinte bármilyen feladatkörben megállja a helyét. Amiben nem, abban csak az apró mérete akadályozhatja. A kést mind kezdő, mind pedig haladó bushcraftosnak nyugodt szívvel tudom ajánlani, ha egy megbízható kiskésre vágyik, és tisztában van azzal, hogy néhány feladathoz szüksége lehet egy nagyobb késre vagy baltára. Alapvető feladatkörei közé a faragást, étel előkészítést, nyúzást, zsigerelést, tűzgyújtást, különböző tábori feladatok ellátását sorolnám.
Nagyon sokoldalú eszközt kapunk e kis kés személyében.
Mind terepen, mind pedig otthoni körülmények között kizárólag a Fallkniven DC3-as fenőt használom. Az élezése szerintem könnyű, nem vesz sok időt igénybe egy használható borotva él elkészítése. Persze lehetne órákig babusgatni, de erre semmi szükség, hiszen az első tollaság után, az az él sem lenne semmivel jobb, mint az általam 2-5 perc alatt elkészített. Mondhatnám úgy is, hogy addig lenne jobb, amíg nem kell használni Itt most el is árultam mennyi időt szokott igénybe venni a kés élezése (természetesen megfelelő használat mellett, amikor nincs extra sérülés az élben).

(az egészen finom tollaságaktól…)

(…a hihetetlenül finom tollaságakig.)

A Sleipner számomra meglepő módon jobban tartotta az élét, mint az általam annyira kedvelt és magasztalt Fallkniven A1 laminált VG10 anyagú pengéje. Ezt egy gyakorlati tesztben mértem le, amiben az A1-el is és a Shokival is ugyanannyi próbát tettem, miközben folyamatosan ellenőriztem az él állapotát. Durva famunkákról van szó, ami nem azt jelenti, hogy ugyanannyi munkát végeztem a késekkel, mert ha egy fát átvágok 10 ütéssel az A1-el, az a Shokinak valószínű jóval több csapás lenne, és így jóval több terhelést kapott volna, mint a „vetélytárs”.
Tehát ha 50-et csaptam az A1-el, akkor ugyanarra az anyagra 50-et csaptam a Shokival is. Szerintem így korrekt.

A feladatok:
1. élteszt: borotválás (szárazon);
2. akácrönk hasítása, negyedekből nyolcadokat;
3. 1-1 tollaság készítése akácból és kőrisből (40 toll/db);
4. 1-1 hasított fa felétől való elvékonyítása;
5. 50 csapás akácra;
6. borotválás (mindkettő borotvált);
7. 50 csapás ismét;
8. borotválás;
9. 50 csapás;
10. borotválás;
11. 50 csapás;
12. borotválás;
13. 50 csapás;
14. borotválás (érezhetően nem olyan az él, mint az elején, de még mindkettő borotvál);
15. 50 csapás;
16. borotválás (itt már csak a Shoki vitte a szőrt).

Az utolsó 50-es szériánál szándékosan mindkét késsel 5 nagy erejű csapást végeztem az akácban levő csomóra. Ennek eredménye a Shokin nem látszott, a VG10-ből viszont kitört egy kb. 1,5 mm-es élszakasz!!! Az eredményen nagyon meglepődtem, hiszen mindkét késtől sokat vártam, de nem ennyire, és ha őszinte akarok lenni, arra számítottam, hogy a VG10 megveri a Sleipnert…

(nem kis munka volt ezt a képet egyedül összehozni)

Tollaság készítésére az él nagyon alkalmas, a kés fogása jó. Szikravetőt nagyon jól indítja, a teljes pengeháton végigfutó tökéletes kaparóélnek köszönhetően. A pengét jól meg tudom támasztani hüvelykujjal, ahogy nekem legideálisabb a szikravető használata.
A hegy formája, köszörülése rendkívül jó fúró tulajdonságokkal ruházza fel a kést. Rettenetesen hegyes lett ez az apróság, persze a megfelelő anyagvastagság mellett, amely jól elviseli a vésést is, így nem kell aggódnunk, hogy letörne a hegy.

Faragás közben jól irányítható-kontrollálható a kés, végig érezzük, amit éppen csinálunk. A vastag penge jól megtámasztható faragáskor, a rendkívül egyszerű formának, és nyélnek köszönhetően nagyon sokféle fogást/támaszt nyúlt kezünknek, ami számtalan fogásnemet tesz lehetővé. A wenge nyél megfelelő tapadást biztosít a balesetmentes munkavégzéshez.

Nyúzni még nem nyúztam a késsel, de szinte biztos vagyok benne, hogy nem okozna csalódást akkor sem. A penge rövid jól vezethető, finom munkavégzést enged, és a hegy alatti öble is kimondottan jó nyúzóképességre enged következtetni.
Összességében a kés a maga nemében tökéletes, rossz tulajdonságát nem találtam eddig, ellenben rengeteg jó oldalát ismertem meg. Nagyon szeretem ezt a kést használni, csak ismerni kell a határait. Ez egy olyan kés, aminek a puszta birtoklása is örömmel tölt el.

Üdv,
Satu

Végső teszt (Somi)

Miután Papicától visszakaptam a kést, és pont egy építkezésen voltam, így a rendelkezésemre álló anyagok felhasználásával igyekeztem minél jobban tönkretenni a kést. Ebben Sámán is bátorított „nyugodtan nyúzhatod”, amit nem egészen biztos, hogy így értett. A most következő „teszteket” (helyesebben vandalizmust) egy szempontból hasznosnak találom. A kést olyan feladatok elé állítom, amikkel a hétköznapi életben nem találkozna.

A kezdeti fafaragás nem jelentett kihívást, így odagyúltam a vastag kátránypapírhoz. 15méter vágtam fel, de be kellett látnom, hogy ez is kevés lesz, mivel az él még ezután is borotvált. Cserébe a levezetőél tiszta kátrány lett…
No akkor dobáljuk! címszóval másfél méterről, nagy erővel többször a földön levő akácdeszkába dobtam. A kést csak nehezen lehetett kihúzni a dobások után, de az él végre megsérült… ami köszönhető volt a deszkába vert szögeknek…
Ezután egy kalapács segítségével – amivel a pengehátat ütöttem – kettévágtam pár szöget.
80-as szög : 1 ütés, az élen semmi sérülés.

(a kezdő 80-as szögek)

100-as és 120-as szög, szintén egy ütés, az él már becsillant, illetve picit kihajlik.
200-as szög… (7,2mm átmérő)
Első és második próbánál nem tudtam tökéletesen 90°-on tartani a pengét, így a penge finoman megindult oldalra. Ez az él jelentős károsodását eredményezte. Kagylós alakban 2,5 mm mélységig kihajolt az anyag. Az újabb próbánál már jobban sikerült tartani a kést, így a vágás felülete tükörsima lett. A vágásban résztvevő élrész picit kihajolt, amihez durvább élező kellett, de pár perc alatt helyreraktam.
200-as szöget házi körülmények között ne vágjunk Sleipenrrel. Laboratóriumi körülmények között viszont ezt a tesztet minimális sérüléssel megúszta volna a Shoki.

(a penge, és ahol harmadjára sikerült szétvágni a 200-as szöget. Csak az első két próbálkozás látszik.)

(legkisebbtől a legnagyobbig)

Ezután az első próbálkozásokból megmaradt, durván kihajlott részt elkezdtem kalapáccsal püfölni, mert kíváncsi volta, hogy mennyire szívós az acél. Csak a huszadik erős ütésre sikerült a már majdnem visszahajlított acélt letörni… Nem semmi! Úgy néz ki a Sleipner előbb fog kihajlani, minthogy kipattogjon, vagy kitöredezzen, ami jó hír.

(kalapácsolás után törés. A penge tövében látható a harmadik és sikeres vágás nyoma. Pici kihajlást leszámítva csak meghúzta a vasszög.)

Álljunk rá!
Egy kivágásra ítélt fa törzsébe belekalapáltam a Shoki pengéjét. 100Kg-os felnőtt férfit gond nélkül elbírt, még rajta rugózva is.
Ezen felbátorodva 2 méter magasba is beütöttem, majd húzódzkodtam rajta. A kés így már a teljes testsúlyomat tartotta. Deformálódás egyáltalán nem tapasztaltam és az ötletekből is kifogytam, így abbahagytam a kés nyúzását.

Zárszó

Három ember tapasztalatai alapján elmondható, hogy a Shoki egy rendkívül erős kés, amiben sokkal több tartalék van, mint amire a legtöbb embernek szüksége lehet.
6 mm-es vastagsága, a Sleipner acél, a pengeforma és az élezés alkalmassá teszi az összes feladatra, ami bushcraft közben reálisan felmerülhet egy ilyen méretű kés esetén. Emellett városi „kis falbontó” szerepkörben is egy biztos befutó. EDC szerepkörben (aminek nagy része evés ill. az evés előkészületei) kompromisszumokkal, de használható. Ezt fogja orvosolni az 5 mm-es N690-ből készült városi változat, amiben még mindig megvan a SÁMÁN késeket jellemző erő, de a keskenyebb penge jobban segíti a vágásokat, és az acél is jobban ellenáll a rozsdának.

A tesztek után azt is megtudtam, amit a legtöbb Laci által készített kés tulajdonosa már régóta tud:
Magyarországon a BUSSE-t úgy írják, hogy SÁMÁN.

Shoki paraméterek:

Penge anyaga/mérete: SLEIPNER (59HRC) / 80×22x6 mm
BÖHLER N690 / 80×22x5 mm
Markolat anyaga: zsinórfonat vagy keményfa
Markolat mérete: 108×22x18 mm (markolatpaneles verzió)

Végezetül egy kis virtuális játék a Shoki pengéjével, ahogy én elképzelem:

(luxus bushcraft elgondolás, markolat: amboina fa)

(tradicionális elképzelés, Shoki formájának rajzolatával a csont markolaton)

Szeretném megköszönni a cikkhez nyújtott segítségét:
Sámánnak, aki nélkül most nem létezne a Shoki;
Papicának, aki a prototípus tesztelésében sokat segített, és tapasztalatairól videót is készített (bushcraft.co.hu);
satunak, aki a már kész Shokiról a tapasztalatait megosztotta velem, és így mindenkivel;
öcsémnek, aki a konyhai és destruktív tesztekben segített;
sov-nak, aki elkészítette a záró képeket;
és végül, de nem utolsósorban Edrose-nak, aki a hosszúra nyúlt cikk utómunkálatait elvégezte, és a Késportálon megjelentette.

Somogyvári Tibor
alias Somi

Ezt a cikket és tesztet Ege írta és készítette – mi tagadás, jó régen. Csakhogy éppen akkor került ki Kilden Heavy Chopperje, én meg mondtam Egének, kicsit várjunk még, mert hisz’ rendes gyerek ez a Kilden, de azért gondolni kell a helyes személyiségfejlődésre is, nem szabad elkényeztetni. Aztán én meg szépen elúsztam, és a Bábel-cikk pihent tovább – egész mostanáig. Ege: bocs és köszönjük!

Sziasztok! Új vagyok még a portálon és kések terén sem vagyok éppen nagy szakértő, de minőségi, strapabíró eszközök, szerszámok iránti vonzódásom nem újkeletű. Kések felé való vonzódásom is igen régre nyúlik vissza. Hosszú évek óta készültem arra, hogy vegyek magamnak egy kést, amely kielégíti minőségi igényeimet és a lehető legsokoldalúbb társam lesz természetjárás közben.

Tavaly sor került a döntésre, elhatároztam, hogy megveszem „a kést”. Kezdetben a Busse cég Steel Heart II. típusú késének replikáját szerettem volna elkészíttetni Kilden mesterrel, de újra átgondolva ezt a modellt már egy kissé nagynak éreztem volna. Felkeltette az érdeklődésem Switchblade tollából/klaviatúrájából származó Bábel teszt és jobban utánanéztem ennek a modellnek. A 136 mm-es penge hosszúságot kicsit rövidnek éreztem, ezért megkérdeztem Kildent vállalná-e a Bábel elkészítését 150 mm-es penge hosszal? Rövid gondolkodás után azt mondta elkészíti, majd megkérdezte bánnám-e, ha nem sleipnerből csinálná, hanem a Böhler cég K353 típusú acéljából? Miután elmondta a K353 tulajdonságait, rábólintottam (mégiscsak ő a késkészítő) és megegyeztünk. Szumma szummárum egy újabb teszt létjogosultságát a Bábelről az adja, hogy tudtommal a tulajdonomban levő Bábel az első amely 150 mm-es pengehosszal készült és én még nem találtam tesztet Böhler K353-as acélból készült késről.

Adatok:
- acél: Böhler K353 (nem rozsadamentes acél)
- teljes hossz: 282 mm
- penge hossz. 150 mm
- penge szélesség: 41mm
- penge vastagság: 6 mm
- acél keménység: 59-60 HRC
- markolat. oliv zöld mikarta markolatpanelek, fekete fiber alátéttel
- kydex tok
- élszög ~ 20° oldalanként

A Böhler K353 összetétele: C 0,82; Si 0,70; Mn 0,40; Cr 8,00; Mo 1,60; V 0,60; Al 0,20
Ennek az acélnak az összetétele eléggé hasonlít az Uddelholm cég sleipnerének összetételére, de álljon itt összehasonlításul a sleipner összetétele is:
C 0,90; Si 0,90; Mn 0,50; Cr 7,80; Mo 2,5; V 0,50
A kés kinézetéről, kialakításáról Switchblade meglehetősen részletesen írt az előző Bábel cikkben, ezért én csak a módosításokra térnék ki. Kilden ennél a késnél már a penge mindkét oldalán kialakított kaparóélt, amely tökéletesen funkcionál és óriási szikrák indíthatóak vele a szikravetőről. Császi Zoli a penge meghosszabbításával együtt arányosan meghosszabbította a nyelet is, így a súlypont maradt az ujjvájat első felében.
Ami a tesztet illeti a szeptemberi átvételtől januárig váratott magára, de végre sikerült nyélbe ütni. Persze könnyedebb teszteket (papírhenger teszt, tollaság készítés, sátor cövek faragás, szőrteszt) csináltam már korábban is. Ezek eredménye hasonlóan jó volt, mint amelyeket már az előző Switchblade által írt tesztben lehetett látni. A kés „gyári” éle tökéletesen vitte a szőrt. Próbáltam egy teásfilter vékony szűrőpapírját is átvágni kézben tartva (ott ahol a hegesztés van rajta, tehát dupla rétegen) és ez sem okozott problémát.
Lássuk a durvább dolgok eredményét, amelyről képanyagot is sikerült készítenem. Egy borongós januári napon fölmentem egy hozzánk közeli hegyre és kerestem egy háborítatlan részt. Mindenek előtt készítettem pár felvételt a késről.

Ezután készítettem néhány tollaságat:

Főleg az első képen lehet látni mennyire vékony, finoman kunkorodó tollakat tudott készíteni a Bábel.

Ezt követően kiválasztottam egy többtörzsű fa rossz irányba igyekvő törzsét, melynek átmérője 7 cm volt. Ezt a törzset sújtásokkal kivágtam, legallyaztam, feldaraboltam, majd egy ütőfa segítségével gyújtóst hasogattam belőle. A Bábel gyönyörűen dolgozott és a munka végeztével az élén semmilyen sérülés nem volt látható.

A munka után az él még vitte a szőrt, de már nem vágott el minden egyes szőrszálat. A tollaság készítés még ekkor is vidáman ment. Hazafelé menet még kipróbáltam hogyan birkózik meg a Bábel a fúrással, de ennél a feladatnál sem kellett csalódnom a késben. Sajnos ezekről képet már nem sikerült készítenem, mert lemerült a fényképezőgépem akkumulátora.
A kirándulás után hazamentem és egy kis konyhai munkára fogtam a késem. Először egy kis hagymavágás várt rá.

A Bábel, bár nem egy konyhakés a 6 mm-es pengevastagság ellenére egész ügyesen teljesített. Sikerült néhány igen vékony szeletet is kanyarintani. Kialakítása miatt a penge az utolsó harmadában fokozatosan keskenyedik és ezt a részt dolgoztatva pláne szép eredményeket lehet vele elérni konyhai munkában is. A hagyma után még magpróbáltam friss kenyeret, sajtot, kolbászt is szeletelni. A konyhai szolgálatot almahámozással zártam le. A megdolgoztatott pengével könnyedén sikerült nagyon vékony és hosszú héjdarabokat leválasztani az almáról.

A munka befejeztével már csak az él átvizsgálására és karbantartására futotta időmből. A pengén néhány finom felületi karcoláson kívül semmilyen sérülés, kipattogzás, benyomódás nem volt. Karbantartás gyanánt oldalanként kettőt-kettőt húztam a fenőacélon, majd bőrövön kb. 15-20 húzás következett mindkét oldalon. A karbantartást követő szőrteszt eredményeképpen sikerült bal alkarom csukló feletti 10 cm-es szakaszát tökéletesen szőrtelenítenem. A Bábel újra borotva élesen várta a következő feladatot. Átolajozás után elégedetten raktam el tokjába késemet.

Konklúziók:

Kilden mester Bábelja nagyon jó választás mindazoknak, akik egy igen sokoldalú, masszív, közepes méretű, megbízható, strapabíró, tetszetős kést keresnek általános tábori és bushcraft feladatok ellátására.
A Böhler cég K353 típusú acélját bátran lehet alkalmazni bushcraftos kések készítéséhez, nem jön zavarba keményebb feladatok elvégzésétől sem. Az acél éltartósságával én teljes mértékben meg vagyok elégedve és az él karbantartása bámulatosan egyszerűen és gyorsan elvégezhető akár terepen is egy bőröv segítségével.

Köszönet a készítőnek a remek késért és annak kiváló kivitelezéséért, valamint rugalmasságáért a méret tekintetében (remélem nem bánta meg, hogy belement a kés hosszának megnövelésébe). Köszönet Switchbade-nek a korábbi teszt megírásáért és köszönet mindenkinek aki bármit is tesz azért, hogy a portál ilyen magas színvonalon tudjon működni.

Ege

Kilden honlapja

Szálkai Robi, a hajdúböszörményi alkotótábor fő szervezője augusztusban még lelkesen kalapálta a késpengére nagy vonalakban emlékeztető vasakat, leste a nyílt napon kovácsoló mestereket munka közben. Akkor senki nem gondolta, hogy októberre használható, hegedési hibáktól mentes damaszkot lesz képes készíteni, hiszen mester nélkül, főleg autodidakta módon próbálja elsajátítani a kovácsolás fogásait. Egy friss, októberben készült lapdamaszk (vaddamaszk) pengéjéből kést készített, melyet kipróbálhattam. Az ezzel szerzett tapasztalataimat szeretném röviden megosztani veletek.

A fórumot rendszeresen látogatók figyelemmel kísérhetik a Robi által készített és bemutatott késes munkákat, illetve az ezeken észrevehető fejlődést. Nem csak technikai fejlődésről van szó, szerencsére alapvető esztétikai változás is megfigyelhető. Ugyan nyilván van hová fejlődnie a késkészítés terén (főleg ami a szimmetriát igénylő eredmény elérését illeti), de azért a Robi által most képviselt amatőr késes, a kovácsolás alapjait damaszkon tanuló tevékenysége már talán megér egy hosszabb pillantást. A penge megszületésének első kalapácsütésétől kezdve Robi tisztában volt azzal, hogy az elkészülő produktum végül tesztelésre kerül, elvileg tudásának legjavát beleadta, így ez a munkája tulajdonképpen pillanatnyi késes és kovácsismereteinek késben testet öltött lenyomata.

A kis közjáték után nézzük végre a „vas” fizikai paramétereit! A penge 96 rétegű damaszk, fűrészlap (L6 minőség) és M1 rétegekből. Hossza 105 mm, legszélesebb pontján 27 mm, vastagsága pedig 4 mm. Közepes méretű, általános felhasználású penge, amely holkeres leélezést kapott vékony élszalaggal. A markolattüske végig ér a wenge markolatban, mely ragasztással és lezárócsavarral rögzül (egyedileg esztergált, a szükséges rögzítés után a markolat síkjába visszacsiszolt, nem oldható megoldás). A bakni rozsdamentes acél, melynek mérete a markolatvég csavarjával együtt érezhetően megnöveli a kés tömegét, amely így 155 gramm.

Őszintén megmondom, én a damaszkolt késeket inkább show-késnek, gyűjteményi kincsnek tekintem, mintsem komoly használati darabnak. Ennek oka, hogy szerintem a jelenleg hozzáférhető, korszerű acélok bőven hozzák azt a szintet, amit régen esetleg csak damaszkolással lehetett elérni (megfelelő kohászati, hőkezelési technológia és anyagtudományi ismeretek, de főleg a hidegalakításhoz szükséges eszközök hiányában). Munkakésnek tökéletesen megfelelnek a jelenleg használatos acélok (pl. N678, N690, VG-10, Rigor, Sleipner, de a bevonatos 1095 is). Nyilván sok munkaóra benne van egy-egy igazán tetszetős damaszkban, azonban az így készült kés ár/teljesítmény aránya legtöbbször az egyszerű lemezanyagból készült kés hasonló mutatószámánál alacsonyabban lesz. (Most a kovácsolással feljavított tulajdonságú monoacél pengékről szót sem szeretnék ejteni, ne is keverjük ide ezeket.) Arról az apróságról nem is beszélve, hogy a damaszkminta (melyet többnyire vegyi úton tesznek láthatóvá) a használat során fakul, foltosodik, picivel talán rondább erősen használtan, mint egy összekarcolt mono késpenge. Aggályaim okán különösen örültem, mikor Robi a rendelkezésemre bocsátotta ezt a kést megkötések nélküli tesztelésre.

Semmi akadálya nem volt tehát, hogy a kést némi bozótban végrehajtott tesztnek vessem alá. (Ugyan tokja még nincs, de éppen passzolt a narancssárga Bahco műanyag tokjába, csak egy rögzítő bütyköt kellett bele melegíteni, ami rugalmasan megakasztja az acél baknit, hogy a kés ne tudjon kiesni. Blaszfémia, szentségtörés a köbön, ezért képet a tokról nem mutatok, mert a pokolból, a reinkarnációból, de még a Valhallából is kitiltanak érte!) Irány hát az erdő, némi kiegészítő felszereléssel és nézzük, mire megyünk, ezzel a késsel.

A kés sújtóképessége erősen korlátozott, jellegéből adódóan (fűzött markolat) nem is illik vele nagyon csapkodni, ellenben az ütőfával operálás alól nincs felmentve. Gyorsan vágtam egy kb. 7 cm átmérőjű nagyobb ágból (viszonylag friss fa, nem tudom, hogy erdészek vagy fatolvajok mellékterméke volt-e) vágtam egy jó méter körüli husángot (mindkét végén vágni kellett belőle). Természetesen a pengét nem merőlegesen vertem át az ágon, hanem kb. harmad átmérőjű ékeket vágtam ki belőle körben.

A következő művelet a szikravető, illetve úgy általában a tűzgyújtás próbája volt. Ehhez út közben gyűjtöttem egy marék iszalag termést, hozzá négy-öt elszáradt aranyvessző virágját (illetve termését). A száraz gyújtóst egy közeli kiszáradt bodzabokorról termeltem ki, majd a közelben szerteszét heverő vékonyabb ágakat is összeszedtem. A kis próbatüzecske összeállítása után előkerült a ferrocérium rúd, melyet a pengeháttal (nem kifejezett kaparóél, de nincs is teljesen lekerekítve) könnyen munkára lehet bírni.

