A korábbi Szabó Zé késről szóló bejegyzésnek meglett az eredménye. Dallos János éltársunk a fórumban megosztotta velünk élményét, melyet a Grizzly névre keresztelt vasával szerzett, ami ugyancsak Zoltán munkája. Olvassátok szeretettel Wlad24 beszámolóját, vagyis lássuk a medvét!
Üdv Éltársak!
Végre sikerült egy kis időt szánnom arra, hogy kijussak a természetbe és leteszteljek „élesben” is egy Szabó Zé által készített vasat!
A kés, melyről szó van 270 mm hosszú, a penge 150 mm-t tesz ki. A pengeháton az anyag 5 mm vastag, a penge legnagyobb szélessége 46 mm. Nem kicsi vas, tömege valamivel több, mint 30 dkg. A pengét Zé laprugóból kovácsolta. Ha jól tudom az egyik első saját kovácsolású és hőkezelésű kése. Élezése úgy nézem, konvex, melyre vékony (kb. 1 mm széles) élszalag került. A markolat platán, szegecselve, ragasztva.
Szabó Zolit, gondolom sokatoknak nem kell bemutatnom. Kb. egy éve regisztrált fel a portálra, azóta folyamatosan „elkápráztat” minket egyedi formájú, kivitelezésű és díszítésű késeivel. Mióta felkeveredett a portálra, nyomon követem munkásságát itt és a blogján is. Úgy tapasztalom, hogy ezzel a késsel indult el a „Zé stílus”. Jellemző késeire az enyhén domború helyű pengekialakítás, a markáns choil, illetve a markolaton kialakított különböző szögű „lapolások”. Ezek már-már egyedi jellemzői Zé késeinek, szerintem igen jó irányba halad velük.
A Grizzly nekem már első bemutatásakor megtetszett, így rögtön tettem is egy ajánlatot Zolinak. Ez a „majd visszatérünk rá” szintre lépett, mikor is pár hónap múlva egy eladásom kapcsán, Zé cserealapként a Mackót dobta fel. Kapva kaptam az alkalmon, így került hozzám a Grizzly. A késnek nem volt tokja, ezért gondoltam, elkészítem hozzá életem első késtokját.
A múltról ennyit, lássuk a jelent. A teszt egy egyszerű „tábori” nap munkáltainak megoldása volt. A kést még otthon, kerámián borotvára fentem, mielőtt másnap reggel elindultam volna a Kárászi pincénkhez. Első feladatként egy meleg kávét szerettem volna elfogyasztani. Indulásnak egy kis gyújtós hasogatással kezdtem (száraz akác). A hasogatással könnyen megbirkózott. Csak az első hasításnál használtam ütőfát, a többi ütést már csak a késsel végeztem. Könnyen, különösebb erőkifejtés nélkül dolgoztam. Az 5 mm vastag penge és annak tömege tette a dolgát.
A tüzelő kész volt, így faragtam pár tollaságat, a begyújtást elősegítendő. Mivel még élesben nem használtam a kést, itt is el kellett találni a megfelelő szöget, hogy „ideális” tollaságat készítsek.
A kés ennél a műveletnél nekem kicsit nagynak bizonyult. Ezt a műveletet eddig kisebb késekkel oldottam meg (Mora, Buck). Mivel sikerült készítenem vele pár nekem megfelelő gyújtósnak valót is, itt már csak a rutintalanságomat lehet okolni, nem a kést.
A szikravetőt nem tudtam vele úgy indítani, ahogy szerettem volna, még szoknom kell a kést. Talán az anyaga sem a legmegfelelőbb erre a célra, így a tampon erejét hívtam segítségül. Így már elsőre sikerült a tűzvarázslat.
Összedobtam a „kávéfőzőt” és kicsit gyönyörködtem a fagyos, ködös téli panorámában, amíg felforrt a víz.
Kávézás közben eszembe jutott, hogy szüretkor felfedeztem egy darázsfészket a löszös domboldalban, most eljött a likvidáció ideje…. Ássunk egy kicsit! Nem épp egy késpróbáló feladat, de megoldotta. Kicsit meglepődtem az apró lyuk mögött rejlő emberfej nagyságú fészken, de szerencsére a „kis” huncutok már szundítottak. Remélem jövőre messzebb vernek tanyát a pincétől (főleg, hogy a feleségem allergiás rájuk). Így utólag visszagondolva, talán ez vette ki a legjobban a kés élét. Áshattam volna mondjuk bottal is, de hát ugye kést teszteltem, vagy mi.
Mikor lent végeztem, elindultam egy kis favágásra. Először az ütőfának valót akác surjánt vágtam ki. A „maci” szépen teljesített! A markolat fogása kellemes (vékony kesztyűben), jól lehetett irányítani a kést. A markolatot teljes hosszában fogtam, de ha a „madárfejes” fogást alkalmaztam volna, valószínű kicsit előbb végzek. Mindegy, így sem volt megerőltető.
Mikor megvolt az ütőfa, kerestem egy nagyobbacska akácot (kb. 10cm) és nekiestem. Kellemesen haladtam vele, hamar „dőlt a fa”. Egy gyenge pillanatomban elkezdtem a maradék csonkról lefeszegetni a törzsét. A vas a feszegetést is jól bírta, ezt sikerült összehoznom:
A munka végeztével az él már nem borotvált, de a papírt még elég jól szelte. A feszítéstől az él úgy 1 cm hosszan minimálisan kihajlott, de ennek ellenére még bőven a használható kategóriában maradt. Azt kell mondjam, kellemesen csalódtam a késben. Volt már olyan laprugóból kovácsolt késem, ami a „sufnituningos” hőkezelés miatt bozótvágás közben elrepedt. A fogása jó volt a markolatnak, nem éreztem kényelmetlennek, bár számomra egy kicsit hosszabb jobb lett volna. Markolatzsinórral biztonságosnak éreztem munka közben. A széles pengével „félelemérzet” nélkül mertem feszegetni. Hátránya nálam csak a szikravetőnél jelentkezett, oda jobb egy keskenyebb penge. Az él állapota a munka után (tolómérő mellé fogva, a kihajlás):
Otthon tüzetesebben átvizsgáltam az élet és nagy meglepetésemre, a kihajtáson kívül, semmi nyomát nem tapasztaltam sérülésnek, még csak „becsillanást” sem fedeztem fel rajta. Összességében egy nagyon jó túrakést alkotott Zé. Biztos, hogy jön velem a következő túráimra, egy kis ügyessel párban ideális szerszám.
Képek és szöveg: Wlad24.