Vizsgáltam még a kés használhatóságát a szokásos kanálteszttel is. Egy evőkanálnál valamivel nagyobb készséget próbáltam meg kifaragni. A fűrésszel méretre vágott ágdarabból a kanál végleges formájáig nem használtam más segédeszközt, minden feladat a damaszk pengére hárult. A láthatóan finom hegyet picit féltettem, de miután pár határozott fúró mozdulat és csavarás után sem tapasztaltam változást (nem sikerült letörni), folytattam a munkát. A nagyoló mozdulatok közben érdekes dolgot tapasztaltam (amíg hozzá nem szoktam, idegesített is egy kicsit). Kovácsolás közben valahogy a rétegek közé került a fűrészlap hangja is, az anyagból erőteljesen kifutó penge jól hallhatóan pendül. Amiért szokatlan a dolog, az a penge vastagsága és élezése. A 4 mm-es anyag a hegy előtti kb. másfél centiig egyenletes vastagságú, tehát a penge egyáltalán nem vékony vagy gyenge. Nyilván a fűrészlap rugalmasságát örökölte leginkább a damaszk, inkább hajlani fog, nem törni – bár ezzel a fajta késkonstrukcióval nem illik durván feszegetni. Az alábbi képen a figyelmes szemlélő észreveheti a keménységmérési pontokat is (4 van, 57-58 HRC közötti eredménnyel), amelyeken a hőkezelés ellenőrzésre került.

A kés vágó-, illetve metszőképességére nem lehet panaszom, ahogy az éltartásra sem. Két héten át használtam (ebben benne volt némi külön nem dokumentált vágás is), a „gyári” élét lassan helyre kéne rakni, mert a hasas részénél már nem borotvaéles (durva faragáshoz még jó). A penge mintázata láthatóan kopik, fakul, ami főleg a fában történt hasítások műve. Az élszalag és a hegy egyébként sértetlenül vészelte át a próbát, a kés hozza azt a szintet, amit egy hasonló késtől elvárható (de nem jobb, mint egy ESEE-4 vagy egy Fällkniven F1, csak más). A penge ugye nem rozsdaálló, de valószínűleg a frissen beszerzett Break-Free-nek köszönhetően akkor sem rozsdásodott, amikor pár órára rajta maradt az éppen leháncsolt fának a nedve. A fokozott törődést azért célszerű betartani, ha nem akarjuk egy rozsdafolt eltávolításakor, hogy a minta is vele menjen – legalábbis a csiszolandó részen.

Használat szempontjából igen fontos a markolat és annak kialakítása, mely az egyszerű munkakés jellegnek megfelelően egyetlen darab wenge fából építkezik. Mivel a fa világosabb, puhább részeit Robi benne hagyta a markolatban (idővel úgyis kikopik, körömmel piszkálva is könnyen kikaparható), az egyelőre vizes kézzel még csúszna, ám ezt a bakni kialakítása, illetve a mutatóujj alatti másodlagos ujjtámasz remekül meggátolja. A markolat fogása épp jó az én kézméretemnek (ami Robiénál minimum 2 mérettel nagyobb). A képeken jól láthatóan szögletesen lapított markolat éleinél sem töri a kezet, a kés oldalra kifordulását is kellőképpen megakadályozza. (Ránézésre nekem is kényelmetlennek tűnt, ám ezt a tesztek abszolút megcáfolták.)

Röviden összefoglalva: a kés funkcionálisan jó, működik, masszív darab lett. Mindenképpen meg kell azonban közelebbről vizsgálnunk, mivel a türelmetlen, gyors haladásnak bizony ára van. Jelen esetben a kidolgozás pontossága látta kárát az erőltetett tempónak. A kés élezése picit félre sikerült, a hegynél (a pengehát felől nézve) nincs meg a szimmetria, nem azonos a két oldal. Nem zavaró munka közben, így nem megy az eszköz használhatóságának rovására, szakértő szemnek azonban ordítani fog az eltérés. A másik ilyen szimmetriahiányos rész az élezés kifuttatása a pengetükörnél. Azt is sikerült elcsiszolni, nem csak mélységben, de ívben is. Szintén olyan apró hiba, amin a szakértő szem biztosan megakad. Márpedig Robi célja nyilván nem csak a késkedvelők számára megfelelés, de előbb-utóbb a késes (és talán a kovács-) szakma képviselői előtt is meg akarja majd mutatni tudását. (A penge-bakni, illetve a bakni-fiber-markolat illesztések egyébként rendben vannak, a markolat szépen síkba csiszolt.) Az elismerő bólintás amatőr részről és a portál közösségétől (a felhasználóktól) megvan, de a profik ennél többet fognak megkövetelni.

Kíváncsi vagyok, mikor ér el Robi arra a szintre, amikor tudását már nem csak szűkebb fórumunk közösségén belül és portálunk olvasóinak számára mutatja be, hanem szélesebb nyilvánosság előtt is vállalja. Addig még biztosan sok a tanulnivaló, de legfőképpen némi alázatos türelem gyakorlására lesz szüksége. Talán kialakul az egyéni stílusa is, mely remélhetőleg nem a nagy baknis, tükörpolír vadászkésekben fog kimerülni. Mindenesetre a jelenlegi munkáit nézve úgy tűnik, jó úton halad – valamerre.

BlackWoOd

Létezik a rusztikus késeknek egy változata, melyet főleg kezdő hobbisták és unatkozó profi késkészítők szoktak időnként a hulladékvasban guberálva elővenni. A reszelőből készített kések világában teszünk most egy rövid kirándulást, szem elől még véletlenül sem tévesztve az elérhető alternatívákat.

A reszelőből készített kések egyik nagy királya, Charlie Davis és az általa alapított Anza Knives már 30 éve ontja a különféle munka- és vadászkések garmadáját, néha kirándulást téve még a katonáknak szánt pengék világába is. Ugyan nem teljesen világos, hogy miért éri meg sorozatban késeket készíteni reszelőből, mikor az alapanyag (W1, W2, 1095, O1) rendelkezésre áll nyers, lemez formában is, ráadásul a reszelőket ki is kell lágyítani megmunkálás előtt (tehát nem spórolják meg a hőkezelést).

Az Anza kések jelentős része jelenleg dymondwood (laminált, színezett fa) és különféle agancsok felhasználásával készült markolatokkal készül. Leggyakrabban csupán ragasztottak a panelek, nem használnak szegecselést (ez azért is meglepő, mert hosszában rétegezett markolatpaneleket is készítenek). Amerikai fórumozók tapasztalatai alapján ez a ragasztott megoldás legtöbbször elég, véső szükséges az esetleg sérült vagy megunt panelek eltávolításához és cseréjéhez. Van néhány micarta panellel készülő modell, ezek a katonai felhasználásra szánt kések (a Boddington sorozat egyes tagjai), illetve találunk köztük nagy vonalakban a TOPS Trackerre emlékeztető túrakést is (még mindig reszelőből).

Az Anza kínálatának alján az egyszerűbb kivitelű, kifejezetten olcsó munkakések találhatóak, melyek Amerikában népszerűek szerszámként és vadászkésként is. Az általam vizsgált és a képeken látható példány „Large Hunter” fantázianévre hallgat, nem különösebben figyelemreméltó dizájnnal. Igazán a „large” (jelentése magyarul: nagy) szó sem teljesen világos, hiszen a kés hossza 185 mm, ebből a penge a makrolat kezdetéig nincs egészen 75 mm. Tehát semmiképp sem nagy, inkább egy tisztességes méretű markolattal elkészített rövid pengés kés. A kés tömege nem éri el a 140 grammot (méretéhez képest nagyjából átlagos érték).

Nyúzni feltehetőleg lehet vele, de hosszú ideig dolgozni semmiképp sem kényelmes a keskeny, szinte hengeres markolat – legalábbis az én kézméretemmel. Használat közben a penge oldalra kifordulását csak a markolat erősebb szorításával sikerült meggátolni, ami viszont a tenyér gyors fáradását eredményezte. Egyetlen kényelmes fogásnemet sikerült találni, a pengehátra támasztott mutatóujjal egészen jól használható. Mivel a leélezése homorú (holkeres) és az élszalag is igen széles (kis élszög), így tulajdonképpen egész sok feladatra alkalmas, mely nem igényel hosszú pengét. Mitch Shrader, amerikai bőrműves (pl. egyedi késtokokat készít) saját bevallása szerint például 15 éven keresztül használt Anza késeket munkájához (amihez pedig sokszor a sniccer a legjobb eszköz).

Az egyszerű munkakés koncepciót és a relatív olcsóságot szem előtt tartva egyik portálos késkészítőnk, Ronin (Fábián Péter) is megpróbálta a formából kihozni a maximumot. A kétesélyes reszelő helyett biztosra menve inkább jól bevált acélból, Sleipnerből álmodta meg saját verzióját. A megszülető új késmodell megörökölte az Anza mutatóujj-vájat (choil) utáni enyhén elvékonyított markolatrészét. A lapos, szélesebb és szintén lekerekített panelek stabilabb fogást biztosítanak, kevésbé észrevehető használat közben, hogy a penge kifordulna a vágott anyagból (ezért nem is kell feltétlenül erősen szorítani, kevésbé fárasztó). A Ronin által készített szegecselt és ragasztott cseresznyefa markolatpanelek kaptak 5-5 bemarást is, mely a kéz megcsúszását hivatott gátolni (érzésem szerint az ujjvájat és az utána levő keskenyebb rész miatt túlbiztosítás). A micarta markolatos verzió pengéje szintét Ronin munkája (azonos a cseresznyés változattal), azonban a paneleket magam ragasztottam fel a pengére és a kezemnek kényelmes formájúra is csiszoltam, nem lenne fair azt összevetni az Anza késsel, így további említést sem teszek róla, csak a képeken fog szerepelni.

Ronin kis munkakésének teljes hossza 185 mm, melyből a penge 78 mm, tehát a fixpengés kések rajongóinak akár napi viselésre is megfelelő lehet. A szélességének felső harmadáig felköszörült, 4 mm vastag Sleipner acélból készített penge élszalagos szablya élezést kapott, mely épp megfelelő az erős munkakés jelleget mutató, ugyanakkor jó vágóképességgel rendelkező eszközhöz. A kés tömege kicsivel több, mint 145 gramm, tehát az Anzánál alig nehezebb.

A rövid munkakés jellegnek (melyen egy általános, késes problémák megoldására készült kis mindenest kell érteni, semmiképp nem feladatspecifikus szerszámot) megfelelően mindkét kést próbára tettem erdei, tábori körülmények között is. Inkább a felhasználhatóság érdekelt a részletes, minden eshetőséget kimerítő teszttel szemben. A rövid (átmeneti éjszakai tábor építésének szükségessége nélküli) kirándulások közben felmerülő problémákat oldottam meg mindkét fenti késsel. Egyik ilyen feladat volt a túrabot elkészítése, illetve arról a kéreg eltávolítása (mely pl. egy nyárs készítésekor is okos ötlet). A nyilvánvalóan hiányzó súlytóképességet ütőfával ugyan kompenzálni kellett, de ezeknek a 4 mm körüli pengevastagságú késeknek ezt bőven ki kell bírniuk (pl. egy 2,5 mm-es pengével készített Mora is zokszó nélkül bírja). A háncsolást mindkét esetben az éllel végeztem, nem is merült fel váratlan probléma. Mindkét késen van kialakított törővég, mely kényelmesen lekerekített, nem bántja a kezet, de szükség esetén ütőfával a markolatpanelek sérülésének veszélye nélkül kalapálható.

A tűzgyújtáshoz szükséges gyújtós elkészítéséhez is tudtam mindkét kést használni, az Anza finomabb éle nem jelentett igazán nagy előnyt, de érezhetően jobban harapta a fát. A szikravetőt mindkét kés működteti, a Ronin-féle késen kialakított ujjtámasz még a lekerekített (nem éles) kaparóéllel is használható méretű és mennyiségű szikrát biztosított. Az Anza kés reszelője gyéren választotta le az anyagot a ferrocérium rúdról, aminek talán a meghagyott reszelőfogak agresszívebb lekerekítése az oka. Így hüvelykujjtámaszként használható a megmaradt sekély reszelőmintázat, élesen hagyva a kezet és talán a bőrtokot is bántotta volna.

Mivel mindkét kés viszonylag könnyű, rövid pengés, ezért mindenképpen igénylik egy jó fűrész vagy kisebb balta társaságát. Inkább olyan helyre javaslom, ahol gyakoriak az alkalmi túrázó családok és nem szeretnénk felesleges riadalmat kelteni bennük egy combközépig érő késtokkal. Megoldás lehet egy hasonló rövid fixpengés kés akkor is, ha könnyű, kompakt túrafelszerelést szeretnénk összeállítani, amely esetleg elfér egy mellény zsebeiben vagy egy nagyobb övtáskában (nem elvetélt ötlet, egész sokan foglalkoznak hasonló pakkok összeállításával, a neten rengeteg tippet-trükköt összegyűjthetünk). Alkalmas még mindkét kés mindennapos használatra is, de ehhez az Anza esetében mindenképpen egy gyárinál jobb tokra lesz szükség (egyfelől a gyári ronda, elnagyolt, másfelől pedig lelógó erszénytok, ami a ruházat alól esetleg zavaró módon kilátszhat), a Ronin-féle változathoz pedig nyilván igényeinknek megfelelő tokot készíttetünk – akár kydexből, akár bőrből. (Ronin a tok elkészítését célszerűen inkább az adott területen működő mesterekre bízza.)

Jól használható nüansz az Anza kés esetében a megmaradt reszelőmintázat, mely jól jöhet például egy fakanál, fafésű, favilla faragásánál (mert kint a zöldben derül ki, hogy feledékenyek voltunk és bizony kifelejtettük a hátizsákból). A kissé letompított mintázat fán még tökéletesen működik, a faragáskor esetleg rajtamaradt szálkákat, érdes részeket lesimíthatjuk a penge lapjával (esetleg beszakadt, sérült körmünket is helyre tehetjük vele – nem vicc, működik). Meg kell még említenem, hogy a vizsgált késeknek a pengéje kevésbé hegyes, inkább hasasnak mondható. Ebből kifolyólag aprólékos famunkára kevéssé alkalmas (pl. a frissen kiégetett ivócsészénkre nem ezzel fogjuk a díszítő faragást elkészíteni), inkább a nyárs, gyújtós és az élelem elkészítésében, feldolgozásában tud jeleskedni.

Ronin ezeket a kis munkakéseket internetes fotók mintáit alapul véve készítette. Nekem is előbb került a birtokomba egy ilyen példány, de kíváncsiságból megvásároltam a már bemutatott Anza kést, miután több külföldi fórumon utánanéztem, egyáltalán érdemes-e. (Meglepő, hogy sokan jó véleménnyel vannak ezekről a késekről, de gyakorlati teszteket, használat közbeni képeket vagy tesztvideókat alig fogunk találni.) Azt kell, hogy mondjam, a birtokomba került Anza kevésbé felel meg az elvárható színvonalnak. Az élezése hanyag (nyilván ez csak az én példányomra igaz), a hozzá kapott bőrtok egyértelműen félrevarrott (az általam készített, szakértelem hiányában ilyen-olyanra sikerült tokokkal összevethető kivitel). Mondhatnánk, hogy hozza az olcsó munkakés szintet, ám az Anza tokkal-vonóval épp annyiba került, mint a cseresznyefa markolatos, itthon készített kés tok nélkül (tehát jelentősen nem olcsóbb, mint a kifogástalan minőségű Ronin-féle megfelelője).

Biztos vagyok benne, hogy hazai viszonylatban az olcsó egyedi munkakés koncepció csak keveseknél tud működni. Igazán olcsón hozzáférhetően a Mora, Hultafors és társaik különböző kései, melyek ház körül (de még kirándulás alatt is) kiválóan használhatók. Egyelőre kevesen fogják megengedni maguknak azt a luxust, hogy egyedi készítésű, minőségi késsel nyissák fel pl. a kutyaeledeles konzervet, ha annak letört a húzófüle, vagy fogják ilyen késsel levágni a már elszáradt, nyárról a teraszon maradt futóvirág maradványait. Pedig tulajdonképpen ez is az EDC része, akár otthon, a ház körül tevékenykedünk, vagy a munkahelyünkön rontjuk a levegőt, esetleg a gyerek dömperére kell másik húzózsinórt applikálnunk félig a homokozóban térdelve.

BlackWoOd

Fábián Péter (Ronin) munkáinak albuma
Anza Knives honlap

Lakatos Balázs (Spoon) éltársunk életét újabban egy Lovász segíti. Spoon tollat és fényképezőt ragadt a kedvünkért, hogy megoszthassa velünk újdonsült segítőjével átélt közös élményeiket. Különösen hasznos gondolat ez, mivel Lovászról idáig kevés szó esett a portálon. Olvassátok szeretettel Balázs beszámolóját!

Bizonyára mindenkiben megvan az az érzés, hogy szeretne egy olyan kést, amit minden munkára tökéletesen tud használni, nem kell mellé másik, az az egyetlen, a Tökéletes. A Fórumot böngészgetve rájön az ember, hogy ilyen kés talán nem létezik, csak olyan darabok, melyek közel állnak hozzá. Azonban ha józanul, logikusan végiggondoljuk a dolgot, akkor ráébredhetünk, hogy talán túl nagyok az igényeink, esetleg olyasmit is beleképzelünk egy ellátandó feladatkörbe, amelynek nem is kellene beletartoznia.

Apámnak van egy kése, egész régen vette, még talán Lengyelországban. Csont a markolata, klasszikus vadászkés forma, 9-10 cm körüli. Valami rozsdamentes acélból készült a penge, a markolatban konzervbontó és csontfűrész találhstó(!). Ez a kés végigkísérte az utóbbi kb. 20 év minden nyaralását, kirándulását, szalonnasütését nálunk. Mindig ezt vittük magunkkal valamiért, Fater minden reggel ezzel készítette elő a reggelit a családnak, ezzel faragta a sátorcöveknek valót, mindent ezzel a késsel csinált.

Régóta motoszkál a gondolat a fejemben, hogy szeretnék valami hasonló eszközt magamnak, amit majd tovább tudok adni a gyermekeimnek, unokáimnak. Nekem ebbe a képbe mindenképpen egy hazai késműves munkája passzolt bele, természetes anyagokból. Ezt az elképzelést szem előtt tartva elkezdtem böngészni a Portálos készítők munkáit és megakadt a szemem Lovász Gyula topikján, melyben megtetszett az egyik „széria” késének formája. Küldtem neki egy üzenetet, benne a vágyam paramétereivel és némi levélváltás után megszületett a konkrét megrendelés. A kést barátságos áron, rövid határidővel sikerült is megkapnom, ami azért is volt fontos, mert közeledett a nyaralásom időpontja, melyen szerettem volna már bevetni új vágóeszközömet.

Nézzük a száraz adatokat! A penge 13 cm hosszú, 4 mm vastag N678 acélból készült konvex leélezéssel, a markolat wenge fa, a tok bőr. Az N678-ról bővebben Hegyes Sanyi írt egy cikket, érdemes elolvasni. Szeretem ezt az acélt, finom élet lehet rá húzni, könnyen karbantartható akár egy fenőacéllal is és az újraélezése sem túl problémás. Nem utolsó sorban pedig nagyon jól ellenáll a korróziónak, kevés karbantartást igényel. Elsőre talán vékonynak tűnhet a penge, de elsősorban ételfeldolgozás lesz a feladata, oda pedig szerintem nem okos dolog 4mm fölé menni.

A markolat igen kényelmes fogást biztosít, ha nagyon szőrözni szeretnék, akkor talán a mutatóujj hátsó támaszát közelebb vinném a pengéhez, de ez igazán apróság. A hátsó, egyenes részre nagyon jól rá lehet fogni, ha oda akar csapni az ember a fagyott húsnak, esetleg kisebb faágaknak. Egy olyan kést szerettem volna, amit mindenre tudok használni az ételfeldolgozástól kezdve a fenyőfa karácsonyfatalpba faragásáig. Mivel a célhoz illesztettem az eszközt, így nálam a Mindenes nevet kapta, nézzük is, mennyire szolgált rá.

Első körben a késnem szánt legfontosabb szerepkörben, a konyhai munkában mértem fel képességeit. Némi zöldség, paprika, paradicsom, uborka és hagyma volt a terítéken ezeket kellett megtisztítanom, felvágnom. Azt kell mondjam, tökéletesen megállta a helyét. Kicsit tartottam tőle, hogy a konvex él miatt nem lehet majd egyenletes, vékony szeleteket vágni a zöldségekből, de szerencsére félelmem alaptalannak bizonyult, gyönyörűen dolgozott a Mindenes. A penge hasas része nagyon használható, nekem pont elegendő a mérete. Az acél a művelet után semmilyen utómunkát nem igényelt, ráadásul elszíneződést sem tapasztaltam – ezt el is vártam az alapanyag várható tulajdonságainak ismeretében.

A konyhai beavatást követően néhány nappal elutaztunk Horvátországba. Itt három grillezés lebonyolításában vett részt a kés, de úgy általában is mindenre ezt használtuk, ahogy kell. Eddig csak jókat tudok mondani a vasról, semmilyen negatív dolgot nem tapasztaltam, a penge acélja jó, az eddigieket követően még fenőacélon sem kellett meghúzni. A pengeforma szerintem ideális a munkához, számomra kellő hosszúságú egyenes éllel is rendelkezik és az ív is jól használható vágódeszkás szeleteléshez.

A minap kijutottam a kertbe, így sikerült némi famunkában is kipróbálnom a kést. A vékony konvex élnek köszönhetően gyönyörű, hajszálvékony „tollakat” sikerült faragnom egy száraz fadarabra, az élesre hagyott pengeháttal (kaparóél) szépen tudtam hántolni, apró forgácsot kaparni. Ha már kinn voltam, egyúttal kipróbáltam a kést egy kis csapkodósabb használattal is. Száraz farönköket bontottam ketté sújtással. A vékonyság miatti súlyhiányt gyönyörűen ellensúlyozza a széles penge, szépen lehet csapkodni a késsel, főleg ha az ember hátrébb fog a markolaton (a teljesítményen magam is meglepődtem). Nem azt mondom, hogy felér egy dedikált „erdőirtó” vassal, de szerintem átlag körülmények között megállja a helyét.

Végül egy kis érdekesség: a tengerparti képek egy mólón készültek. Aki látott már ilyen mólót, az tudja, hogy ezek a hullámtörők nagy sziklákból állnak, melyek között komoly méretű rések találhatóak, némelyiknek az alja a vízben végződik. Nos, a kép készítésekor az erősebb szélnek és az instabil támasztásnak köszönhetően a kés leesett a szikla pereméről, bele az egyik lyukba. Azonnal megállt bennem az ütő, hogy ezt én innen soha nem fogom kiszedni, de szerencsére olyan helyre esett, ahonnan pár perces nyújtózkodás után sikerült kibányászni. A markolat végén a fán keletkezett egy kisebb benyomódás, illetve a pengén 2-3, szemmel jól látható, tapintható kihajlás, gondolom éllel esett valamelyik kőre. Miután hazaértünk a nyaralásból, nekiálltam kiszedni a hibákat a pengéből egy Spyderco kétoldalas élezővel és egy Ikeás kerámia-fenővel. Aki ismeri ezeket az eszközöket, az tudja, hogy ezek nem durva átprofilozásra valók, inkább csak napi karbantartásra. Ami nagyon meglepett, hogy a Spyderco élezővel sem tartott tovább 20-30 percnyi kényelmes csiszolásnál a penge hibamentessé tétele, pedig nem éppen apró kihajlások voltak. Úgy érzem, jól döntöttem, mikor ezt az acélt választottam.

Köszönöm a kés elkészítését Lovász Gyulának, remélem, hogy még sokáig örömet fog szerezni a munkájával a vásárlóinak, a Mindenes pedig tartósan fogja a gyűjteményemet gyarapítani.

Képek és szöveg: Spoon

A címkép Dimitar Hristov munkája.

Azt tudjuk, már írtam én is, hogy ha Hegyes Sanyi valamit tesztel, akkor az a valami le lesz tesztelve. Most is ez történik, ezúttal fenőkövekkel, és persze ahogy azt a szerzőtől megszokhattuk, a csupasz teszt mellett gyakorlati és lexikális tudásunkat is tovább gazdagítja a témában.

Sokan, ha hazai gyártású termékekről van szó, némi gyanakvással fogadják, pedig (a kivételektől eltekintve) megfelelő szakmai tudás és eszközpark háttérrel bizony gyakran előfordul, hogy nem csak a kínai, vagy távolkeketi, de a tátott szájjal csodált nyugati holmik minőségét is képesek túlszárnyalni. Különösen érvényes ez a vélemény azokra a kis műhelyekre, ahol a gyártók, készítők, a tapasztalataikon túl szívüket-lelküket is beleadják hóbortjuk (tulajdonképpeni tevékenységük) tárgyába.

Ez a kellemes tény ismerhető fel a HAIDU néven létrehozott kerámia fenőeszközökön is. Kipróbálásra hozzám került egy 46 cm (!) hosszú szárazon is használható rúd, valamint egy vizes, kb. 22 x 63 x 177 mm-es téglaforma.

Az első benyomások alapján a minőség már helyből kellemesen igényesnek ígérkezett. További szimpatikus részlet volt a téglaforma fenő kerámia felületére ragasztott, onnan könnyen eltávolítható, de a használathoz szükséges minden fontosabb információt tartalmazó ismertető is. A szöveg célirányos, mégis minden praktikus részletre kiterjed.

A rúd nagyon hosszú. Király! Akár egy Tramontina machete is fenhető vele, és ez még csak nem is vicc. Persze ha valakit zavar ez a méret, letörni is lehet belőle, de szerintem már csak azért is érdemes ilyen hosszúra hagyni, mert külön kézvédős markolata nincs, tehát a kezet leginkább az védi a sérülésektől, hogy egyszerűen messze lehet az éltől. (Már kapható hozzá külön kézvédő gyűrű, a szerk.) További előny, hogy a markolat hiánya miatt a rúd mindkét vége alkalmas a munkára.

A készítő szerint ez a darab használható szárazon is, de ahogy próbálgattam, nekem vizesen ez is jobban szerepelt. Nem kell túl hosszú áztatás (5…10 perc), mégis érezhetően lágyabb a megmunkálás, kíméletesebb a koptató hatás (nem csiszol annyira, tényleg inkább koptat), és kevésbé hajlamos a kés éle belekapni a felületbe. Ez utóbbi sajátosságra érdemes még pár szót vesztegetni.

Egy fenőkő használatakor általában mindenki arra gondol, hogy minél keményebb, annál jobb. Ez bizonyos mértékig így is van, de nem egészen. Nyilván nem szeretjük, ha a kő a használattól hamar kigödrösödik, elkopik. Ez érthető is. Viszont tapasztaltabb fenőkő használók bizonyára érszrevették már azt is, hogy egy igazán kemény kő csiszoló hatása sem marad állandó. Tehát alakilag a kő nem változik láthatóan, de a felület mégis kopottabb lesz, és ennek megfelelően a csiszoló hatása gyengül. Ösztösen felmerül ilyenkor az emberben, hogy jó lenne a felületet valahogy újra újjá tenni, valahogy felfrissíteni. Az egyszerű elmosás, vagy a felület újra átcsiszolása általában nem oldja meg ezt a gondot. Talán egy jól megválasztott homokszórási technológia segíthetne, de ez is csak találgatás. (Sajnos ez nem működik, a homokszórás egyenetlen felületet hoz létre, mondja a készítő, Balogh Attila – a szerk.) Legtöbbünknek nincs is otthon ehhez megfelelő berendezése, meg ha lenne is, még ki kellene tapasztalni, hogy melyik kőhöz milyen nyomással, milyen homok (szemcse) lenne megfelelő. És itt jön a képbe az a jellemző, ami igazán megfogott ezekben a kerámiákban. Egészen kivételesen optimális a keménységük. Megfelelő szögben tartva az élt, a benedvesített felület megmunkálás közben épp annyira „lazul fel”, hogy a szennyezett rész lemosásával egy nagyon minimális mennyiség távozik a kerámiából is. Épp annyi, hogy gyakorlatilag a megmunkáló felület képes folyamatosan megújulni. Tehát nem fog látványos gyorsasággal kigödrösödni, de nem is lesz rövid használat után „kopott kő” érzésünk tőle.

A „gyári” induló felület egyenetlenségeinek elsimulási folyamatát itt ne keverjük össze a csiszolószemcsék kopásával! Ennél az eszköznél a kész felület szükségszerűen sima, de az újonnan vásárolt darabok esetében még finom érdesség tapasztalható, ami csak az első egy-két fenésig marad ilyen. Ezzel gyakorlatilag elmondtam a lapos „kő” munka közbeni viselkedését is. További pozitívum, hogy ha a felületi réteg elzsírosodna, vagy a túl meredek szögben tartott él itt-ott belekapna, zavaró felületi hibát hagyva maga után (ami pl. egy fenőacélnál gyakorlatilag javíthatatlan), ezeknél az eszközöknél más csiszolóanyagok (csiszolóvászon, csiszolópapír, egy másik fenőkő, stb.) használatával, egy újracsiszolással házilag is javítható.

A lapos kerámiát élszalagos (S30V) és skandináv élezésű pengével (AISI O1) is kipróbáltam. Mivel az ilyen finom felületű fenőeszközök nem alkalmasak nagyoló megmunkálásra, ezért tudomásul kell venni, hogy a durva fenőköveket nem tudják kiváltani. Igaz, nem is ez a céljuk. Ezeket az anyagokat olyan esetekben célszerű használni, amikor a kések vágóéle alapvetően még rendben van, csak egy fenésre érett már meg az idő. Tehát ezek a kerámiák tényleg FENŐ, és nem élező tevékenységre valók.

A csiszolt felület érdessége szemre nehezen állapítható meg, de talán olyan P500…P600 körüli nedves csiszolópapír csiszolási nyomához hasonlítható. A „sokezres” japán vizes kövek polírozottnak is nevezhető felületéhez képest az eredmény szinte durva, de arányosan a megmunkálás is rövidebb időt igényel. Úgy vélem jó választás akkor, ha a kés tényleg gyakorlatias munkára kell, hogy megfeleljen. A saját próbáim után valamennyi kés éle alkalmassá vált arra, hogy a megfeszítve tartott hajszálaimra kis tollakat faragjak, a hajszálak átvágása nélkül. Ez azért is figyelemre méltó, mert a fenéseket némelyik esetben már olyan erősen használt konyhai késeken is kipróbáltam, amelyek már rég nem fenésre, hanem egy tisztességes nagyoló élezésre is rászolgáltak. Egy kicsit erősebb élszöget választva még ezeknél is sikerült elérni a fentebb jelzett szintet.

Több helyen hangoztattam már, hogy egy jó minőségű durva kő egy elhivatott élezni tanuló számára a legfontosabb eszköz. Abban az esetben, ha valaki már ott tart, hogy az alapokon túl van, és szeretne valamivel magasabb élezési minőséget is elérni, akkor ezek a kerámia élezők igen versenyképes árakon tudnak kellemesen magas minőségi szintet nyújtani.

Egy újabb eset, amikor büszkék lehetünk arra is, ha valami hazai.

Hegyes Sándor

A szerző összefoglalója a fenésről

A Haidu honlapja

Gerő Zoltán (Zozo*HC*) éltársunk, a taktikai kések nagy barátja újabb ESEE késsel gyarapította készletét, melyet nem félt használni. Tapasztalatáról ismét írt nekünk, melyet most megosztunk a blog minden olvasójával! Zozonak köszönjük és persze gratulálunk legújabb, igazi nagyvasához!

Hosszú idő óta szemeztem az ESEE Knives egyik újabb modelljével, a Junglas fantázianevű nagyvassal. Mivel úgy voltam vele, hogy ennyi pénzem nincs egyben, illetve a gyűjteményemre is ráférne egy kis vérfrissítés, ezért a használaton kívüli vasakat eladtam. A rendelkezésre álló pénzmagot (lévén „késpénz” volt) másra nem akartam költeni, ráadásul alapvetően határozott koncepciót követek: mindig célorientált eszközöket veszek, ez alól a kések sem kivételek. Régóta vágytam egy igazi chopper-re, mert az hiányzott a gyűjteményből, így egy amerikai webshop kínálatából meg is rendeltem a Junglast.

A rendelést követő negyedik napon a csomag megérkezett hozzám, ez a szokásosnál is gyorsabb volt. A csomagból frissen kivett portékán a megszokott ESEE csomagolással találkoztam, ami az utóbbi időben szerencsére már légmentesen zárt tasakot jelent. A fóliát kivágva két dolog fog a kezünkbe hullani: egy „instruction sheet” a tokhoz, illetve a 1095-ös szénacélhoz, valamint maga a kés a tokban. A kés a tokba belerakva, a biztosító fül rápatentozva, a markolaton védőfólia.

A markolat anyaga durva vászon micarta, mellyel a többi ESEE késen is találkozhatunk (kivéve a fekete pengés RC3 és RC4, melyeken lenvászon micarta. illetve ott vannak még a narancs színű G10-es markolatú zöld pengés változatok is). Próbáltam mindkettőt, a lenvásznas megoldás nem színeződik el annyira a használattól, de talán egy kicsit kevésbé tapad. A durva vászon micarta nedvesen és szárazon is elég jól tapad, azonban hajlamos beszívni a folyadékokat, ezért elszíneződik. A markolatot 3 pár csavar tartja a helyén, melynek illesztése gyárilag hibátlan, tökéletesen követi az acél kontúrját. Fogásra a Junglas kis kezűeknek talán kissé nagy lehet, de az én erős közepes kezeimmel nagyon kényelmesen, stabilan meg tudtam fogni. A markolat a vége felé kiszélesedik, ez segíti, hogy esetlegesen még hátrébb fogjuk a kést sújtások alkalmával. Nagy kezűeknek nyugodtan tudom ajánlani, biztos, hogy a Jetiig bezárólag kényelmes és stabil fogást fog adni. Meg kell még jegyezni, hogy a markolat nem tart teljesen a penge végéig, így egy határozott 4,5 mm vastag törővéget kapunk, amin zsinórfurat is található. Ennek mérete kényelmesen nagy, így gond nélkül bele lehet a szabvány ejtőernyőszsinórt (550-es paracord) fűzni.

A penge félelmetes benyomást kelt, főleg az első tokból való kivételnél, mikor az ember meghallja a kattanást, elkezdi kihúzni a tokból, aztán csak húzza és húzza és húzza és még mindig tart. A penge teljes hossza a gyári honlap szerint 241 mm, ehhez társul az igen meggyőző 49,5 mm szélesség. A vastagsága 4,5 mm, ami megegyezik az ESEE 4-es széria vastagságával. Kézbe véve az embert meglepi, hogy mennyire könnyű a kés. Önmagában a 627 gramm elrettentő, de amint megfogjuk, a jó egyensúlynak és az ergonomikus markolatnak köszönhetően nem érezzük megterhelőnek. Az anyaga a jól bevált 1095 szénacél, 56-58 Rockwell keménység közé belőtt penge kifejezetten jó tulajdonságokkal rendelkezik. Véleményem szerint igen jó egyensúlyt találtak a szívósság és a keménység, az éltartás és az élezhetőség között.

Az élszalagról is kell említést tenni, mert én ilyet csak egyedi késeken látok: annyira magas, szép és egyenletes, amilyennel még soha nem találkoztam sorozatgyártású késeknél. Az élszöget csak saccolni merem, de talán kicsit kisebb, mint a gyári szokott az ESEE-től lenni, véleményem szerint 35 fok körüli, de ezt sajnos mérni nem tudtam. Annyi biztos, hogy a tesztek során az élszalag nem sérült, nem pattogzott ki, élezni is méretéhez képest könnyű volt.

A tok számomra lényeges kérdés egy fixpengés késnél, elvégre minden kés annyit ér, amilyen jó a tokja. Ha ez így van, akkor egy nagyon jó kést kapunk a pénzünkért! A tok összetett, van egy kydex alsó része, mely a késpengét és a markolat elejét fogadja magába, illetve a cordura rész, amelyen a másik két biztosító rendszer található. A fül, amit ráhajthatunk a markolat végére és akkor a kést nem lehet a tokból kihúzni, illetve a patent, ami extra biztosítóként funkcionál a kydex tok mellett. A kydex és a szövet „molle back” közti rögzítést a szokásos csavarokkal oldották meg. További egy csavar található a tok felső részén, amellyel beállíthatjuk a szorító erőt, amivel a kydex tartja markolatot. Saját tapasztalatom szerint ez elég jól működik és korántsem szükséges a maximális erőre beállítani.

A tok véleményem szerint 10-ből 9 pontot kapna, egyetlen gyenge pontja az övbújtató, amelyet ugyan felraktak a késre, de teljesen haszontalan. Ha egy kicsit szélesebb övet rakunk bele (pl. Blackhawk! rigger belt), máris csak állni lehet a késsel, ülni nem. A keskeny a bújtató miatt a kés nem tud velünk együtt mozogni, marad mindig az övvel 90°-os szöget bezárva, ami elég kényelmetlen. Az övön való hordásra az egyetlen jó opció, az, ha felülről a 2. molle csíkot kihagyva fűzzük be a „molle back”-et és oda fűzzük be az övünket, ebben az esetben a kés kissé feljebb kerül, mint a bújtató használatakor, kényelmesebben is tud mozogni, még ha kocsiba ülünk vagy sétálunk, esetleg letérdelünk a földre sem fog túlzottan zavarni a mozgásban. Ezenkívül a „molle back”-nek köszönhetően a kést rögzíthetjük szinte bármilyen molle platformra, a málhamellénytől kezdve egészen a hátizsákunkig, ahová felfér.

A tervezők eredeti elgondolása, hogy egy közel $170 árú dzsungel machetét áruljanak biztos helytálló és működőképes, de véleményem szerint egy sokkal multifunkcionálisabb eszközt sikerült alkotniuk. A kés elsőre talán esetlennek tűnhet, de egy sor apró, haszontalannak gondolt elem segíti a felhasználót, hogy szinte bármilyen feladatot el tudjon végezni a késsel. Nyilván almahámozásban esetlenebb lesz, de nem annyival, mint azt elsőre gondolnánk. Amire egy kisebb kés alkalmatlan azt viszont méretéből kifolyólag gyönyörűen el tudja látni. Ha valaki a minimális tömeg / maximális teljesítmény hatékonyságú eszközöket keresi, akkor a Junglas opció lehet. Véleményem szerint egy ESEE 4-et, egy kis baltát és egy fűrészt ki tud váltani egyszerre, jó hatékonysággal. Ha csak egy kést viszünk magunkkal (pl. egy kis 8 cm-est), akkor mellé jó opció lehet az ESEE nagytesó.

Mint általában, most is a konyhai teszttel kezdtem. A borotvaél, a széles penge és a relatíve nagy tömeg miatt probléma nélkül elboldogultam ezzel a késsel a konyhában. Az egyszerűbb dolgokat, mint kenyér, paradicsom, paprika, hagyma szeletelte, aprította szépen. A penge szélessége miatt viszonylag természetes szögben tudtam vele a vágódeszkán dolgozni, nem igényelt semmilyen könyökficamító manővert. Nyers hússal a kés szintén nagyon jól boldogult amíg aprítani és darabolni kellett, de a kifinomultabb manőverek nehézkessé váltak. A pengére ráfogni a szélessége miatt lehet és ez segíthet is valamennyit, de egy kisebb kés kényelmesebb erre a feladatra.

A tűzrakónál elkelt a segítség, az esti grillezésre kellett némi fát előkészíteni, hogy lehessen egy jó tüzet csinálni. Éppen kapóra jött, mert ez kellett a Junglasnak. Először az előkészített rönköket hasogattam félbe. ezek körülbelül alkar vastagságnál kezdődtek és olyan 20-25 cm átmérőig mentek. A fa már jó száraz volt (cseresznye) de a késnek semmiféle akadályt nem jelentett. Egy nagyobb fa segítségével kalapáltam keresztül a fákon, egyiket a másik után, de semmilyen nehézségbe nem ütköztem. Mivel a penge jóval hosszabb, szélesebb, mint a kis Husquarna baltám, ezért ha el is akad, sokkal könnyebben keresztül lehet erőszakolni a fán. Persze egy kis baltával ebben nem veheti fel a versenyt a kés, de nagyon szoros 2. helyet tudhat magáénak. A hasogatás során sem a fák csomóiban való elakadáskor, sem máskor a kés nem sérült, a borotvaéle is megmaradt.

Amikor a nagyobb rönköket kettő-három darabra hasogattam, kezdődött a további aprítása vékonyabb hasábokra. Egy baltával ez már kényelmetlen szokott lenni, azonban a Junglasnak érthetően ez is nagyon jól ment, az élet ráhelyezve egy dorong segítségével egyet ráütünk és az 5-10 centi átmérőjű fák szépen ketté is vállnak.

Amikor már előkészítettem a fákat méret szerint, ahogy egymást fogják követni a tűz meggyújtása során, el kellett készítenem azt is, amivel begyújtom. Ehhez tollas ágat használtam, amit a Junglassal készítettem el. Az eredmény meglepő. A nagyon magas levezető élnek és a még mindig borotva élszalagnak köszönhetően könnyű meló volt, csak arra kellett figyelni, hogy a kés súlya miatt ne szaladjon az ember túl és ne vágja le, amit már sikerült félig leválasztani a fa többi részéről. A tollas ágak elkészültével már nem is volt más dolgom csak begyújtani a tüzet. Összességében elmondható, hogy a kés hozta, amit elvártam tőle. Kicsitől a nagyig mindent megoldott. Faragással talán tehettem volna egy próbát, de véleményem szerint az már elég távol áll az eredeti tervezett felhasználástól, hogy kihagyjam.

Az utolsó teszt során abba a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy lemehettem egy barátommal a telkükre, ahol volt néhány olyan fa meg bokor, melyeket ki kellett irtani. Valamiért pont rám gondoltak, hogy ebben segítséget nyújthatnék (rejtély miért). Egy elég beteges szilvafától és egy kis bokortól kellett a kertet megszabadítani. Ez már olyan feladat, melyre a kést eredetileg is tervezték, ezért nagyon kíváncsi voltam, hogy egy baltához képest miképpen dolgozik.

Az áldozat szilvafa 5 éves volt, kb. 1,5 méter magas, felkar vastagságú törzzsel. Először a leveles gallyakkal kezdtem, ezeket egy-egy csapással távolítottam el. Amikor már kényelmesen hozzá lehetett férni a fa törzséhez, akkor nekiálltam annak is. Első csapás felülről érkezett kb. 45 fokos szögben, majd ezt egy vízszintes követte. ezt még kétszer ismételtem meg. Az utolsónál már nem is volt szükség a vízszintes csapásra, mert a fa le is esett, csak a földből kiálló törzs darabja maradt állva. Meglepődtem, hogy milyen gyorsan ment, de örültem neki, mert hozta azt a teljesítményt, amit kellett.

A folytatás a bokrosban következett, ahol számomra két ismeretlen fajtájú cserjét kellett megkopasztanom. Itt sem okozott a kés meglepetést. A száraz fás részeket és a leveles ágakat egy csapásra vitte, mindenféle megerőltetés nélkül. Az egyetlen, amire vigyázni kellett, hogy ne lendítsek túl nagyot a késsel, mert ha nincs, ami megállítsa, akkor azt nekem kell, ez hosszú távon elég megterhelő tud lenni. A két bokor 3-4 perc alatt eltűnt, ezek után már csak takarítani kellett.

Összességében azt kell mondanom, nagyon meg vagyok elégedve a késsel, szerintem minden tekintetben kiválóan teljesített. Minden forintot megért, legalábbis nekem, aki használom most is és a jövőben is. A késhez egy minőségben hozzá illő tokot is kapunk, ami ugyan kicsit kényelmetlen övön, de hátizsákon már eltűnik és rögtön nem is zavar minket. A karbantartása nem igényel nagy varázslást. Én langyos vízben le szoktam mosni a pengét aztán hagyom megszáradni szabad levegőn, majd a végén fegyverolajjal átkenem az él szalagot, meg a gravírozott részeket. A kés ezen kívül csak élezést igényel. Én szokás szerint a Spyderco 303 MF köveket használom, ezzel elég kényelmesen újra lehet fenni a kést. Mivel a tesztek után még mindig borotválta a szőrt. Ugyan annyira nem lelkesen, mint az elején, ezért a kő finom felével újrahúztam párszor az élet, ennél több nem is kellett neki.

Zozo*HC*

(Képek: Zozo*HC*, web.)

A korábbi Szabó Zé késről szóló bejegyzésnek meglett az eredménye. Dallos János éltársunk a fórumban megosztotta velünk élményét, melyet a Grizzly névre keresztelt vasával szerzett, ami ugyancsak Zoltán munkája. Olvassátok szeretettel Wlad24 beszámolóját, vagyis lássuk a medvét!

Üdv Éltársak!
Végre sikerült egy kis időt szánnom arra, hogy kijussak a természetbe és leteszteljek „élesben” is egy Szabó Zé által készített vasat!

A kés, melyről szó van 270 mm hosszú, a penge 150 mm-t tesz ki. A pengeháton az anyag 5 mm vastag, a penge legnagyobb szélessége 46 mm. Nem kicsi vas, tömege valamivel több, mint 30 dkg. A pengét Zé laprugóból kovácsolta. Ha jól tudom az egyik első saját kovácsolású és hőkezelésű kése. Élezése úgy nézem, konvex, melyre vékony (kb. 1 mm széles) élszalag került. A markolat platán, szegecselve, ragasztva.

Szabó Zolit, gondolom sokatoknak nem kell bemutatnom. Kb. egy éve regisztrált fel a portálra, azóta folyamatosan „elkápráztat” minket egyedi formájú, kivitelezésű és díszítésű késeivel. Mióta felkeveredett a portálra, nyomon követem munkásságát itt és a blogján is. Úgy tapasztalom, hogy ezzel a késsel indult el a „Zé stílus”. Jellemző késeire az enyhén domború helyű pengekialakítás, a markáns choil, illetve a markolaton kialakított különböző szögű „lapolások”. Ezek már-már egyedi jellemzői Zé késeinek, szerintem igen jó irányba halad velük.

A Grizzly nekem már első bemutatásakor megtetszett, így rögtön tettem is egy ajánlatot Zolinak. Ez a „majd visszatérünk rá” szintre lépett, mikor is pár hónap múlva egy eladásom kapcsán, Zé cserealapként a Mackót dobta fel. Kapva kaptam az alkalmon, így került hozzám a Grizzly. A késnek nem volt tokja, ezért gondoltam, elkészítem hozzá életem első késtokját.

A múltról ennyit, lássuk a jelent. A teszt egy egyszerű „tábori” nap munkáltainak megoldása volt. A kést még otthon, kerámián borotvára fentem, mielőtt másnap reggel elindultam volna a Kárászi pincénkhez. Első feladatként egy meleg kávét szerettem volna elfogyasztani. Indulásnak egy kis gyújtós hasogatással kezdtem (száraz akác). A hasogatással könnyen megbirkózott. Csak az első hasításnál használtam ütőfát, a többi ütést már csak a késsel végeztem. Könnyen, különösebb erőkifejtés nélkül dolgoztam. Az 5 mm vastag penge és annak tömege tette a dolgát.

A tüzelő kész volt, így faragtam pár tollaságat, a begyújtást elősegítendő. Mivel még élesben nem használtam a kést, itt is el kellett találni a megfelelő szöget, hogy „ideális” tollaságat készítsek.
A kés ennél a műveletnél nekem kicsit nagynak bizonyult. Ezt a műveletet eddig kisebb késekkel oldottam meg (Mora, Buck). Mivel sikerült készítenem vele pár nekem megfelelő gyújtósnak valót is, itt már csak a rutintalanságomat lehet okolni, nem a kést.

A szikravetőt nem tudtam vele úgy indítani, ahogy szerettem volna, még szoknom kell a kést. Talán az anyaga sem a legmegfelelőbb erre a célra, így a tampon erejét hívtam segítségül. Így már elsőre sikerült a tűzvarázslat.

Összedobtam a „kávéfőzőt” és kicsit gyönyörködtem a fagyos, ködös téli panorámában, amíg felforrt a víz.

Kávézás közben eszembe jutott, hogy szüretkor felfedeztem egy darázsfészket a löszös domboldalban, most eljött a likvidáció ideje…. Ássunk egy kicsit! Nem épp egy késpróbáló feladat, de megoldotta. Kicsit meglepődtem az apró lyuk mögött rejlő emberfej nagyságú fészken, de szerencsére a „kis” huncutok már szundítottak. Remélem jövőre messzebb vernek tanyát a pincétől (főleg, hogy a feleségem allergiás rájuk). Így utólag visszagondolva, talán ez vette ki a legjobban a kés élét. Áshattam volna mondjuk bottal is, de hát ugye kést teszteltem, vagy mi.

Mikor lent végeztem, elindultam egy kis favágásra. Először az ütőfának valót akác surjánt vágtam ki. A „maci” szépen teljesített! A markolat fogása kellemes (vékony kesztyűben), jól lehetett irányítani a kést. A markolatot teljes hosszában fogtam, de ha a „madárfejes” fogást alkalmaztam volna, valószínű kicsit előbb végzek. Mindegy, így sem volt megerőltető.

Mikor megvolt az ütőfa, kerestem egy nagyobbacska akácot (kb. 10cm) és nekiestem. Kellemesen haladtam vele, hamar „dőlt a fa”. Egy gyenge pillanatomban elkezdtem a maradék csonkról lefeszegetni a törzsét. A vas a feszegetést is jól bírta, ezt sikerült összehoznom:

A munka végeztével az él már nem borotvált, de a papírt még elég jól szelte. A feszítéstől az él úgy 1 cm hosszan minimálisan kihajlott, de ennek ellenére még bőven a használható kategóriában maradt. Azt kell mondjam, kellemesen csalódtam a késben. Volt már olyan laprugóból kovácsolt késem, ami a „sufnituningos” hőkezelés miatt bozótvágás közben elrepedt. A fogása jó volt a markolatnak, nem éreztem kényelmetlennek, bár számomra egy kicsit hosszabb jobb lett volna. Markolatzsinórral biztonságosnak éreztem munka közben. A széles pengével „félelemérzet” nélkül mertem feszegetni. Hátránya nálam csak a szikravetőnél jelentkezett, oda jobb egy keskenyebb penge. Az él állapota a munka után (tolómérő mellé fogva, a kihajlás):

Otthon tüzetesebben átvizsgáltam az élet és nagy meglepetésemre, a kihajtáson kívül, semmi nyomát nem tapasztaltam sérülésnek, még csak „becsillanást” sem fedeztem fel rajta. Összességében egy nagyon jó túrakést alkotott Zé. Biztos, hogy jön velem a következő túráimra, egy kis ügyessel párban ideális szerszám.

Képek és szöveg: Wlad24.

Fórumtársunk, Sötétmocsárfy szenvedélyes vadász, ezen a hétvégén is kinn volt, így most egy terepszagú, élesben végzett vadászteszttel jelentkezett.

Tegnapelőtt nagyvadvadászat volt nálunk, az utolsó ebben a szezonban. Ismét kipróbáltam néhány kést, amelyek közül az egyiket két disznó erejéig már egy decemberi, nem túl jól sikerült kétnapos hajtáson is haználtam.

Először jöjjön a bal oldali kés. A pengét Tóth László (a fórumon tlknives) készítette Vanadis 10-es acélból, majdnem a pengehátig tartó holkeres élezéssel, az általam elküldött sablon alapján. Akik rendszeresen olvassák a Vadászat topikot, talán emlékeznek rá, hogy tavaly  volt szerencsém kipróbálni egy általa készített kést, ennek apropóján rendeltem tőle ezt a pengét. A  markolatot  én készítettem Zsolt barátom segítségével. Szarvasagancs, papírbakelit alátéttel, 6 db 4 mm-es csavarral rögzítve. Azért a csavarrögzítés, mert a Vanadis 10 hajlamos a rozsdásodásra és időnként szeretném kitisztítani. A tokot szintén én készítettem, 4 mm-es marhabőrből. Keményített, profilozott erszénytok. Fejtetőn rázogatva is megtartja a kést.(Ez az első olyan tokom, amivel mind az esztétikum, mind a funkcionalitás terén elégedett vagyok. Természetesen nem egy bőrös mester szintjén, csak magamhoz képest.)

Adatok: pengehossz 105 mm, pengevastagság 4,2 mm, markolathossz 115 mm, markolatvastagság ~22 mm. Mit mondjak, számomra kis híján ez a tökéletes vadászkés, csak a kézvédőt nagyobbítanám meg 4-5 mm-rel. Nem mint ha rácsúszott volna a kezem a pengére, inkább csak a saját megnyugtatásomra. A Vanadis 10 újra bizonyított: 9 vagy 10 nagyvad zsigerelése után még érezhetően nem csökkent a vágóképessége. Úgyhogy jelenleg ez az elsőszámú vadászkésem, és az is marad. Hacsak a Tóth Pali bácsitól rendelt késem nem sikerül ettől is jobbra.

A következő, a jobb szélső  Petrovszki Gábor, „Dugó” portáltársunk munkája, RWL-34 pengével, rajta 2/3-ig tartó egyenes leélezéssel. A markolat tigrisfa, piros fíber alátéttel, melyet 2 mm átmérőjű rozsdamentes szegecsek rögzítenek, plusz egy csőszegecs a markolat végén, a csuklózsinórnak. A tok Jókai Atilla munkája, 4 mm vastag marhabőr. A kezemben eddig tartott legszebb használati tokok egyike. Keményített, profilozott erszénytok. Fejre állítva is tökéletesen tartja a kést.

Adatok: pengehossz 98 mm, pengevastagság 4 mm, markolathossz 120 mm, markolatvastagság ~14-18 mm.

Ez a kés csak tesztalanyként van nálam, és ez az, amelyet még tavaly kezdtem el tesztelni, és tegnapelőtt fejeztem be. Mikor megérkezett hozzám, úgy tűnt számomra, hogy nem elég éles. Ezért megéleztem, közepesen finom gyémánton, majd pedig szürke-fehér Rákóczi-kövön, utána már vitte a szőrt. Kipróbáláskor a legelső disznónál éreztem, hogy rohamosan tompul az éle, a másodikat pedig csak becsületből fejeztem be vele, mivel úgy gondoltam, hogy ennek az acélnak minden körülmények között többet kell tudnia. Este újra megéleztem, a gyémántélezővel húztam rá egy 0,6-0,7 mm-es élszalagot, és nem finomítottam tovább. A másnapi eredmény már biztatóbb volt. De úgy alakult, hogy csupán 2 disznón tudtam kipróbálni. Egészen tegnapig, amikor is még 5 disznót és 1 borjút zsigereltem ki vele, mire eltompult az éle. Egyetlen hibája talán, hogy a szúróképessége valamiért nem túl jó.
Arra, hogy az első élezés miért nem sikerült, két lehetőség van: vagy elcsesztem, vagy a kés nem tartja a nagyon finom élét. Összességében a kés jól használható. A markolat először kézbe véve kissé szögletesnek tűnik. De fura módon használat közben ez egyáltalán nem észlelhető, stabilan fogható, még véres kézzel sem csúszós. Alapvetően azért ez nem egy vadászkés, de azért megállná a helyét.
Még egy gondolat: az RWL 34-től kicsit többet vártam. Nem azt mondom, hogy nem jobb a hagyományos acéloknál, mert jobb. Csak nem annyival, mint amire számítottam. Persze lehetséges, hogy csak az én elvárásaim voltak túlzóak.

A harmadik kés pedig Egy Ontario Rat-5. Tudom, ez a  kés nem igazán passzol a másik kettőhöz. De ez az egyik legújabb szerzeményem, és ki kellett próbálnom – s ha már megtettem, megosztom a tapasztalataimat. A penge egyenes élezésű, hátig köszörült, 1095-ös acél, a markolat csavarokkal rögzített zöld micarta. A tok pedig Molle-rendszerű gyöngyvászon.

Adatok: pengehossz 130 mm, pengevastagság 4,8 mm, markolathossz 135 mm, markolatvastagság 19 mm.

Előrebocsájtom, hogy csupán két disznót zsigereltem vele. A borotvaélét elvesztette, de használható maradt – pedig a mellcsontot és a keresztcsontot is ezzel vágtam el. Első benyomásként a kés NAGY, aztán az ember felfedez egy kettősséget: mintha a markolatot és a pengét nem azonos célra tervezték volna. Vagy ha igen, akkor valami lapátkezű embernek. A penge elég hosszú, de a choil (a pengén található ujjkivágás) miatt a vágóél nem haladja meg egy átlagos kését. (Megjegyzem, nem vagyok choil-párti, nem értem, mi szükség van rá.) Elég vékony ahhoz, hogy jó vágóképessége legyen. A markolat vaskos, el tudnám képzelni egy erőteljesebb pengéhez is. Szinte kiált az erőteljesebb használatért. A végén levő üvegtörő engem nem zavart. De ezt is, mint a choilt, feleslegesnek érzem. A tok gyalázatos, a műanyag betétben egy kétszer vastagabb penge is lötyögne. Ha nincs becsatolva, már egy leguggolástól félő, hogy kiesik belőle a kés. Az egész számomra olyan, mint egy univerzális tok ami jó még öt másik késhez, de egyikhez sem tökéletes.
A kés jól használható durvább feladatokhoz, de nagyon finomakhoz nem, mert a lapátszerű penge miatt nem túl fordulékony. Nem barátkoztam meg vele teljesen. Ha megtartom, átalakítom, a markolatot legömbölyítem, a törővéget leköszörülöm és kap egy bőrtokot. Vagy túladok rajta.

Képek: Sötétmocsárfy

Hegyes Sanyi egy Bergström-pengét tesztelt, aminek következtében immár igen nagy tisztelettel érez iránta.

Aki keresgélt már különféle „megrendelős oldalakon” a félkész pengék között, az találkozhatott ezzel a névvel, de ahogy a legtöbben, úgy én is gyorsan tovább keresgéltem, ahogy megláttam a hegesztett markolattüskét, és az ehhez az igénytelen megoldáshoz viszonyítva nem szerény árat. Pedig jobban belegondolva, talán el kellene tűnődni azon az egyszerű tényen, hogy a jelenlegi piaci körülmények között, ha egy termék ilyen összegekért is eladható, akkor abban valami tartalomnak is kell lennie. Vagy jó marketingnek. Vagy mindkettőnek… A lényeg, hogy a bizonytalanság eloszlatására valaki gondolt egyet, és bevállalt egy ilyen pengét arra, hogy kiderüljön az igazság a Bergström pegék körül, bármi legyen is az.

A tesztelésre kapott darab egy kb. 10,5 cm hosszúságú penge, plusz a tüske, ami természetesen hosszabb a szükségesnél, és nyilván lágyított, tehát szabadon fúrható, vagy szegecselhető a vége. Próbáltam rákeresni a készítőre, de vagy nem voltam elég kitartó, vagy tényleg nem találni róla semmit. Igaz, bennünket nem a készítő izgat annyira, de azért nem ártana ismerni a hátteret is, mielőtt véleményt mondunk valamiről.

Mi az, ami rögtön látszik? Ez a penge vékony. Kb. 2,5 mm-es vastagságú, és nem egyszerűen skanidnáv élű, hanem olyan, mintha valaki egy aláköszörült skandináv élt próbált volna készíteni, csak nem volt valami precíz. Minden részletében látszik a kézi megmunkálás. A kovácsolási nyomok jól kivehetőek, a beköszörülés egyenetlen, a kézvédő feltámasztási felülete mindenképp korrekcióra szorul. Mi a fenét esznek akkor ezen azok, akik képesek a kért árat megfizetni érte, hogy eltartsák ezt a kovácsot, vagy pengekészítőt?

Ahogy mondani szokás, a puding próbája az evés, szóval ide a szó kevés, készüljön tehát a pengéből kés! (Bocs a béna rímekért.) A hegesztett, vékonyka markolattüske miatt bőr, vagy osztott markolat az én felfogásom szerint szóba sem jöhetett. Ha már „rendelős” penge, akkor a kézvédőnek is valami gyárilag előkészített darabot választottam. Illetve kettőt, mivel két Karesuando kézvédőt illesztettem fel, egy egyszerű fekete fiber betéttel beközölve. Ezt egy bizonytalan minőségű agancs darab követte, hiszen mégis csak tesztkés lesz, vagy mi a szösz. Lehet, hogy nagyon jó lesz, lehet, hogy valami épp megfogható selejt, de ez van. Itt szabad bizonytalankodni. A képeken látszik a végeredmény, de ami kevésbé látszik, az egy különös érzés, ami a kész darab használata közben kezdett kialakulni bennem.

Hogy egy kicsit megpróbáljak visszanyúlni ennek az érzésnek a gyökeréhez, egy rövid kitérőt tennék.
Punnyadt alfelű városi gyerekként nevelkedtem, de apai felmenőim kapcsán többször is volt szerencsém látni egy igazán elszigetelten élő tanyasi házaspár életkörülményeit a zsanai puszában. Ez azon túl, hogy érdekes volt, számos tényleg tartalmas felismeréssel is együtt járt. Amikor mindenféle túlélőkésről beszélünk, akkor általában olyan késekre gondolunk, amelyek egy ilyen egyszerű tanyán nem mentek volna át a használhatóság szűrőjén. Nem lennének kedvelt kések náluk sem a nagy túlélő iskolák nagy munkakései, sem a villogódamaszt csodák. Ami nekik kell, az valami egészen más. Mivel itt a mindennapi életben maradás sokkal kézzel foghatóbb, mint az irodákból hétvégékre kiszabaduló sporttúlélők esetében, ezért mások a szempontok is. Az első, hogy minden feladat sokkal differenciáltabb, mint ahogy sokan képzeljük. Nincs „mindenre jó” kés. A kés fő értékmérője az éle, és az él fenntarthatósága. Szilárdsági jellemzőkről csak nagyon alap szinten kell beszélni, ezért is van az, hogy a pusztai ember elsősorban bicskára gondol, ha egy jó penge kell neki. Ha egy kicsit is komolyabb feladaról van szó, a tanyasi ember rögtön fejszét, vagy fűrészt fog, mert a munkába fektetett idő és energia egyaránt érték. Nem pazaroljuk. Úgyanígy nem pazaroljuk az eszközt sem, tehát olyan úri huncutságok, mint például a késdobálás, még a legelvetemültebbek között sem divat. Ha eldobom a kést, az esetleg eltörhet, vagy elveszhet a magas fűben. Annak meg nem sok értelme van ugyebár.

Visszakanyarodva a Bergström pengékhez, pár napos tesztelgetés és használat után az a határozott érzés kezdett kialakulni bennem, hogy Bergström úr vagy egy vidéki életmódon nevelkedett egészséges életszemléletű öregúr, vagy egy ilyen ember hagyománytisztelő tanítványa. Ennek a pengének az éle nagyon vékony. Nagyon-nagyon vékony. Talán a legvékonyabb, ami egy borotva után következhet, és sok szempontból hasonlít is egy borotvára. Egyrészt, mert nagyon jól vág. Másrészt, mert ugyanúgy élezzük, tehát a skanidnáv élű kések élezésének a gyakorlatát használjuk itt is, csak itt a kőre felfektetett pengének meglehetősen kis részét kell megmunkálni, hogy újra használható élt kapjunk. Végtelenül egyszerű, és szélsőséges körülmények között is megbízhatóan helyrehozható egy ilyen kialakítású él.

Mondhatnánk azt is, hogy ezt a megoldást bármelyik pengén megcsinálhatnánk. Egyszerűen csak így kell beköszörülni a pengét, és már kész is. Ez viszont súlyos tévedés, és véleményem szerint itt jön ki ezeknek a darabokank az igazi erősségük. Ezek a kések ugyanis képesek elviselni ezt a hihetetlenül finom vágóélt, a szokványos, valóban életszerű feladatok során. Ha valami keményebb dolgot vágtunk vele, mint amit ez az él tolerálni képes, akkor sincs gond, mert annyira könnyen helyrehozható, ahogy eddigi tapasztalataim szerint semmi más egyéb késpenge sem, de a vékonysága ellenére mégsem túlérzékeny. Szokatlanul hosszú ideig lehet úgy használni, hogy nem kíván fenést, vagy utánélezést, miközben egyszerűen jó dolgozni vele.
Tény, hogy hosszabb használat után ez az aláköszörülés a rendszeres fenőköves élezésekkel gyakorlatilag hagyományos skandináv élezésűvé válik, de egyrészt így is jó, másrészt ennél van értelme annak is, hogy ha eddig eljutunk, akkor valami szakember segítségét kérjük, hogy próbáljon meg újra kialakítani egy ilyen aláköszörülést rajta. Ezzel megint újra indul az álomkönnyű élezhetőség, és ha nem égetik meg ezt a borzasztó vékony kis acélmennyiséget az újraholkeresítés közben, akkor valószínűleg ugyanolyan jó is lesz.

Nem is tudom, hogy mit kellene mondanom még róla. Az acél összetétele, keménysége teljesen ismeretlen számomra. Valószínűleg valami alacsonyan ötvözött szerszámacél, mert a tiszta szénacélok könnyebben korrodálnak, míg ezen a késen az én felhasználási szokásaimmal még csak egy komolyabb elszíneződést sem sikerült összehozni, nemhogy látható rozsdafoltokat. (Az nyilvánvaló, hogy nem rozsdamentes.) A keménység szerintem alacsonyabb lehet a megszokottnál, mert egyrészt az él egyszer sem pattant, mindig csak kihajlással jelezte a túlterhelést, másrészt a pengeháton kialakított kaparóél viszonylag hamar elhasználódik a szikravetőzésekkel, viszont differenciált edzésnek semmi nyomát sem látni, pedig direkt letakarítottam az eredetileg feketére hagyott felületeket. Valahogy mégis így jó. Így van egyben az egész, és ha azokra az élvezettel elvégzett késes munkákra gondolok, amelyeket volt lehetőségem kipróbálni ezzel a pengével, akkor az utolsó dolgok egyike azon problémázni, hogy a markolattüske miért hegesztett, vagy hogy túl könnyen eltörhet a kés a markolat tövében.
Ha ez a kés eltörne, az tényleg az én hibám lenne, mert valami olyasmit próbáltam csinálni vele akkor, amire egy ilyen hasznos szerszám nem való.

Hegyes Sándor

Nyitókép: Brisa

Az élezőkről, élezésről viszonylag kevés szó esik a blogon. Wlad éltársunk kipróbált egy új, kompakt élezőeszközt. Tapasztalatait egy igen hasznos és kellemes beszámoló formájában is összefoglalta, melyet most megosztunk veletek.

Többen jeleztétek felém, hogy osszam meg tapasztalataim a Worksharp cég új „tábori” élezőjével kapcsolatban. Nos, fényképezőgépet ragadtam, hogy első benyomásaimat megosszam veletek. Hosszútávú tapasztalatom sajnos még nincs az eszközzel kapcsolatban.

A Darex egy amerikai családi vállalat, Oregon államban. Fő profilja az „automata” ipari és hobbi fúróélező gépek gyártása. Emellett Worksharp márkanév alatt különböző kés és szerszámélező eszközöket, korongokat, csiszolószalagokat gyártanak.

A cég aránylag új terméke ez a „Guided field sharpener”, mely durva fordításban talán „szögtartós tábori élező” lehetne magyarul. Gyakorlatilag az összes élezési feladat elvégezhető vele, az újraélezéstől az élkarbantartáson keresztül, egészen a bőrös sorja mentesítésig. A híres késkészítő, Ken Onion is elismeréssel beszél erről az élezőről: „…a legjobb kézi, hordozható élező, amit eddig használtam…”.

Az élezőrendszer több fontos funkciót integrál egyetlen eszközbe.

A gyémántos lapok

Ebből mindjárt két különböző szemcseméretű található az élezőn. Finomságra én olyan 250/600 grit körül tippelném. A lapok mérete 25 x100 mm, melyet én elégségesnek érzek bicskákhoz, illetve 100 mm pengehosszúságú fixekhez. Konyhakést, nagyobb csapkodós vasakat már biztos nem szívesen éleznék ezzel.

A lapok egyébként fémből vannak, melyeket egy erős mágnes tart a helyükön. Az élezőn okosan van egy-egy vájat amibe benyúlva aránylag könnyen eltávolíthatóak. Ez azért fontos, mert az egyik lap mögött, egy elég „nagy” rekesz található, amibe lehet apróságokat pakolni. (Én valószínűleg egy kis darab pasztát fogok benne tárolni.) A másik gyémántos lap alatt, a panelban különböző nyílások találhatóak. Ezek gyakorlatilag „kulcsok” , melyek segítségével vadász nyílhegyeket erősíthetünk nyílvesszőkre, illetve oldhatunk le róluk. Számomra, késes szempontból ezek kevésbé fontosak.

A mágnes erőssége kielégítő (az eszközön fel is hívják a figyelmet, hogy pacemaker közelébe ne…). Sajnos az illesztés nem tökéletes, így van egy kb. fél milliméteres hézag a gyémántlap és a műanyagház között. Ez a pici kotyogás zavaró lehet, ha erősebben nyomja rá az ember az élezni valót. De tulajdonképpen ez a hiányosság 3 másodperc alatt orvosolható egy kis kézügyességgel. Mindenesetre ez 1 pont veszteség a minőség rovására (csak előre hátra irányba tapasztalható mozgás, oldalirányban jó az illesztés)

Az élezőn több helyen is található szögsegéd, mely itt 20°-os. Az anyaga (és minden sárga alkatrészé egyúttal) keményebb fajta gumi. Gondolom ez abból a célból készült gumiból, hogy sík lapra fektetve az élezőt annak tapadást biztosítson. Nos, ez nem nagyon váltja be a hozzá fűzött reményeket, ugyanis a készülék csúszkál. Valószínűleg kevésbé, mintha kopogós, sima műanyagból lenne.

A kerámiák

Ebből két darab áll rendelkezésre az élezőn, egy nagyobb és egy kisebb. A nagyobb szintén 100 mm hosszú, átmérője 8 mm. Az átmérő azért lényeges (nekem) mert így tudok rajta körömcsipeszt élezni. Nagyjából 1000-es finomságú lehet. A kerámiának három oldala (funkciója) van, amit egy cuki kis piros karral váltogathatunk. A három állás: coarse (durva) – fine (finom) – hook (horog).

A „fine” értelemszerűen sima felületű, a horogélező oldalon két vájat van a rúdban mellyel horgokat, illetve tűket, árakat tudunk élezni. A „coarse” oldal nemes egyszerűséggel csak sűrűbben van bordázva, tehát nem változik a szemcsefinomság.

Maga a rúd egy kivehető stifttel rögzül a házban, így könnyen hozzáférhető pl. tisztításhoz, vagy ha önmagában szeretnénk használni a kerámiát. Itt is található szögsegéd, de ez már 25°-os. Nem biztos, hogy az integrált rendszer szempontjából szerencsés, mert ugyan valóban rögtön sorjamentesít, de lesz egy apró másodlagos élszög is, ami ugye 50°-os.

A kis kerámia a fogazott élek fenésére, karbantartására hivatott. Ez 27 mm hosszú, átmérője 3.5 mm. Szögsegéd itt már nincs, de úgy gondolom, ez nem is szükséges.

Az utolsó funkció az eszközön a bőr. Erről sokat nem lehet elmondani, 13 mm széles és szintén 100 mm hosszú. Mivel én mindig pasztás bőrrel zárom az élezést, ez nálam igen hasznos funkció, mely elmozdította a mérleg nyelvét, mikor a szokásos „kell-e ez nekem?” kérdést feltettem magamnak.

Összességében szerintem a legjobb outdoor élező, amivel találkoztam! A DC4-et és társait messze veri a kínált funkciók terén. A kidolgozása is korrekt (a fentebb említett hézagtól eltekintve), szépen van sorjázva az összes műanyag alkatrész. Kellően masszív a ház konstrukciója. Kézben tartva is van elég hely az ujjaknak, nem kényelmetlen, mint kisebb társai. A 170 mm-es teljes hosszával és a 130 g-os tömegével szerintem bármelyik „minimál” túrapakkban megállja a helyét, de még akár EDC szerepkörben is.

A gyémánt bevonat minőségét majd az idő igazolja, de nem gondolnám, hogy baj lenne vele. Az élező külföldi ára 30-35 dollár körül mozog, amennyiért tényleg megéri „még a hülyének is”. Talán még a hazai 12 ezer Ft körüli kisker. árat is megéri.

Én nyugodt szívvel ajánlom. Aki gondolja, vágjon bele egynek a beszerzésébe, szerintem nem fog csalódni.
Remélem tudtam pár hasznos infóval szolgálni!

Wlad (Dallos János)

Igaz, hogy kettővel ezelőtt is épp egy Bushcraft.Co.Hu-s videó van fönn, de egyrészt Papica minden bizonnyal túléli ezt a népszerűséget, másrészt ezt a friss, ropogós késtesztet csak nem hagyhatjuk ki, hogy ne publikáljuk magunk is: hitelesebbet nehéz lenne készíteni. Hegyes Sanyi Vaddisznója a Bernschütz Laci bácsi által hőkezelt új acéllal, Papica és barátai által gyepálva igen jól teljesített. Figyelem: a videóban történő zsigerelés látványa egyesek számára zavaró lehet, a Richard Clayderman-rajongók pedig a középső részt jobb, ha némán hallgatják. (Blue Stahli: Corner)
Papica, köszi!

Switchblade éltársunk kiváló esztétikai és gyakorlati érzékkel válogatja meg késeit. Egyik újabb munkakése került kimerítő próbatételre Kanada vadonjában. Angelero kése az indiánok földjén bizonyított, komoly mennyiségű fotóval dokumentálva. Olvassátok írását itt a blogon is!

Ezt a késpengét Angelero (Palcsesz Imre) késportálos topikjában láttam meg először. Akkor még név, markolat és hőkezelés nélkül. Nagyon megtetszett a forma, így azonnal érdeklődtem a tulajdonjog és az ár felől. Néhány üzenetváltás után Angeleroval megegyeztünk nemcsak az árban, de a markolat anyagában, formájában és színében (beleértve a fíbert). Ezután Angelero házilag elkészítette a micarta markolatpanel anyagot, ami rögtön elnyerte osztatlan tetszésemet. Közben a penge „wellness programon” vett részt Baján, Laci bácsi „intézményében”. A majdani tok készítése Jókai (Astur) Atillára hárult. De a kést sajnos csak néhány hónap elteltével tudtam személyesen kézbe fogni, addig csak a készült fotókban gyönyörködhettem…

A száraz tények:
Acél: Uddeholm Sleipner szerszámacél @ 59HRC
Teljes hosszúság: 226mm
Penge hosszúság: 105mm
Penge szélesség: 37mm (legnagyobb)
Penge vastagság: 6mm
Tömeg: 250 gramm (+ Jókai tok: 100 gramm)

Az acélról:
Ez a Svédországban gyártott acél leginkább a D2 szerszámacélhoz hasonlítható, de annál jobb alaptulajdonságokkal rendelkezik. Például a könnyebb megmunkálhatóság, jó hőkezelhetőség és könnyebb élezés, valamint a kipattogzással szembeni ellenállás jellemzi. Mivel nem rozsdamentes acél (bár a króm tartalom miatt nehezebben foltosodik, rozsdásodik, mint egy kimondott szénacél vagy akár a Rigor) ezért ennek megfelelő karbantartásra van szükség. Használat után lehetőség szerint tisztítsuk és szárítsuk meg a pengét. Ezen kívül periodikusan és hosszabb tárolás esetén kezeljük valamilyen olajjal vagy rozsdagátló szerrel.
Aki még nem ismeri ezt az acélt, az adatlapján részletes információkat kaphat ezen a linken.

Általános benyomások:
A csiszolások, illesztések gyönyörűek. A kéttónusú (barna/drapp), rétegelt házi micarta felveszi a versenyt a gyári minőséggel is. A késen mindenhol látszik az igényes és precíz megmunkálás. Ez a szokatlan, Nessmuk jellegű pengeforma véleményem szerint nem csak tetszetős, de amellett igen sokoldalú felhasználást is biztosít. Különösen egy ilyen eltalált, közepes méretben és alkalmas heggyel ellátva. A teljes, kontúros „markolatos” (full, contoured tang) konstrukció és a pengevastagság miatt a kés igen masszív és erős, ennek ellenére egyáltalán nem kelt ormótlan benyomást. A penge élszalaggal ellátott teljes „V” felköszörülést (FFG) és szatén befejezést kapott. A pengeháton található a jellegzetes nessmuk-„púp”, valamint egy aránylag hosszú hamis fokél. A hasas penge ellenére a kés súlypontja nagyjából az első szegecsnél van. A markolatpaneleket és a piros fíbereket ragasztás, plusz három sárgaréz csőszegecs rögzíti abszolút szilárdan. A ragasztó használata kizárja bármilyen nedvesség panelek alá való bejutását és az ebből kifolyólagos rejtett korróziót is. A „duci” markolat jól kitölti a kezet és kényelmes, biztos fogást ad akár kesztyűben is. Ennél a házi micarta anyagnál nedvesen sem tapasztaltam különösebb csúszásra való hajlamot. De lássunk néhány képet a legtöbbet használt fogásmódokról.

…kesztyűben is.

A kézbevétel után hamarosan eszembe ötlött egy a modellhez illő név, amit később Angelero is megfelelőnek talált, így a keresztelőn is átestünk. Röviden a tokról is ejtenek pár szót. Ez a levehető lógatófüllel ellátott és jó minőségű, vastag, erős bőrből készült erszénytok Jókai (Astur) Atilla szokásos kiváló munkája, amely kétféle függőleges hordmódot tesz lehetővé. A lógatónál fogva az övre fűzve vagy a lógató nélkül kicsit magasabbra függesztve. A tok a kést szilárdan és biztonságosan rögzíti, de ugyanakkor az egykezes kivétel sem okoz problémát.

Gyakorlati használat:
A Vas-Kos kicsit több mint egy éve van a birtokomban. Ez idő alatt több túrán, kiruccanáson és intenzív tesztelésen esett keresztül. Ezzel kapcsolatos észrevételeimet és tapasztalataimat felhasználási kategóriák szerint csoportosítottam a szokásos időrendi sorrend helyett.

Erdei famunkák, tábori feladatok:
A kést ezen a területen használtam a legtöbbet, úgyhogy kezdjük is itt a részletesebb tapasztalatok leírását. A tollaság készítése különböző faanyagokból mindig egy jó alappróba a kés „vallatásához” (és nem utolsó sorban jó gyakorlat a felhasználó számára is). Következzen néhány kép ezekről a munkálatokról.

Kunkorodó, vékony, hosszú forgácsok…

…tömören pöndörödő kupac…

…leomló, göndör hajra emlékeztető „tincsek”…

…ez pedig maga Shirley Temple, leánykorában…

…és még egy kunkori kupac.

Az ütőfás fahasogatás is fontos alapfeladat egy tábori/túlélő/bushcraft kés számára, így ez sem maradhat ki a sorból.

Méretes hasáb…

…és az aprítás eredménye.

Másik, másféle fadarab…

..még egy újabb kupac gyújtós.

Ha már a tűzről esett szó, lássunk pár idevágó fotót is.

A tűz témánál maradva, a szikravető (ferrocerium rúd) megfelelő működtetése is egy piros pont egy ilyen jellegű kés esetén. A Vas-Kos hosszú fokéle gond nélkül megbirkózott ezzel a feladattal nedves körülmények között is.

Ez a fokél simán alkalmas könnyű háncsolásra vagy finom fareszelék előállítására. Ezen a képen éppen „fatwood”-ból készül a reszelék…

Egyetlen erőteljes húzással sikerült ezt a zöld ágat elmetszeni. A vágás helye egyenletes és sima.

Itt kisebb bevágásokkal daraboltam egy másik frissen vágott, fiatal hajtást. A vágások nem voltak olyan mélyek, mint pl. egy skandi élezésű Mora kés használatánál, de azért ez így sem megvetendő…

Noha ez a kés egyértelműen nem faragásra lett optimalizálva, de az ilyen jellegű, alapvető munkákat természetesen nagyon jól meg tudjuk oldani vele. Erről a területről is készült néhány kép. Egy pár tűhegyes nyárs…

…szép, vékony leválasztott forgácsok ennél a bemetszésnél…

…néhány újabb bemetszés és még egy hegy…

…majd egy teljesen befejezett, faragott ütőfelületű sátor/ponyva cövek.

A késhegy próbáját sem hagytam ki a feladatok sorából. Itt egy hatalmas, napszítta, kidőlt fatörzsből sikerült darabokat kifeszegetni, majd egy üreget kialakítani pillanatok alatt a hegy segítségével.

Ez a kép a faragások közé is mehetett volna… Lyuk fúrása egy bemetszésben a késhegy használatával.

Még egy lyukfúrás, de ezúttal egy kb. 1,5cm vastag fenyő deszkába.

Ez a késhegy rendkívül erős, jól használható és keményen kellene dolgozni azon, hogy sérülést okozzunk neki.
Véleményem szerint a Vas-Kos nagyon jól szerepelt ebben a szerepkörben és könnyedén megoldott minden rárótt feladatot.

Vágás, szelés:
Ezeket a teszteket többféle, számomra könnyen hozzáférhető anyagon végeztem el. Ezáltal szerintem jobb rálátást kapunk a kés potenciális képességeire. Lássuk először a szálas, rostos anyagokat, mint pl. a kötél különböző fajtái.
Körszövött kötél…

…vastagabb (kb. 16 mm) perlon…

…6,5 mm vitorlázó kötél.

Még mindig a rostos anyagcsoportnál maradva, két különböző fajta, és méretű heveder.
Az első, egyfajta sűrűn szőtt, 31 mm széles nylon…

..a második pedig építkezéseknél használt, 55 mm széles, polipropilén biztonsági heveder.

Következő csoport a gumifélék. Először a pneumatikus szerszámokhoz használatos, szövettel megerősített és duplafalu gumicső a soros…

…majd biciklibelső.

Műanyag jellegű alanynak egy 8 mm átmérőjű,1,2 mm falvastagságú, puhább PVC csövet használtam.

Papírfélékhez beszereztem egy kartondobozt, amely méretei az alábbi képen láthatóak (inchben)…

…és a Vas-Kos használatával rövid úton felaprítottam.

Mellesleg egy kis újságpapírt is szecskára vágtam…

A kés a penge geometriájából (a magas FFG levezetőél, a pengeív, a vágáskor bezárt szög) adódóan igen jó szelő/vágó képességről tett tanúbizonyságot.

Élelmiszer feldolgozás, előkészítés:
Ezen a felhasználási területen a kés a 6 mm-es pengevastagság és a közepes pengehosszúság ellenére meglepően jól teljesített. De a várakozásnak megfelelően a szilárdabb zöldségféléknél azért tapasztaltam enyhe hajlamot a repesztésre. A lágyabb élelmiszereknél (kelkáposzta, húsfélék, kenyér, stb…) ilyen jellegű észrevételem nem volt. Lássunk néhány képet ebből az arénából is…

Véleményem szerint a Vas-Kos simán el tudja látni a konyhaszolgálatot is minden probléma nélkül. (Noha nem fogja kiváltani a chef kést…)

Záró gondolatok:
Az igénybevételek során a késen sehol, semmiféle károsodást (kipattogzás, kihajlás, repedés, stb…) nem tapasztaltam. A pengén található felszíni karcok és elszíneződések a használat természetes és elkerülhetetlen eredményei. Ezek adnak igazi karaktert egy munkakésnek. Az eltelt idő és használat alatt élezésre nem volt szükség, csak utánfenésre, élfrissítésre. Így az éltartásra sem lehet panasz. Volt alkalmam a Vas-Kos egyedi, 4 mm-es pengevastagságú változatát is közelebbről tanulmányozni és így azt mondhatom, hogy véleményem szerint az 5 mm lenne a tökéletes verzió. Természetesen ez felhasználónként változhat (kinek a pap, kinek a papné…). Mindenesetre ez a modell az egyik legkedveltebb és legjobban használható késemmé vált. Az első példány óta széria darab lett ez a kés, továbbá egy kicsinyített EDC változata is született Kis-Kos néven (ami már szintén széria modell).

Ha valaki egy ügyes, közepes méretű mindenes kést keres, nyugodt szívvel ajánlom a Vas-Kos modellt és a készítőjét is.
Angelero személyében egy megbízható, korrekt, tehetséges és hozzáértő készítőt ismertem meg. Több kését is láttam már személyesen, így nyugodtan mondhatom, hogy minden igényt kielégítő, profi munkát végez. A készítő elérhető a fórumon található saját topikjában.

Switchblade

Minden jog fenntartva, bármilyen továbbközlés csak a szerző írásos engedélyével történhet!!

Kapcsolódó linkek:
Angelero további munkái az Indafoton

FuTi éltársunk eretnek módon^* késtesztelés adta a fejét. Egészen furcsa következtetésre jutott, hiszen biológus szemmel vizsgálta a folyamatot. Megosztó, vitaindító és igen eredeti késteszt következik. Sok a szöveg, de érdemes átrágni, kicsit sem száraz.
(*: a kérdéshez így viszonyuló késkészítők terméke nem szerepel a tesztben)

A cím ellenére nem csoportterápiára szeretnék bejelentkezni a késbarátok közé, hanem szeretném megosztani éltársaimmal az acéltesztnek indult, de hamarosan markolat összehasonlítássá változott próbáim tanulságait. A végére bizony csak vakarom a fejem, mert azt kell mondjam, hogy bár imádom a míves, egyedi, drágább késeimet, de olcsóbb alternatívákkal is tökéletesen dolgozhat az ember.

Az egész úgy kezdődött, hogy a munkahelyemen folyó felújítás során valaki a szemétbe hajított egy 1 x 2 cm átmérőjű több mint másfél méteres keményfa díszlécet. Egy gyógyszerekkel kellően beállított, tehát a társadalomra és családjára alig veszélyes késmániás mi mást tehetne, mint nekiáll farigcsálni. Kezdetben talán csak azért, mert egy cirka kétméteres léccel nehézkesebb sétálni, és a zsebében lapuló EDC miért is lenne kéznél, ha nem pont az ilyen esetekre. De aztán hamar az eszembe jutott egy nemrég olvasott teszt, ahol egyforma élszögre átélezett késekkel végzett teszteket egy derék amerikai (Jim Ankerson). Mivel elég sokféle acélból készült kés van a birtokomban, bár egyáltalán nem hasonlatosak az élszögek, gondoltam milyen szép lenne, ha végre kiderülne, hogy melyik milyen jól vág. Lelki szemeim előtt máris kibontakozott az S30V mennybemenetele, visszafogott VG10-es éljenzés közepette. Nos, a valóság alaposan rácáfolt az elképzeléseimre.

A birtokomban levő foldereket és fix késeket, valamennyit az erdei, terepi esetleg külföldi kirándulásaim, expedícióim, ürügyén, „a természetben társak és eszközök” céllal szereztem be. Nem tekintem őket harci vagy önvédelmi eszköznek, és mivel nem vadászok, zsigerelésre és nyúzásra is ritkán használom őket. Ezért elsődleges feladatuk a napi EDC, a szokásos szendvicskészítés és levélbontás, és kint a terepen a túrabot és lézerkard faragás a gyerekeknek, tűzrakáshoz szükséges fa előállítása, nyársfaragás, a madárbefogáshoz használt hálók helyének kialakítása, a kertben egy-egy kisebb ág lemetszése, a nagyokkal sportból kisebb husángok kivágása. Tehát a keményfa munkák a legnehezebb feladatok, amivel szembetalálhatják magukat.

A kések összehasonlítását úgy végeztem el, hogy a fent említett keményfa lécet az egyik kezemben tartva a késekkel a sarkoknál 45 fokos vágással indítva húzóvágásokkal addig faragtam a lécet, amíg az szépen lepottyant, azaz sohasem törtem le.
A lehető legmegdöbbentőbb eredményt kaptam: ez a fogpiszkáló keményfa díszléc bizony kemény dió, a hőn szeretett bicskáimmal kínszenvedés volt őket elvágni. A prémium acél vagy gyenge acél nem igazán számít, penge profil, leélezés sem számít. Ennél a hangsúlyozom, hogy egyszerű feladatnál, elsősorban a markolat kényelmessége döntötte el, hogy mennyire nyomta a markolat, hogy milyen nehéz volt a munka, ergo milyen gyorsan fáradt el a kezem és hány vágás kellett a feladat befejezéséhez. Erre később kesztyűben végzett próbálkozásaim talán jobb bizonyítékkal is szolgálhatnak. Bár nem szeretném túldimenzionálni az eredményeket, de rá kellett ébredjek, a csúcsacél, leélezés, szőrt borotváló élesség mit sem ér, ha a kés számomra kényelmetlen, és 5-6 vágás után már nyomja a kezem a klipsz vagy a markolat valamilyen dizájnos eleme, fodra, rücske… Talán a sok kés összevetése alapján elmondható, hogy a legalább 10 cm körüli élhossz volt számomra a leghatékonyabb, amivel már egy becsületes húzóvágást lehetett ejteni, és a vékony, keskeny élprofilú, alacsony élszöggel bíró pengék haraptak a legvérmesebben a fába.

A szívemnek oly kedves kések gyengébb szereplése láttán az eredményeim ellenőrizendő a vesztest és a győztest kétszer is megdolgoztattam, sőt, a hőn szeretet Spyderco Manix clipjét is leszereltem. Majd úgy ismételtem a próbát, hogy megbizonyosodtam róla, a kés a fa elvágása előtt és után is borotválta a karomról a szőrt. (Tehát a fa nem vette el komolyan az élét, először 78, másodszor klip nélkül 72 vágásra volt szükség). Keskeny pengéje és skandináv leélezése miatt talán nem megdöbbentő, hogy a fixek között keményfa farigcsálásra a kicsi, könnyű, szénacél pengés, 2.5 mm pengevastagságú szénacél Mora pont olyan jó, sőt sokkal jobb volt, mint a 20-szor drágább Fallkniven (VG-10-es) A1, vagy a 4-szer nehezebb Sasa által gyártott Busse Steel Heart Fusion (N678 acél, szablya élezés konvex élszalag) kópia. A rozsdamentes pengéjű Mora pedig finoman szólva lemosta a mezőnyt.
 

Még egy érdekes megfigyelést megosztanék azokkal, akik még nem zuhantak mély álomba az unalomtól. A legjobban teljesítő folder, a D2 acélos Hinderer XM-24 másolat, titán frame lock szerkezetű. A kést erősen kellett markolni, a faragás közben, így a frame lock zárnyelve egyre erősebben hozzápréselődik a penge tövéhez. A puha titán úgy viselkedett, hogy a fa átvágása után mindkét esetben nem tudtam oldani a zárt, beragadt. A kés gyakorlatilag fixpengéssé változott, egy kis műanyag lapot préseltem a markolat fix része és a penge tövét tartó titánlemez közé, óvatosan ezzel sikerült szétfeszíteni az összeragadt felületeket. Mindkét vagdalkozásnál a puszta kezes és a kesztyűs megmozdulás során ez volt a helyzet. Ez önmagában jó hír, hiszen a kés nagyobb terhelés hatására inkább rögzül, mint lazul.

Hadd szedjem sorba a keményfa elvágásánál szerzett tapasztalataim.

1. Dédelgetett késeim (esetleg sokunk kedvencei), amíg csak egy zsemlét gyilkolnak le, felbontanak egy borítékot, esetleg hatékonyan, elegánsan hűvös halomba vágnak 12,5 cm paracordot, addig nem fedik fel igazi valójukat. A munkára, erdőjárásra, netán túlélésre szánt akár fix akár folder késeinkkel érdemes egy legalább 2 -3 cm átmérőjű, száraz keményfa darabot elvágni puszta kézzel, majd egy kesztyűben, és ha érzékelünk különbséget, akkor gyanakodjunk arra, hogy a kés markolatának ergonómiája javítható lenne. 

2. Ha a nagyon designos, „tacticool” késünkön bárhol éles, lekerekítetlen, akár fém akár G10 sarkok, csücskök vannak, számítsunk rá, hogy tartós munkánál nagyon hamar kényelmetlen lesz. Egy kiálló klip, egy fedetlen back lock él hamar megkeseríti az ember életét. 

3. Ugye „önvédelemre kizárólag forgót”, ennek mintájára kirándulós, táborozós, vadászós, outdoor, fafaragós feladatokra használjunk inkább fixet! A fixek kb. fele annyi munkával és idővel, fáradtsággal végezték a feladatot, mint akár a legjobb prémium acéllal rendelkező bicska. Itt szeretném gyorsan leszögezni, hogy ezeket a szavakat csak az általam tesztelt folderekre vélem igaznak. Az általam kipróbált bicskák egyike sem dolgozott olyan jól, mint a Mora. Lehet, hogy egy hordó alakú markolattal és vékony, borotvaélesre húzott szénacél pengével bíró, nagyobb méretű Opinel pontosan ilyen jó lett volna. Vagy egy keskeny profilú McHenry-Williams BM 710, vagy egy kényelmes markolatú, jó acéllal és faragásra optimalizált pengéjű Jakab, Kocsis, Robi, Zsolt bicsak (senkit sem szeretnék megbántani, akit kihagytam, csak a portálon ezek az egyedileg készült bicskák bukkannak fel leggyakrabban). Mivel ezek nem álltak rendelkezésemre, természetesen könnyen lehet, hogy egy átgondolt, az emberi kézhez tervezett, és nem a laposság, jó hordhatóság céljával épített markolatú zsebkés ragyogóan teljesítene. De ha pld. a klip kiáll a markolat síkjából, azt a 20. vágás után már alaposan érzi az ember. És persze valószínű, hogyha a Spyderco Mini Manix kapna egy olyan utángyártott rendkívül lekerekített, kényelmes markolatot, amit az egyik éltárs kérésére Zsolt készített, akkor bizonyára előkelőbb helyet foglalt volna el.

4. Biztos vagyok benne, hogy ezekkel a feladatokkal nem a kések acélját, leélezés profilját, hanem a markolatokat sikerült összemérnem, ami kényelmes, azzal jó dolgozni! Tehát a markolat ergonómia az ász. Kések kiválasztásánál lehetőség szerint a markolatot ne csak simogassuk, hanem lehetőség szerint kemény anyagon húzóvágásokkal próbáljuk meg, mennyire illik a kezünkbe. Ha a markolattal minden rendben, onnan számít az, hogy milyen acéllal rendelkezik eszközünk. A szememnek oly kedves, és egyébként a kézbe ragadó markolatú Ganzo G-710 markolatának szorongatása 5 vágás után egyértelműen fájdalmas élménnyé vált. Ez volt az a lélektani határ, ahol majdnem feladtam.

5. Újra és újra és újra: A Mora NEM csak ár/érték arányban verhetetlen. A rugalmas gumival bevont markolat nagyon kényelmes, és elég nagy ahhoz, hogy akár kesztyűben is kényelmesen használhassuk. Télen (a teszt akkor készült) nem fagy rá az ember keze a markolatra. Tapasztalataim szerint a szénacél és a rozsdamentes változat is könnyedén borotvaélesre élezhető, éltartásuk bőven elégséges. Aki tart a vékony penge esetleges sérülésitől, az a Youtube-on végtelen mennyiségű videót találhat, amiben ezek az olcsó kések szinte elpusztíthatatlannak bizonyultak. Nem véletlen, hogy olyan népszerű és sokat látott régi motorosok, mint például Mors Kochanski, ezeket a késeket ajánlják a túlélő kurzusaikra érkező tanulóknak. Amióta a tesztek lezajlottak, kutyasétáltatás vagy kisebb napi túrák alkalmából gyakran kanyarítom a nyakamba a kis Mora-t egy vékony madzagon, kezes, könnyen hozzáférhető és vág mint a veszedelem. Az utóbbi években a Mora cég kínálatában a hagyományos, hordó alakú famarkolatos modellek mellett megjelentek a modernebb, olcsó fröccsöntéssel markolatozott, különféle acéllal, pengehosszal, sőt pengevastagsággal rendelkező újabb változatok, lassan egy Batman képregénnyel vetélkedik a katalógus terjedelme. A szikravetővel integrált markolattól a feketére vett „tacticool” késekig sokfélét vásárolhatunk, de persze ilyenkor már gyakran nem a 3000 Ft-os kategóriáról beszélünk. A próbák eredményein felbuzdulva elhatároztam, hogy a már meglévő szénacél és rozsdamentes 12c27 mellé még egy Mora Craftsman Heavy duty-t is beszerzek, mert állítólag kényelmesebb a markolata és kibírósabb a szénacél pengéje: az eddigi 2,5 mm helyett 3,2 mm. A neten kemény 3500 Ft, kíváncsi vagyok az megmarad-e ilyen jó vágás teljesítményűnek. Autóba, táska aljába remek: a súlya észrevehetetlen, és a „visszafogott” (értsd: rém unalmas) nem „túldesignolt” külleme ott úgyse számít. Csak megerősíteni tudom, egyetértve a túlélés ikonikus figuráival, mint Mors Kochanski vagy Ray Mears, hogy fityegjen egy állandóan a nyakunkba, nem csalódunk benne! A svájci bicskából kinőtt kirándulóknak jó szívvel ajánlom kezdő fixnek, aki kinövi, mert már nem elégségesek számára a szolgáltatásai az biztosan tudatosan fog jobb kést választani, gyártatni magának.

Sufnituning markolat PIMP buhera

Ezután elhatároztam, hogy a foldereknek G-710 kivételével (milyen édes tud lenni a bosszú) adok még egy esélyt kesztyűben. (Az eredmények a második táblázat hátsó oszlopaiban láthatók.) Arra gondoltam, éles helyzetben, szerencsés esetben egy munkakesztyű, esetleg egy markolatra tekert zokni vagy sál, kendő jelentheti a különbséget a lassú kínszenvedés és a gyors, kényelmes munka között. Nos, ez megtörtént, a fentiekben használt díszléccel, és ráadásként a mindennapi EDC késemmel, a Spyderco Mini Manix-szal kiszáradt tölgyfából hasított tölgyfa egyenes hasábbal is. Érdemes megjegyezni, hogy a Mini Manix és Spartan is óriásit fejlődött (30-40 %-kal kevesebb vágás kellett a keményfa léc leküzdéséhez), kesztyűben gyakorlatilag mindkettő felnőtt a fixkések mezőnyének gyengébb eredményeihez. A hosszabb pengés XM-24 pedig egyértelműen a fixkések teljesítménynek középértékeit hozta, azaz ésszel használva egy ilyen HD folder kiválthat egy kisebb fixet. Azért sújtásra csak óvatosan használnám őket, ütőfázásra pedig csak nyitott pengével, ami azért elég kényelmetlen, tehát korlátozott a felhasználásuk.

Ezután hasítottam egy kb. 2 cm x 2 cm átmérőjű negyven centiméteres darabot tüzelőnek vásárolt tölgyből. A szokásos előtte utána borotválja a szőrt teszt között újra húzóvágásokkal kétszer feldaraboltam a tölgyfa hasábot a Mini Manix-szal. Puszta kézzel 101 vágásra volt szükség, és bizony 30 után már nem volt kedvem szorongatni a markolatot, néhány vágás elég erőtlenre sikeredett. 10 perc pihi után sima munkavédelmi bőrtenyerű „Tesco gazdaságos” 500 Ft-os kesztyűben megismételtem a próbálkozást. 72 vágással átvágtam magam a tölgyfa hasábon. Tehát 500 Ft-ért 30%-os teljesítménynövekedést értem el egy használtan is kb. 25.000-30.000 forintos késen. Ez az egyik leghatékonyabb sufnituning, amit életemben láttam. És én vagyok a boldog szellemi tulajdonosa! Bárcsak tudnék ilyent a Toyotánkra is…

Ha ez így van, akkor mi értelme nagyobb, nehezebb késeket vásárolni? Önelégülten mosolyogva mondtam magamnak a VARÁZSIGÉT: SÚJTÁS…

Azt gondoltam, hogy a díszléc faragás után a fixkéseket sújtással is megdolgoztattam (4,5 cm-es friss mogyoró husángon), illetve ütőfa segítségével kétféle anyagon is: egy száraz dió és egy friss mogyoró ágon. Az ütőfával a faágra csaknem merőlegesen tartott késekkel szükséges vágások számát mutatja a táblázat. A sújtásokat pedig a kb. 70 fokos „V” kivágással történő darabolással teszteltem.

Nos, itt egyértelműen a nagyobb tömegű kések teljesítettek jól. A Busse Steel Heart Fusion másolat a maga tekintélyes tömegével mindenkit maga mögé utasított sújtásban, és a Fallkniven A1-es is derekasan helytállt. Őszintén szólva a Morával már könnybe lábadt szemmel gondoltam a derék fekete harkályra és népes rokonságára, akik megélhetésszerűen kopácsolnak. Persze ésszel él az okos, ők alapos hallgatózás után biztosra mennek, és inkább a korhadt fákban dolgoznak. A rövid Joe Elmax EDC Tanto okozta a próba egyetlen sérülését: a rövid penge miatt a faág alátámasztására használt tuskóval került kelleténél közelebbi és intenzívebb kapcsolatba a jobb kezem mutató ujja. Egyértelműen az én hibám, nem figyeltem oda, és a kés elsődleges feladta persze nem ez lenne. Az ütőfázás során ilyen gond nem volt. Itt a vékonyabb pengéjű kések remekeltek, a konyhából elorzott „tacticool” markolatúra tuningolt kenyérvágó teljesítménye alázta porba a nagynevű és vastag pengéjű versenytársakat. Érdekes módon ott a keskenyebb pengés Morát volt nehezebb átpofozni a faágon.

Mindent összevetve, ha az ember egy tisztességes méretű ütőfára szert tesz, mondjuk fűrész segítségével, akkor a kisebb, vékonyabb pengés késekkel sem jelent gondot átvágni 4-5-(8?) cm-es ágakat. A nagy, nehéz kések egyetlen erőssége a még lábon álló akár karvastagságú fák lemészárlása, ott bizony nem mindig alkalmazható eredményesen az ütőfa, hiszen alátámasztás híján visszarúg a fa. (Azért egy bármelyik barkácsboltban kapható kihajtós fűrésszel, esetleg egy arisztokratikus Fiskars, Bahco vagy Silky fűrésszel ez sokkal kényelmesebb.) Azt is figyelembe kell venni, hogy ha a kést mindenes tábori szerepkörben akarjuk használni (tűzgyújtáshoz szükséges fa felhasogatása akár ütőfával akár sújtással, fokla kifeszegetése, esetleg kisebb gödör kimélyítése) akkor egy masszívabb kés ezekre alkalmasabb. Álmainkban persze a rohamozó Grizzlyk, falkában támadó kaukázusi juhászkutyák támadásának visszaverése, vagy egy frissiben leterített vadkan zsigerelés utáni bontása, szeletelése esetén is hatásosabbak lehetnek az ilyen nagy vasak, de ez már nem az én asztalom.

Azért azt nem árt megjegyezni, hogy egy kommersz közepes méretű Fiskars X7 (Fej súlya: 470g, Összsúly: 640g Hossz: 355mm) balta a legnagyobb késeimet is könnyedén lekörözte sújtásban. Hogy a nagy késeink védelmében mondjak valamit, egy Steel Heart Fusion méretű kés sújtással hamarabb boldogul a száraz vagy friss fa darabolásával, mint a legkisebb, az X5-ös (fej súlya: 390 g, összsúly: 480 g, hossz: 228 mm) Fiskars fejsze. Az utolsó táblázatban azok az eredmények láthatók, ahol több faanyagon kipróbáltam a Fiskars X7-es és X5-ös baltákat, ezekkel mértem össze a nagyágyú Busse replika teljesítményét. Nos, a behemót kés egyrészt könnyen maga mögé utasította a pici baltát, a fiaim lelkesen számolták melyik eszköz milyen gyorsan rágja át magát az ágakon. És jegyzetelték melyik hány vágással kopasztja a karácsonyfa 2 cm-es ágait, vagy szeli ketté az akác, gyertyán és tölgy ágakat. A Busse sokkal nagyobb önbizalmat adott, mert a hosszú pengével könnyebb célba találni, és azért is, mert a kis X5-ös esetében a markolatot fogó kéz nagyon közel van a vágóélhez, oda kell figyelni, hogy a kis balta és a tuskó közé ne szoruljon be a kéz. Azt mindenki maga döntse el, hogy tűzrakós téli túrára egy nagyobb kést, plusz ügyes kis kést (esetleg foldert), vagy nagyobb, nehezebb, de hatékonyabb balta + kisebb kés, vagy esetleg fűrész + kés mellé teszi le a voksát. Ha az eszemre hallgatok, és a legkönnyebb felszerelés összeállítása a cél, akkor én hajlok a fűrész + kis ügyes fix kombóra. HA a szívemre hallgatok, akkor a Busse másolat jön rombolni egy rátermett kisebb kés társaságában.

Én ennyi tanulság levonására voltam képes, és ajánlom mindenkinek, hogy hőn szertetett „tacticool” kései mellé szerezzen be egy biciklis kesztyűt nyárra, megerősített marokrésszel ellátott polár kesztyűt őszre-télre. És ha csak egy jó Morára és kis fűrészre futja, szinte minden épeszű feladatot elláthat az ember késő tavasztól őszig az erdőben!

Az Él legyen veletek! Túrázzatok sokat. Élvezzétek a természet szépségeit és a késeitek képességeit.

Lapzárta után: a díszléc teljes szétforgácsolását követően a közelmúltban beszereztem egy N678 pengéjű ffg + konvex leélezésű Lovász „legál-EDC” fixet (80 mm pengehossz, 30 mm széles, 5 mm a pengehátnál a vastagság, kényelmes, nagyméretű mikarta paneles „full tang” markolat). És ez a kis fix végre megszorongatta a Mora Stainless-t, a fej-fej mellett végzett faragásokban kevesebb metszéssel vágta el a száraz és friss hüvelykujjnyi kemény és puhafa ágakat! Emelem a kalapom a mester előtt!

Fuisz Tibor István

Tavaly novemberben csatlakozott fórumunk közösségéhez Balog Gyula (Zenaldiak) Szovátáról (Ro). Gyula szabadidejében késeket is készít. Munkáit (kések, tokok) rendszeresen bemutatja, ellát minket információval. Pinyó (Pintér Gábor) éltársnak köszönhetően most felhasználói tapasztalatokat is kapcsolhatunk hozzá, ugyanis ő kipróbálta Gyula egy bodza markolatos kését. Élményeit alant olvashatjátok!

Már egy hónapja megérkezett a kés, de eddig sajnos nem nagyon jutott rá időm, hogy tesztelgessem. Nemrég bepótoltam elmaradásom, úgyhogy következzen egy kis szösszenet a tapasztalatokról. Képekkel, hülyeségekkel és egyéb nyalánkságokkal. (A képeket sajnos telefonnal voltam kénytelen csinálni, úgyhogy valószínű, hogy nem teljesen színhelyesek, néhol életlenek. Ezért előre is elnézést!)

A célom az volt, hogy egy olyan kést készíttessek, ami hű társam lehet mind az egy hátizsákos több napos túráimon, mind a horgászat, kerti sütés-főzés és egyéb vagdalózást igénylő tevékenységeim során. Így egy közepes méretű, kovácsolt, nem rozsdamentes (késben és nőben a rendszeres karbantartást igénylőeket szeretem), 4mm körüli vastagságú, konvex élű pengét képzeltem el, madárfej, illetve halforma végű, világos markolattal. A világos markolatra azért gondoltam, mert így talán könnyebb megtalálnom, ha elhagyom mondjuk a fűben. Ugyanis többszörösen visszaeső cuccelhagyó vagyok. (Gyerekkoromban mondták is eleget, hogy ha a gyíkom nem lenne hozzám nőve még azt is elhagynám.) No de hagyjuk a hülyeséget! Lényeg a lényeg, kb. ezekkel az elképzelésekkel kerestem meg Gyulát. Ő rábólintott, de kikötötte, hogy olyan kést nem csinál, ami nem egyezik az Ő ízlésével. És igaza is van! Ezért ajánlotta a Kamp fantázianevű késeit. Ennek a sorozatnak lett a 6. darabja ez a kés, kisebb módosításokkal a korábbi példányokhoz képest. Tok ügyben pedig a Bailey stílusú tokra esett a választásom, mert egyrészt tetszik, másrészt rengeteg féle hordásmódot tesz lehetővé.

A történelmi áttekintés után következzen az okoskodás. Kezdem a végéről. A markolat anyaga bodzafa. Az átlagember azt gondolná, hogy ez egy puha anyag, de nagyot tévedne! A jól kiszáradt bodza keménysége már-már vetekszik az acéléval. Nagyon jó a fogása, nedvesen sem csúszik (valószínűleg azért halas-véres-beles kézzel kellene bele csimpaszkodni rendesen, de majd kiderül, lesz olyan is).

A markolat végére törővég volt tervezve, ami egyéb okokból végül nem kerül rá, de a bodza amúgy is olyan kemény, hogy egész nyugodtan lehet vele törni a diót, mogyorót. A madárfej-hal kombó nagyon jó fogást biztosít súlytásnál, az embernek eszébe sem jut madzagot fűzni az arra hivatott lukba. A 4-5 centi vastag akácok kicsapkodásánál olyan érzésen volt, hogy ez baltával sem mehetne könnyebben. Jó persze, nem fogja felváltani a döntőfűrészt, de egy túrán ha gyorsan kell valami menedéket összetákolni, nagyon jó szolgálatot tehet.

A méretét normál fogásmódban kicsit nagynak érzem, de egyáltalán nem zavaró. Viszont fordított fogásnál olyan pontosan beleül a tenyerembe, mintha a Mester a kezemre öntötte volna. Pedig nagyjából 800 kilométerre lakik tőlem, és sajnos eddig nem találkoztunk személyesen.

Ha akár fél centivel is rövidebb lenne a markolat, a madárfej forma „csőre” kényelmetlenül nyomná a tenyerem. Tehát tökéletes.

A penge anyaga 80CrV2. Ez egy alacsonyan ötvözött szerszámacél (ha jól tudom. Ha nem javítson ki bárki nyugodtan.). Annyit kell róla tudni, hogy általában faipari szerszámkésekben használják. A penge leélezése lapos konvex. Ezt a „laposságot” gondoltam a kés Achilles sarkának, mert kevesebb az anyag az él mögött, így sérülékenyebb lehet. De eddig jól teljesít, sőt inkább az előnyeit élvezem ennek a leélezésnek. Nagyon könnyű borotvára fenni, és jól lehet vele faragni (néha már-már olyan érzés, mintha skandináv lenne). Természetesen azért ez nem egy kis faragókés, tehát a méretéhez képest jól. A tollaság is pillanatok alatt elkészült.

A pengehátra végig kaparóél került, és nagyon jól sikerült. Ez a kedvencem. A szikravetővel olyan szikraesőt produkál amilyent eddig egyik késem se. A frissen vágott ágat pedig pillanatok alatt úgy levakartam, hogy csak néztem mint a vett malac.

Mérleg: 4db 4-5cm akác kicsapkodása + 5db tollaság + egy 10 centi átmérőjű kugli gyújtóssá hasogatása.
Eredmény: simán hozza a szőrt.

A tok szenzációs! 6mm bőrből készült, brutális. Szerintem még egy atomvillanást is túlélne. Ettől függetlenül nagyon igényes, precíz munka. Nagyon jól tartja a kést, lehetetlen, hogy magától kijöjjön belőle. Variálható, hordható vízszintesen, függőlegesen övre akasztva, Rambó stílusban málhamellényen fejjel lefelé. Akár lejjebb is lógathatjuk, ha a bújtatót egy lyukkal odébb patentoljuk vissza a tokra.

Mindent összevetve egy nagyon jó munkakés, jó az éltartása, kiváló a kaparóéle, a markolat mind anyagát mind a kialakítását tekintve nagyon tetszik. A tokjának eddig mindenki a csodájára járt. Az egyetlen kritikus pontnak a leélezést tartom, de hangsúlyozom ennek is vannak előnyei.

Pintér Gábor – pinyÓ

Turist barátunk lendületben van. Most a Kamaraerdő állatvilágának furcsaságairól írt nekünk, melyet a Cold Steel és Ő maga okozott (ideiglenesen). Cold Steel Kudu teszt, Turist módra.

Ezt a olcsó csudát hajdanában még 1990 Ft-ért vettem a különleges acél áruházban. Azóta a dollár árfolyama minimum 15%-ot emelkedett, így érthető, hogy ma már 3990 Ft-ba kerül ugyanott. Nos, nézzük, mit is kapunk ezért a vagyonkáért cserébe.

A penge anyaga német 4116 rozsdamentes acél. Tulajdonságairól nem írok, mert szerintem mindenki többé-kevésbé ismeri és ráadásul a „teszt”-ből kiderül nagyjából, hogy mit is tud. Hosszú, ha meglátja a rend őre, szerintem a helyszínen tarkón lő miatta, így városba nem ajánlom. Az élszalag nagyon hirtelen. Olyan meredek szögben sikerült élezni gyárilag (gondolom az éltartás miatt), hogy izomból kellett a hagymát szeletelni vele. Nos, ezt én rögtön korrigáltam a saját szám íze szerint kissé konvexesen finomabbra, hogy használhatóvá váljék. Tükör polírt kapott. Ezt a részt nem teljesen értem egy korróziótűrő késnél, mert nincs mit védeni, viszont a használatban zavaró. Ha kenyeret vágok vele, beletapad, ugyanez történik a zöldséggel is és ezen felül könnyen karcos lesz, ami minden, de nem esztétikus. A tervezők talán a hölgyekre gondoltak, mert, sminkelős tükörnek jobb, mint a mobil. A markolat műanyag, az a becsületes neve, hogy Zy-Ex, ebből, gondolom, mindenkinek egyértelmű, miről is van szó (zytel). A zár külső, gyűrűs megoldás, fogjuk látni, nagyjából milyen. Összességében egy olcsó, de nagyon masszív bicska benyomását kelti.
Sokszor járok az erdőben, legtöbbször a Kamaraerdőben, mert az közel van helyileg is, meg a szívem közepéhez is. Kicsi erdő, kicsi kirándulás, nem is viszek sok vasat, csak egyet, meg a svejzi fűrészes kulcstartómat. Az összes felmerülő dolgot aztán ezzel az egy bicsakkal oldom meg. Ez most is így történt.
Indulás előtt a zoknimba rejtettem, mert a múltkor is igazoltattak és gondoltam, oda már a jó ízlés miatt sem nyúlnak be. Majd, amikor az ösvényre léptünk, az övemre húzott karabinerre akasztottam, ami rendkívül praktikus, mert egy mozdulattal fel – lekattintható és mindig kéznél van. Zsebbe szerintem túl nagy, főleg, amikor menet közben keresztbe áll, mint a lenyelt fogkefe. Előnye, hogy semmi súlya, ha elveszíted, észre sem veszed.

A zár. A zár első ránézésre nem tűnik beton biztosnak, de higgyétek el nekem, kipróbáltam és erős. Azt nem mondom, hogy motorháztetők lyuggatását is rezzenéstelen arccal vállalnám, de megütögettem viszonylag erősen, ahogy a promós videóban is mutatják és a hír igaz, nem csukódott a kezemre és nem is lett lötyögős tőle. Ugyanez a Buck utánzat Herbertz, Klaas és egyéb bicskákra nem igaz, azok a próba után kotyogóssá váltak. Még a Trailguide is! Ez nem. Nyitni nagyon egyszerű, zárni viszont már nem annyira. Két-három páleszig még biztonságos, utána inkább reggel…

Lássuk, milyen feladatokkal találkoztunk a vadonban. Ághegyezés. Gond nélkül, könnyedén lehet vele nyársat hegyezni, akár keményebb ágakat is és háncsolni is kiváló. A markolat formájából adódóan azonban elég rendesen kell markolni, ami egy idő után a pengevájat miatt kényelmetlen. Nekem például a kisujjamat eléggé meggyötörte a nyüstölés. Persze ez bicska, nem erre való, de mégis.

Amikor egy rövid kitérő erejéig letértem az ösvényről (majdnem azt írtam, sárga útról ), egyszer csak megláttam egy korhadozó fenyőt, amiből egy fatwoodnak látszó tárgy állt ki. (Fatwood: Olyan fenyőág, amely a fa elhalása után a tönkben marad és magában tartja a beleszáradt gyantát, ami miatt tűzgyújtáshoz kiváló éleszték. Szótári jelentése -> Fat: zsír/kövér; Wood: fa, tehát zsíros, vagy kövér fa.) Magyarul foklának szokás hívni. Gondoltam, megjegyzem, hol volt és visszajövök egy baltával kibányászni, de a kisördög nem hagyta. Ki kellett rúgnom, nem bírtam ki. Sikeresen kicitáltam a korhadozó tönkből, de nyilván, amikor nem késsel vagy baltával szedi ki az ember, akkor rengeteg a fölös anyag, amit le kell pucolni. Nos, ez volt most a fő feladat Kudu barátomnak. Két kis ágacskát szereztem és durván fél óra volt, míg a bicskával használhatóvá varázsoltam. Sajnos egyik sem volt olyan fat, ahogy gondoltam, de remekül működnek így is.

A farigcsálás során azt tapasztaltam, hogy a vágóképesség a vékony pengének köszönhetően nagyon jó, viszont a polírra felragadt a gyanta és rettentően tapadt a penge. Ettől függetlenül sikeresen állta a sarat. Az éltartással kapcsolatban nagyot csalódtam, de pozitív irányban, mert majdnem olyan jó, mint az N678 éltartása. Viszont az anyag nem olyan erős sajnos. Amikor végeztem, megszemléltem a teljes élszalagot. Két helyen találtam becsillanást. Miután lepucoltam a pengét, közelebbről már lehetett látni, hogy nem csak becsillan, hanem két nagyon apró darab kipattant a pengéből (ebből az egyikben voltam csak biztos a kosz miatt). Ez már csak azért is érdekes, mert az ilyen lágyabb acéloknál inkább kihajlani szokott az élszalag, amit egy fenéssel 100%-osan lehet korrigálni és éppen ebben áll a 420 és társai előnye (pl. bicska vs. tányér). Ennél a késnél úgy tűnik, a szokásosnál ridegebbre edzették a pengét, ami jelentősen megnöveli az éltartást, viszont kipattogásra hajlamossá is teszi az élt. Mindezek fényében érthető a meredek gyári élszög. Itt kell megjegyeznem, hogy egyáltalán nem durvultam a késsel, ugyanúgy használtam, mint az Opinel Outdoor modellt, aminek hasonló kiképzéstől meg se nyikkant az éle, pedig az élszög nem meredekebb, mint, amit a Kudura húztam (csak, hát az 12C27).

A faragásnál a nyitógyűrű nagyon zavaró. Ha marokra fogom, akkor benyomódik a mutató és hüvelykujjam közötti izomba, ha meg oldalra döntöm, akkor a hüvelykkel tudom támasztani a pengét, de az olyan vékony, hogy kényelmetlenül vágja az ujjamat (de azért használható, persze). Lássuk be, ez inkább konyhai modell, mint bushcraft.

Később készítettem vele tollas ágat. Addigra már a kezem kicsit megsínylette a munkát, mégis azt kell, mondjam, ebben a feladatban kiválóan teljesített. Remekül irányítható (valószínűleg a konvexesítés miatt is), és nagyon jól metsz. Erőt kifejteni vele nem annyira jó, így megállapítható, hogy a kés erősebb, mint amennyire komolyabb fájdalom nélkül igénybe lehet venni. Ez mindent összevetve egy jó tulajdonsága. Nagyon biztonságos darab, mert egyrészt remekül tapad a markolat még izzadt tenyérben is, másrészt a gyűrű állandóan figyelmeztet, hol is van a penge, ami az erős zár miatt nem csukódik az ujjainkra.

Amikor hazaértünk, még egy suvickolás után előkészítettem vele az ebédnek valót, mielőtt megfentem volna. Szinte semmit sem veszített az éléből, legalábbis a munka élből, mert a hagymát, krumplit, szalonnát, húst, répát, paprikát csodálatosan aprította. A végén megfentem pár mozdulattal a DC4 kerámiáján, majd bőrön és tökéletesen beretvál azóta is. A fenés után csak egy kipattant részt találtam meg rajta, ami nagyon elenyésző méretű, egyáltalán nem zavaró a munkában. Terepen, koszosan sokkal drámaibbnak hatott.
Összességében azt gondolom, hogy ezért a pénzért ez a kés ajándék. Nagyon megbízható, nagyon erős, nagyon jól tartja az élét és, ha rendeltetésszerűen használjuk és nem akarunk fakitermelést végezni vele, akkor egy remek, tartós, erős, megbízható társra lelhetünk benne.
Köszönöm a megtisztelő figyelmet.

Turist (Kroó János)

Switchblade barátunk újabb kést próbált ki a vadonban, melyről nem restellt képekkel gazdagon tarkított összefoglalót is készíteni. Olvassátok, nézzétek tartalmas beszámolóját!
(A képekre kattintva azok nagyobb méretben is megtekinthetők.)

Ezt a kést Kovács Miklós (Móka Miki) készítette és én a Késportálon található topikjában találkoztam a fotóival először. Mivel éppen egy hasonló méretű kés után nézelődtem a „piacon”, így rövid levélváltás után megvásároltam. A késhez való tokot is (megbeszélés után) Miki készítette el. Szokás szerint a kézbevételre várnom kellett…
De lássuk a főbb paramétereket.

Acél: : 51CrV4 rugóacél@55-56HRC
Méretek:
Teljes hosszúság: 342mm
Pengehossz: 215mm
Pengeszélesség: 43mm (legszélesebb)
Pengevastagság: 4.6mm
Tömeg: 410 gramm (+120 gramm a tok)

Az acélról:

Különösebben nem akarok belemerülni az acél elemzésbe, hiszen szakértő sem vagyok és ez nem is célja ennek az írásnak. Mindenesetre azt érdemes tudni, hogy ez ugye nem egy porkohászati csúcsacél, hanem egy egyszerű, régi és jól bevált rugóacél, ami nagyszerűen használható pl. „ütöm-vágom” késpengékhez is. Jól bírja a „gyűrődést”, rugalmas, könnyen élezhető és éltartása is kielégítő (megfelelő hőkezeléssel). Az anyag hajlamos a foltosodásra és a rozsdásodásra ezért ennek megfelelő karbantartást igényel. A penge hőkezelését Angelero (Palcsesz Imre) végezte saját műhelyében.

Az érdeklődők számára pedig itt az 51CrV4 (USA 6150) acél összetétele:
C (szén): 0.47 – 0.55
Si (szilícium): max 0.4
Mn (mangán): 0.7 – 1.1
P (foszfor): max 0.025
S (kén): max 0.025
Cr (króm): 0.9 – 1.2
V (vanádium): 0.1 – 0.25

Általános benyomások:

A kés kidolgozása jónak mondható, de kicsit elmarad a Móka Mikitől elvárható és a Tőle korábban vásárolt késem színvonalától. Gondolok itt a csiszolások, illesztések, szimmetria, stb. minőségére. Félreértés ne essék, ezek nem „szarvashibák”, hanem csak a szépség rovására mennek és a felhasználást vagy a kés képességeit nem rontják. Egyszerűen csak „durvább, kidolgozatlanabb” megjelenést kölcsönöz a késnek, ami nem minden esetben előnyös vagy kívánatos…

A kés konstrukciója a teljes szélességű markolatalap (full broad tang). Mint tudjuk ez adja a legerősebb, legmegbízhatóbb felépítést.
Az enyhén „ejtett hegyű” (drop point) és konkáv, bolo formájú penge szablyaköszörülést kapott konvex leélezéssel. A pengehát teljes hosszában kaparásra alkalmas él található mindkét oldalon.

A G10 markolatpaneleket három rozsdamentes acél csőszegecs és ragasztó rögzíti. A markolat alatti ragasztó a rögzítés megerősítésén túlmenően megakadályozza bármilyen folyadék vagy nedvesség panelek alá való behatolását és így az ott esetlegesen kialakuló rejtett korróziót is. A markolat végén található egy úgynevezett „törővég”, aminek a név ellenére nem a törés, kalapálás a legfontosabb feladata. Legalábbis ezen a felhasználási területen. (Erről később, többet…) Kimondott csuklózsinór furat nincs a markolaton, de mivel Miki ebben az esetben csőszegecseket használt a felépítésnél, így az utolsó lyuk nagyszerűen használható erre a célra. Egyébként ez a markolat pont olyan mintha az én kezemhez méretezték volna és nagyon kényelmes, biztonságos fogást biztosít. Következzen néhány kép kézben tartva:

…és kesztyűben is.

A megbeszélésünk szerint elkészített erős, tartós, fekete színű bőrtok kiválóan ellátja a feladatát. Az övbujtató egyszerű függőleges hordásmódot biztosít, de a tok alján található kis fül lehetővé teszi a kés sokoldalú, hátizsákra és egyéb felszerelésre való rögzítését is.

Itt megemlíteném azt is, hogy a tok sajnos itt-ott enyhén ereszti a színét. Szerencsére eddig nem túl feltűnő a jelenség. Miki elmondása szerint a nem megfelelő minőségű pác, színezőanyag a rendellenesség oka. Ettől eltekintve jó kis, „szerethető” tokot készített hozzá.

Gyakorlati használat:

Ez a már több hónapja tulajdonomban lévő kés számos kiruccanáson, kiránduláson kísért el és intenzív használaton, tesztelésen ment keresztül. Szeretem a késeimet használni, próbálni egy kicsit huzamosabb ideig, mielőtt tartós véleményt formálnék róluk. A következőkben megpróbálom összesíteni néhány kategóriába tömörítve az eddigi tapasztalataimat és észrevételeimet.

Vágás, szelés, metszés:

Ezekhez a tesztekhez mindig próbálok minél többféle anyagot használni, hogy minél jobban kivesézzük az adott kés képességeit. Kezdjük is mindjárt a szálas anyagokkal, mint a polipropilén kötél.

Majd építkezéseknél használatos 55mm széles biztonsági heveder.

Itt, a kötélvágásnál volt kicsit nehezebb dolga a késnek. Szerintem a konvex él egy picit túl „vállas” és lehetne laposabb is.

Műanyag féléknek használtam linóleum „hegesztéséhez” alkalmazott, tömör PVC zsinórt.

Később 8mm átmérőjű, szintén PVC-ből készült csövet.

A cső formánál maradva lépjünk a gumifélék kategóriájába egy darab pneumatikus szerszámokhoz használt, szövettel erősített, dupla falu cső képében.

Vékonyabb bőrdarab szeleteléssel is megpróbálkoztam.

A fentebb említett anyagokkal probléma nélkül megbirkózott a Kraken.
A következő teszttel és képsorozattal a kés szelő/sújtó képességét próbálom illusztrálni. Ehhez egy vízzel töltött és szabadon álló alumínium sörös dobozt használtam.

A feladatot ugyan megoldotta a kés, de a vágott felület nem teljesen sima és tiszta, látható némi „gyűrődés” is. Itt megint csak azt kell mondjam, hogy egy picit laposabb, enyhébb konvex élezés jobb lenne a Krakenhez. Szerintem még nem tenné sérülékennyé az élet (különösen rugóacélnál), de érezhetően javítaná a kés képességeit.

Erdei famunkák, tábori feladatok:

Ennek a modellnek ez az aréna a fő alkalmazási területe és szerepköre, így itt is használtam a legtöbbet.
Kezdjük is mindjárt a sujtással, csapkodással. A kés mérete, formája és súlypontja kiválóan alkalmas ehhez a feladathoz.
Nézzük csak meg ezt az egy, közepes erejű suhintással elért mély „harapást” ebben a kidőlt, részlegesen száraz fatörzsben…

…néhány csapás után egy vastag, nedves fatörzsben…

…itt ugyanaz egy jól megtermett száraz rönkben…

…és egy méretes karó darabolása.

Az ilyen jellegű csapkodásnál fontos, hogy ráérezzünk a penge megfelelő pontjára, ahol a leghatékonyabban végzi a feladatát. Ez nemcsak a munkát könnyíti meg, de egyúttal csökkenti a kézbe, karba jutó vibrációt is.
Egy másik, gyakori erdei munka a fahasogatás, amihez a Kraken penge hosszúsága és közel 5 milliméteres vastagsága jelentős előnyt biztosít. Ennél a feladatnál kizárólag ütőfát alkalmazzunk segédeszközként és mellőzzük a kődarabok, kalapácsok, stb… használatát. Néhány kép készült erről a gyújtós és tűzifa aprításról is.
Méretes fahasábok…

…és kisebb darabok a tábori főzőhöz.

Egy kis „fatwood” tisztítás és aprítás…

…még mindig „fatwood”, de ezúttal hosszabb és vékonyabb darabok hasítása.

Ha már szó esett a kis tábori főzőről, álljon itt egy csendélet fotó a Kraken-ról és a félig bekészített Firebox-ról is.

Természetesen a kés hegyét is górcső alá vettem. Ezen a képen egy óriási, kidőlt fatörzsben végeztem némi rombolást a kés hegyét használva…

…ugyanez egy kicsit közelebbről.

Még mindig a hegytesztelésnél maradva, de ezúttal a „törővéget” is szerephez juttatva a kést vésőként (és feszítővasként) használva alakítottam ki egy kis lapos, sima „munkafelületet” egy ütőfa és egy összecsukható fűrész segítségével. Erről készült a következő képsorozat. Egyébként megállapíthatom, hogy a Kraken rendkívül erős heggyel rendelkezik.

Az ilyen és ehhez hasonló feladatoknál fontos a késen kialakított „törővég” vagy helyesebben ütőfelület, ami igazából nem más, mint egy meghosszabbított „tang”, amelyik megvédi a markolatpaneleket a „kalapálástól” és az ebből következő esetleges sérülésektől. Valamint egyenesen „átvezeti” az ütés energiáját a „tang-on” és a pengén keresztül a kés hegyébe. Az igazi, hegyes törővég inkább a taktikai és mentőkések tartozéka, főként „koponyalékelés” és (jármű)ablaktörés szerepkörben…
Ezeken az úgymond durvább munkálatokon kívül egyszerűbb faragásokhoz is használható ez a nagyobb kés.
Egy kis botfarigcsálás ezen a képen…

…vagy itt egy nyárshegy kialakítása.

Ez a metszés is pl. egyetlen erőteljes húzással megoldható.

Szintén ide (is) sorolható a tollaságak készítése, amit a következő néhány képpel próbálok illusztrálni.

A jó kaparóél is fontos eszköz lehet egyebek között pl. egy szikravető hatásos működtetéséhez vagy az élesztéknek való finom reszelék készítéséhez (akár fatwood-ból, akár sima száraz fából). A kaparóél használatával kíméljük a penge vágóélét és meg is hosszabbítjuk az élettartamát (növeljük a szükséges élfrissítések/fenések között eltelt időt). Ezen a képen a kaparóél segítségével előállított finom, hártyavékony reszelék látható.

A kés nem okozott csalódást ezen a területen, sikeresen megoldotta a kirótt feladatokat és egy jól használható eszköznek bizonyult.

Élelmiszer feldolgozás és előkészítés:

A Kraken egyértelműen nem erre a feladatkörre készült, de természetesen használható itt is. (Pl. a 3 kilós cipót is jól átéri…)
No de lássunk néhány képet erről a konyhai felhasználásról is.
Zöld hegyes paprika és Enoki gomba…

… hagyma…

…vegyes zöldség…

…szalonna.

De még az alma falatozás is megoldható… Bár ezzel az akcióval egész biztosan rémületet keltünk néhány emberben…

Ezen a területen a kés mérete, súlya és különösen a konkáv, bolo formája nem előnyös. A vastag penge a várakozásnak megfelelően repeszti a keményebb zöldségeket (ami szerintem nem igazan gond), de a puhább anyagoknál ez a tünet természetesen nem jelentkezik. Szóval itt bejött a „papírforma”.

Záró gondolatok:

Tudomásom szerint eddig ez az egy példány készült ebből a modellből.
Aki esetleg túl nagynak találja a „Kraken-t” az keresse Miki „Long Hiker” modelljét, amelyik nagyon hasonló forma, de kisebb méretekkel rendelkezik. Itt megjegyezném, hogy ez a kés a nagyobb méretei ellenére igen jól irányítható, kezelhető és fel sem tűnik, hogy valójában mekkora vágóeszközt használunk. Legalábbis nekem ez a személyes tapasztalatom és szívesen is használom ezt a modellt. Összességében ez a kés egy jól eltalált forma és méret (már a nagyobbak között). Jól használható és nem egy túlméretezett, túlsúlyos darab (de nem is túlzottan könnyű). Egy kisebb fix pengéssel vagy bicskával, folderral kiegészítve kiváló páros lehet erdőjáráshoz a nagyobb pengék kedvelői számára. A késen az eddigi használat után a felületi karcokon és patina foltokon kívül egyéb sérülést közelebbi szemrevételezés után sem találtam. Alkalmanként élfrissítést végeztem egy polírpasztával „töltött” bőrön, ami ezidáig elegendő is volt az él visszaállításához.
A típus tökéletesebbé tételéhez javasolnék egy csuklózsinór furatot, a pengehát markolathoz legközelebbi 2-3 centiméterének lekerekítését és természetesen az általános kidolgozás jobb minőségét. Valamint, véleményem szerint a konvex él lehetne kicsit laposabb is, ami jobb vágó/metsző képességet biztosítana.

Switchblade

(Minden jog fenntartva, bármilyen továbbközlés csak a szerző írásos engedélyével történhet!)

Róbert barátunk a hétvégén készítette ezt a kiváló buskraft eksön videót, amelyben megdolgoztatja SÁMÁN Bozótműves modelljét.
Szép munka volt, nem is tudom, vajon ki izzadt meg jobban.

Fuisz Tibor István (Futi) barátunkat meghódította a Lidérc, és alapos, jó fényképekkel gazdagon illusztrált beszámolót küldött a Szabó Zoltán (Zolcsi) által készített késéről.

Lidérc: egy szívvel-lélekkel ajánlható és szerethető, munkára termett kés

Érdekes szerzet az ember: soha eszembe nem jutna a sámlit a gázsütő ajtaja elé húzva figyelni a hús barnuló sistergését, vagy a gázláng szabályosan ismétlődő kék lángcsíkjait bámulni. És bár fával fűtünk, így az otthonunk melegét az izzó fahasábok adják, lelkem mégis mindig örömmel merül el, és kicsit talán a tudatom is pihenhet a szabadban rakott tűz rakoncátlan lángjainak táncát bámulva. Elsüllyed az idő, és este vagy éjszaka a tér beszűkül: a bevilágított ismerős biztonságra és az ismeretlen sötétjére szakad. Ez a nagy felismerések, rádöbbenések ideje. Egy pillanatra az hittem, megfejtettem egyik kedvenc késem nevét. Lidérc, lidércfény… …talán a távolban imbolygó, hideg, kékes fény húsbavágó fenyegetésére akart emlékeztetni alkotója? A vörösen izzó hasábok felett magasba szökő, állandóan változó, majd a semmibe, kék füstbe vesző lángnyelvek visszfényei állandó formán marakodnak: Lidércfényük táncol a késem pengéjén… De azt hiszem nem fenyegető csillanás ez, az acél befelé mosolyogva álmodik, visszaemlékszik izzó születése pillanataira, amikor a kovács életet és formát lehelt az élettelen anyagba.

Előhang

A történet valamikor 2017-ben kezdődött, mikor tavasszal Rideg András éltársunk a Madách Gimi negyedik emeletén rendezett Késtalálkozóra két, számomra eddig ismeretlen kést hozott, Szabó Zoltán késkészítő – azaz Zolcsi – Tatu és Lidérc modelljét. Mindannyian kedvtelve nézegettük a két kés visszafogott, célszerűség diktálta formáját, kézbe illő markolatát, és a kezdő, még utat kereső késkészítőkre ritkán, kevéssé vagy egyáltalán nem jellemző két vonást, a fullkonvex (és tökéletes) leélezést, és a nagyon gondosan kivitelezett tokot. Sok befutott késkészítő is idegenkedik a fullkonvex élezéstől, hiszen előállítása munkaigényesebb, több türelmet és tudást igényel, és persze csiszoló szalagot is jobban emészt sokak szerint, mint egy „ffg”, azaz egyenes leélezésű élszalagos darab elkészítése. A tok pedig sokszor mostoha gyermeke a késkészítőknek, más szakemberre, a bőrösre bízzák a funkcionális és bevált lógatós bőrtok legyártását. Néha persze a nagyágyúk kellemes meglepetést okoznak (és érthetően ilyen esetekben kimutathatóan erőteljesebb árképzést is gyakorolnak): lógatva, övre magasan rögzítve és vízszintesen is hordható bőrtokkal örvendeztetik meg a megrendelőt. Egy másik filozófia mentén, a taktikai vonalon pedig a kydex tokok hódítanak. És aztán vannak a két világ mezsgyéjén egyensúlyozó bőrrel kombinált kydex tokok: ezek halmozzák el földöntúli örömökkel: a különféle hordmódok (lógatós, leszerelhető bőrfülű, vagy a sokféle övre, hámra rögzítéshez adó „tek-lokos” rendszerekhez előfúrt tok) lehetőségével a vásárlót.

Sok éves tapasztalatom, hogy „a majd csinálok/csináltatok tokot ennek a kiváló vasnak” mondatok esetemben soha nem jönnek be. A tok nélkül vásárolt vasak selyempapírba tekerve, jobb esetben leolajozva, szunnyadva várják, hogy egy remek tok „hercegi” betoppanása félbe szakítsa Csipkerózsika-álmukat, vagy más kés tokját elbitorolva dolgoznak. Zolcsi munkája azzal is meglepett, hogy a tok nem csak a késhez tökéletesen illő kydex munka volt, túllépett a szokásos kydex sémán. Nem egyszerűen a késre formázva tartotta helyén zörgés és rázkódásmenetesen a vágószerszámot, hanem egy elmés csavarral utánállítható retenciós szerkezet biztosította, hogy használója el ne veszítse. A kés határozott kattanással illeszkedik helyére, és olyan jól rögzül, hogy a tokból fejjel lefelé sem lehetett kirázni.

Zolcsi, a készítő robbantott képe a tokról

És mivel az ár sem volt földöntúli, a sokunkban felmerült a „KELL egy ilyen a többi mellé” gondolatot hamarosan tett követhette. Megrendeltem a Lidércet.
Hogy láttunk már hasonló méretű, formájú, hasonló tokos kést? Persze, hiszen nincs új a nap alatt: a jó kés hátul tompa és kényelmes, elöl meg vág, mint a veszedelem és megfelelően szúr. Formáját tekintve visszaköszön benne a Fällkniven rém célszerű pilóta-túlélőkése, az F1, és sok hazai készítő is megörvendeztet minket hasonló vonalvezetésű vágószerszámmal. Nyugodtan állíthatom, hogy a Szasza Tövis, Mókamiki Borz, HegyesPenge Vaddisznó modellek tornasorába bármikor, feltűnés nélkül beállhatna…
Legnagyobb meglepetésemre a készítő nem fél-egy éves időtartamra hanem 3-4 hónapra ígérte a remek kis kést, pontosan leveleztük a markolat és penge méretét, anyagokat, tokmegoldását, függesztését. És aztán jött a telefon a megbeszélt határidőn belül, hogy akkor a kés nevén, sorozatszámán és a készítő logóján kívül milyen egyéb egyedi adatot szeretnék rajta.

Gondoltam, ha már magamnak rendeltem, egy név nem árt… De óvatosságból megkérdeztem mennyivel lesz drágább a végtermék, ám semmilyen árnövelést nem okozott ez a készítői figyelmesség. Istenes Anti késportálos ismerősöm/barátom hamarosan telefonált, hogy ő lesz a művésnök, milyen betűkkel melyik oldalra kerüljenek a lézergravírozott feliratok. Hm… Ez tényleg csillagos ötös kiszolgálás! A megrendelő-készítő közti kommunikáció minden eleme azt sugallta, hogy a kés koncepciója, „szerzősége”, a Lidérc esetében egy formai egységes képen túl a készítő szakmai büszkeségét úgy szavatolja, hogy közben a vásárló is azt érezhesse: ha emellett a modell mellett döntött, a készítő mindent megtesz, hogy az igényeinek megfelelő, a kezéhez illő, őt minél jobban kiszolgáló eszközhöz jusson. Ez az első lépés ahhoz, hogy megszeressük, és nagy becsben tartsuk a késünket.
Szóval 2017. július végén kellett útra bocsátanom a csekket, az azóta eltelt csaknem egy év alatt a száz feletti késhordám egyik alfája, ha tetszik vezérhímje lett a kis munkakés.

A hősök felvonulása (technikai bemutató)

Alap Lidérc 100 mm-es pengehosszal, FRN markolattal.

Méretek, változatok. Kész lidércnyomás a kés bemutatása, hiszen egy modellcsalád született az évek során.
A nálam szolgálatban lévő modell talán az alap, ami először született, de konyhakés méretű, a formavilágot megőrző 14 cm-es pengehosszú egyedi darab, 110 mm-es Lidérc+ és a tervek szerint nyárra már 80 mm-es pengehosszú, hazánkban legálisan hordható, ú.n. EveryDayCarry, azaz minden nap hordható darab is készül belőle.
Az alapmodell adatai:
Pengehossz:  100 mm
Pengeszélesség: 28 mm
Markolathossz (panel végéig): 115 mm, (törővégig) 118 mm
Pengevastagság 3,6 mm
pengeanyag: Elmax (59-60 HRC)
Markolatanyag: FRN
Leélezés: lapos fullkonvex
Tőrővégbe integrált bújtatott zsinórlyukkal
Kés tömege: 200 gramm
Kés tömege tokkal: 315 gramm
Tok: Formázott kydex
Bőr függesztő elemmel
Markolatnak feszülő, csavarral állítható visszatartó rendszerrel
Lyukkiosztás alapján hordható teklokkal is
Tok legnagyobb szélessége: 57 mm
Kés hossza tokban 230 mm

Egy agancs markolatú alap lidérc születőben (Szabó Zoltán képe)

És végül egy kép a legújabb Lidérc változatról: a Ratalics András tervei alapján született „Parázs”-ból átsüt a lidérc DNS…

A démonok és lidércfények csatája (gyakorlati tesztelés)

Konyhaszolgálat: vág és nem repeszt

Bárki bármit is mond, ha az ember nem medvéket nyúzó, lazacokat pucoló alaszkai vadász, kafferbivalyokat felnégyelő afrikai vadőr, vagy kanadai favágó, aki Stihl/Husqarna motorosfűrésszel borotválkozik és baltával építi a rönkházát, akkor a legtöbb esetben akkor nyúlunk a késünk után, ha élelmiszer előkészítés, kenyeres-szalonnás-paradicsomos-zöldpaprikás falatozás a műsor. Persze vannak olyanok, akiknek az erdőben való sportos túlélés, vagy a „természettel harmóniában tengődés” jegyében, a bozótmívesség okán a kése másra (pl. csalánaratásra, eszközök kifaragására) is kell, de ezek az emberek rendszerint többféle vágóeszközzel felszerelkezve (balta, fűrész, parang, kukri mellé viszik a kisebb, kezes kést) indulnak a kalandra. És épp ezért a használati késüktől nem azt várják, hogy egyetlen csapással keresztbe vágjon egy csuklóvastagságú tölgyet (erre ott van a hátizsákban a fűrész vagy a balta), hanem valami olyasmit, amit a Lidérc méretkategóriájú kések a legjobban tudnak: jól metsző, a kicsi súly és az ergonomikus markolat miatt hosszú távon sem fárasztó vágóeszközt. Amivel pont olyan jól lehet almát hámozni, mint mondjuk a bogrács tartószerkezetét kifaragni.
Ezeket a tulajdonságokat a konyhában kiválóan lehet vallatni. A Lidérc kiválóan metsz, és nem repeszti a zöldségeket, a pörkölthöz zokszó nélkül lehet kockázni a combot, csontozni a csirkemellet. Az alapmodell egy bősz petneházi parasztkenyér szegése közben már eltévelyedik, és egy nagyobb paradicsom elegáns karikázására talán nem a legmegfelelőbb eszköz, de bátran kijelenthetem, hogy akár otthon, akár tábori körülmények között minden konyhai feladatra alkalmas.

Aki elsősorban a konyhában jeleskedik a késeivel, vagy a tábortüzek melletti főzéshez, bográcsozásokhoz keres kést, az inkább a Lidérc plussz modellt válassza a 110-115 mm es pengehosszal. Almát hámoztam és szeleteltem vele, sárgarépát, számtalan paradicsomot karikáztam és cikkezetem vele, és sohasem volt olyan érzésem, hogy szívesebben hagynám abba és mennék el a fiókig egy igazi konyhakésért. És az sem hátrány, hogy az Elmax nem rozsdásodik, a fekete műanyag sem érzékeny a vízre, szóval lehet vele vagdalkozni, és a munka után sem kell óvni a víztől, mosószertől, mosogatószivacstól. Egy agancs nyelű, vagy rigor pengés késsel ez jóval macerásabb lenne. Tapasztalat mondatja ezt velem…

Kerti ágdarabolás: hatékony és erős, de nem fárasztja a kacsót

A Lidérc persze rengeteg kiránduláson járt velem, és beleharapott sokféle húsba, de leggyakrabban a ház körül, a kertben végzett munkák alatt domborított. A fatüzelésű kazánhoz sok gyújtós kell, ezért a kertünkben termelődő egynyári dísznád, a gyümölcsfák metszésének eredményeként felhalmozódó nyesedék hosszas vagdalkozás után dobozokban száradva várja téli tűzpróbáját. A Lidérc akár 2,5-3 centiméter átmérőjű dísznád szálakat is egy húzásra metszi. Kis tömege és aránylag rövid pengéje miatt sújtásra kevésbé alkalmas, mint a versenyistállóm 13 cm feletti darabjai, de azért az ujjnyi friss ágakat el lehet vele csapni. ÉS azokkal szemben húzóvágásokkal akár 1-2 órán át sem fárasztó a használata, a markolat és penge egyensúlya tökéletes.

Vadcsapáson is felderenghet a Lidércfény?

Véres zsigerelős fővadász kezében

A 10 cm-es pengehosszú kés, az éltartó, rozsdamentes penge és strapabíró, könnyen tisztítható, a markolatot hézagmentesen záró műanyag alapanyagú markolat a vadászok számára ideális zsigerelő késsé teheti a Lidércet. Legalábbis így gondoltam. De hogy ez így van-e, azt inkább nem én akartam eldönteni. A vadásztanfolyamon, ahol madártant tanítok, a „terepgyakorlati nap” Csákváron került megrendezésre. A társaság hivatásos vadásza rendszeresen zsigerel nagyvadat, inkább rábíztam a kés tesztelését. Egy két-három éves őzsuta zsigerelését hajtotta végre a Lidérccel.

A késsel felnyitotta a testüreget, átvágta medencét, a szegycsontnál a bordakosarat, majd leválasztotta a fejet és az ízesülésnél a lábakat. A kés tökéletesen éles maradt. A véleménye az volt, hogy a kés leélezése, pengehossza eszményi, de az ő ízlésének egy erősebb ujjvédő és hosszabb markolat felelne meg. A kés leélezését, élességét, manőverezhetőségét, vezethetőségét kiválónak ítélte.

Észrevételeit közöltem a készítővel, és Zoltán azonnal felrajzolt egy kicsit hosszított markolatú, erősebb ujjvédős változatot. Akik vadászkésnek szeretnék rendelni a Lidércet, azt a változatot is választhatják. A zsigerelés során a markolat vérrel és egyéb testnedvekkel zsírral szennyeződhet, érdemes a markolatot erős homokszórással érdesíteni. A zsigerelés során a nagyobb erőbevetéssel járó feladatok (a bordakosár szegycsont menti átvágása, a medence csont átvágása) során nem árt, ha a kezünk pengére csúszását egy hangsúlyos ujjtámasz gátolja! Az átrajzolt vadászias Lidérc változat számomra azt sugallta: alkalmazkodókészség a piaci igébnyekhez kipipálva. Ismét csillagos ötös!

Tűzgyújtásos terhelésteszt: strapabíró és gyorsan újraélezhető csillagszóró

Azt hiszem, egyetlen „hiteteles késtesztet” sem lehet megúszni ütőfázás, tollaság bodorítás és szikravetős tűzgyújtás nélkül.

Hát legyen. De igazából a Lidérc már úgy a kezemhez idomult, hogy bármit IS elhinnék a képességeiről, és eszemben sem volt kar-vastagságú, hat éve szárított göcsörtös keményfa tuskókra támadni vele. Inkább éket faragtam kisebb nagyobb ágakból, ha csuklónyi ellenféllel kerültünk szembe, és megmaradtam a max 4 cm átmérőjű ágak ütőfás szétrobbantása mellett.

Természetesen ha csak ez az egyetlen gyors lehetőség állna rendelkezésre, a 100 mm-es penge a 6-7 cm-es ágakkal is elbírna, de nekem semmi kedvem sincs egy ütleggel verni a Lidérc karcsú hegyét. Ami izgalmasabb volt, hogy a kés vajon hogy birkózik meg a szikravetővel? Nos a pengehét a hüvelykujj számára egy lekerekített támasszal bír, itt természetesen nincs egyáltalán éle a kés fokának. Kényelmes, ha erős nyomással kell segíteni a vágást. Azonban az ujjtámasz felett tökéletesen indította a szikravetőt.

A száraz faágak feldarabolása után a kés végül már nem vitte a szőrt a karomról. Ideje volt kipróbálni, hogy milyen gyorsan élezhető újra a Lidérc. A konvex él csak bőrön húzva nem állt vissza a borotva éles állapotba. Jól bekoptatott finom 400-as csiszolóvásznat feszítettem egy csiszoló szivacsra, majd oldalanként 30 húzást végeztem rajta a Lidérc pengéjének mindkét oldalán.
A borotvaél ismét helyre állt, és a bőrös fenővel finiselve a pengét eltűntek a kis hajszálkarcok is. Újra régi fényében, gyári állapotban volt a kés maximum 10 perces karbantartás után. Szóval jó szívvel ajánlható egyszerű élező felszereléssel rendelkező éltársaknak is, nem kötelező drága élezőrendszer beszerzése a Lidérchez!

Egy hetes keresztelő hegyipatakok jeges partján: Lidércnyomás Murauban

A késeim esetében szeretek olyan tesztelési szakaszt bevetni, mikor egy utazás során az az egy kés viszi a prímet. Idén márciusban a családi síelésre Ausztriába utaztunk, de én a síliftes-lecsúszós mókuskerékből kivágytam a hegyek és olvadó jégpáncélos hegyipatakok mellé. A gyalogos, fotós túrákon a vízi rigó birodalmában a Lidérc tengernyi lehetőséget kapott. Az alkalmi kis szikravetős tűzrakások, a napi szendvicsek elkészítésénél mindenre csak a Lidércet használtam, de persze összehasonlítás kedvéért volt egy-két nagyobbacska vas is nálam. Mivel itt nem volt komoly tűzrakás, táborépítősdi, a kis Lidérc tökéletesen bevilágította az erdei hétköznapok ünnepnapjait. Semmilyen hiányérzetem nem volt, csak a 4 cm feletti túrabot „kitermelésénél” hagyatkoztam a Kóborló fantázianevű 18+-os vasamra (nem csak a pengehossza de tömege miatt is csak felnőtt kézbe való).

A környéken dolgozó favágók több földre döntött fát, karvastagságú suhancot hagytak hátra, a pár csapással méretre vágott botot azután már a Lidérccel hántoltam, és faragtam rá kényelmes markolatot. A fél napos túrákon nem volt igazán szükség éles túlélő helyzetben tűzrakásra, de nem árt a tréning, néhány helyen a hegyi patak menti nedves fák belsejéből kivágott száraz fadarabokkal raktam tüzet. A Lidérc ezekkel a kisebb tűzrakásokkal zokszó nélkül megbirkózott, könnyedén indította a szikravetőt is. Fényképezni gyakran mellé tetem egy zsebkést vagy egy másik fixpengést, de igazából az egy hét alatt semmilyen hibára sem derült fény, sőt a kis kés még egy polccal magasabbra került!

És végül (lidércfény meg érzelmi ráhangolódás, egyensúly a világegyetemmel harmóniában rezgés után) a legfontosabb kérdés: hogyan is vág?

Tökéletesen. Ezt persze a hihetőség kedvéért talán nem árt egy kicsit bővebben kifejtenem.

A kés utolsó próbája talán mindenkinek beszédes lesz.
A hétvégén a szokásos nyáráfából fakanalat faragni egy késsel című programot játszottuk. A fűrészelt nyárfa körhasáb kezdeti berepesztése a Lidérccel ment, de mivel a hegyéből csak 3-4 cm lógott ki, és azt nehéz normálisan ütni-verni, inkább faragtam egy éket és azzal fejeztem be a repesztést.

Utána a Lidérccel faragtam ki a fakanalat, mint látható, utána simán borotválta a karomról a szőrt.

Végül a szokásos gyerekágy ágyrúd faragó teszt.

Itt évek óta a Mora szénacélos a próbadarab, mert: 1. a vékony skandi penge piszok jól metsz, 2. A gumírozott műanyag markolat annyira kényelmes, hogy azzal tényleg öröm vágni. HA a próbakés éles de ergonómiailag rossz a markolat, azonnal kijön ilyenkor. És ha ugyan éles, de “böszme” az élszöge, akkor is szenvedés vele metszeni, simán voltak gyári élszalagos neves bicskák 25 feletti metszésszámmal.

Melléjük még egy hasonló profilú kést dobtam be Hegyes Sanyi Vaddisznóját (felváltva cserélt sorrendben). Megjegyzendő, hogy az utolsó Lidérc vágásnál a rúd már csak kb 13-15 cm hosszú volt, ahhoz, hogy a kezem előtt el tudjam normálisan vágni alig maradt valami a markomban, szóval nem tudtam a tartó kézzel rendesen fogni, szorítani. Lehetett volna talán az is 4…

Eredmények:

Mora: 6, 5  / Átlag: 5,5
Lidérc: 4, 4, 5 /  Átlag: 4,33
Vaddisznó: 5, 4, 4 / Átlag: 4,33

Szóval jobban metsz, mint egy 2,5 mm pengevastagságú skandi leélezésű kés. Ez nekem bőven elég jó egy 4 mm feletti pengevastagságú munkakéstől!

Epilógus

Mit szeretek a Lidércben? Mindent. Mit szerethetek majd egyszer talán ha újra rendelésre adom a fejem, az utódjában? Talán még többet. Ugyanis a kés készítője két-három hetente, havonta írt egy emailt, vagy felhívott, és megkérdezte mennyire vagyok elégedett a munkájával, mit változtatnék rajta, nem szorul-e élezésre a kése. Tart-e a tok, és gondosan újra elmagyarázta milyen módon lehet utánállítani a tartás erősségét. A sok telefonos beszélgetés alatt megkért, a kést minél alaposabban, sokoldalúbban próbálgassam, és avassam be: mit változtatnék a modellen, a tapasztalatok fényében miben fejlődhetne a kése? Nos, ritka az ilyen késkészítő. Így aztán a vadzsigereléstől a kanálfaragáson át a napi zsemleszelésig mindent játszottunk a Lidérccel, és bizony belopta magát a szívembe. A készítője pedig azzal, hogy beavatott a vívódásaiba, hogy milyen új acélt keressen egy „kibírósabb” erdei késhez. Angoltudásomra támaszkodva egy neves norvég fémkutatóval és késkészítővel, Fredrik Hakkonsennel leveleztünk az élezésekről, acélokról, erdei feladatokra használatos késekhez javasolt hőkezelésekről a keresgélés során.
Azt hiszem az a rugalmasság, amit a vadászmester javaslatai után az átrajzolt markolat, a konyhai bevetést talán jobban támogató hosszabb pengés XL Lidérc születése, vagy a törvényt tisztelő 80 mm-es Lidércke hamarosan várható megjelenése fémjelez, mindenkinek lehetővé teszi, hogy neki tetsző, a markába illő, de a lelkére rezonáló kést válasszon Szabó Zoltán kínálatából. És bár a technikai kérdések voltak mindig középpontban, a kés mögött felsejlett az elképzelés, a filozófia, az ember. Aki magának tervezte, de minden megrendelő örömére szeretné gyártani a Lidércet. Sőt, volt alkalmam csaknem egy évvel a saját Lidércem kézhez vétele után kézbe venni, kipróbálni egy új, fantasztikus Lidérc változatot is, a Ratalics András elképzelései alapján személyre szabott „Parázs”-t. Lenyűgöző agancs markolatával, talán a legszebb Zolcsi kés, amit eddig láttam…
És ha egy kés jól metsz, éltartó, kényelmes markolatú, jó tokkal készített, és ráadásul a hóbortjainkat vagy a jogos elvárásainkat figyelembe véve alkotja meg számunkra a készítő, mi mást kívánhatnánk?
Talán…

…Sok-sok Lidércfényes, tábortűz mellett beszélgetős, elmerengő élményt.

Az él legyen veletek.

És én már nagyon várom, hogy a Vanadis 4 Extra acélos változat, és a legál pengeméretű EDC Lidércke is a kezembe kerüljön egyszer…

Ha a késsel kapcsolatban kérdésetek lenne, keressétek Szabó Zoltán portálos késkészítőt a zolcsi1979kukacfreemailponthu email címen.
(Akinek remélem okozott némi örömet az első nyárfából kifaragott főzőkanál, ami a Lidérccel készült…… Az elhasított ág másik oldalából a lézergravírozást kivitelező Istenes Antinak készítettem egyet…)

Szöveg és képek: Dr. Fuisz Tibor István, egyes képek: Földvári Attila

donciccio fórumtársunk egy ritkán látható késről készített egy alapos és gyakorlatias tesztet, fogadjátok szeretettel!

Ezt a Bowie pengét már körülbelül 1,5-2 éve kinéztem magamnak. Az volt az első gondolatom vele kapcsolatban, hogy egy jóárasított Recon Scout kellene nekem. Úgy alakult, hogy végül hamarabb lett meg a Recon Scout, mint ez. De volt vele kapcsolatban egy második gondolatom is, hogy kéne mégis egy ilyen bowie, de persze nem minden áron. Gyorsan rákerestem, hogy kb. mennyibe kerül, aztán egy picit visszaesett a lelkesedésem. Első körben hatvanezer forint körül találtam, de ennyit azért nem szívesen adtam volna ki érte. Később viszont „A francia webshopban” felbukkant száz euróért. Mivel ez az ár már jobban tetszett, így le is csaptam rá.

A lelkesedés mellett is kicsit félve vásároltam meg ezt a kést, mert elég kevés infót, videót találtam róla az interneten. Például a leélezésről nem nagyon volt egyértelmű információ a Gugliban sem. Ráadásul ezzel az acéllal még nem volt tapasztalatom, és azt se tudtam eldönteni, hogy a gyártó által megadott 50-55 HRC mire lesz elég. Nagy tűrés és elég alacsony értékek – nem fog egy pillanat alatt kicsorbulni?
Ez a kés sok mindenben volt az első nálam. Az első micarta markolatos kés, az első kydex tok, az első tapasztalat a Condor márkával és a csőszegecsekkel is!

Kicsit konkrétabban a késről:

A dizájnra nincsen panaszom. hasonló arányai vannak, mint a Recon Scoutnak. Nem vagyok oda a bevonatokért, de ennek a vasnak szerintem tök jól áll az enyhén rücsis bevonat, a Rambo 2 fekete kése ugrott be róla. A micarta markolat színét nem igazán tudom meghatározni, néha szürkének látom, néha meg zöldes árnyalatúnak. A fokél konvex, nem éles, legfeljebb annyira, hogy a szikravetőt el lehet indítani vele. Kézbe fogva a markolat kicsinek érződik, főleg a keresztvasnál, de a micarta elég jó tapadást biztosít neki. Kesztyűben, és szabadkézzel is használtam. igazából jó volt mind a két opció. A markolat végére került egy lapos acél darab, amit ugyancsak lefestettek. A dobozból kivéve is elég éles, bár kicsit sorjás volt az éle. Bőrön lehúztam róla a fölösleget, aztán annyiban hagytam, mert úgyis csapkodni szerettem volna vele. Egy kevés ütőfa és csapkodás után még bőven jó volt az éle egy kis faragáshoz. Nem csorbult, nem hajlott ki. A penge elég rugalmas, amit úgy tettem próbára, hogy beütöttem egy fába, és oldalra húztam, toltam egy kicsit. Szépen rezgett, amikor elengedtem. Itthon csak annyit csináltam vele, hogy letakarítottam, és bőrön egy kicsit megfentem az élét. Nem lett már borotva az éle, de azért még vágja a papírt. 


Néhány adat, ami többségében saját mérés:
– tömeg: 321 gramm (csak a kés)
– teljes hossz: 315 mm
– pengehossz.: 185 mm
– markolathossz: 130 mm
– pengevestagság.: 4,9 mm a pengetükörnél, 4,6 mm a pengeháton
– egyenes leélezés, ami konvex élben végződik
– micarta markolat panelek, és csőszegecsek
– kydex tok, ami molle kompatibilis
– full tang kivitel
– 1075-ös szénacél penge, fekete porfestett bevonattal. (Sajnos pontos keménységet én sem nem tudok írni.)

Legyen ennyi az írott szöveg, innen videók, meg képek jönnek.

(A videók a saját csatornámon vannak fenn, előre is köszönöm, ha a videókat megnézitek, lájkoljátok és feliratkoztok, ha tetszett, amit láttatok!)

A tesztet és a kést az alábbi topicban beszélhetjük meg alaposabban, ha igényed van rá: https://forum.kesportal.hu/index.php?topic=28801.0